580 milliárdból épül új akkumulátorgyár Nyíregyházán

2023. július 27. – 10:26

580 milliárdból épül új akkumulátorgyár Nyíregyházán
A magyar és a kínai küldöttség tárgyalása – Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A kínai Sunwoda cégcsoport elektromobilitási vállalataként funkcionáló
Sunwoda Mobility Energy Technology Co., Ltd. (SEVB) építi fel eddigi legmodernebb
akkumulátorgyárát Nyíregyházán – derül ki a cég közleményéből.

Az MTI beszámolója szerint Szijjártó hangsúlyozta, hogy a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közé tartozó vállalat Magyarországon hozza létre az első európai üzemét a kontinens autóipara részéről mutatkozó növekvő kereslet miatt. A miniszter hangsúlyozta, hogy ezzel a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt jelen lesz hazánkban, amelyek világpiaci részesedése 49,4 százalék a szektorban.

Az üzem a Déli Ipari Park területén helyezkedik majd el, az építkezés jövőre indul, és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés.

„A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot, és így több ezer munkahelyet teremt majd Nyíregyházán” – közölte Szijjártó.

A Tier 1 minősítésű autóipari akkumulátorgyártó vállalat első európai gyártóbázisa lítiumion energiaforrásokkal látja majd el Nyíregyházáról a kontinens ismert autóipari szereplőit.

A vállalat közleményében azt írja, az iparágban megszokottnál korábban megkezdte a konzultációt a magyar hatóságokkal az egységes környezethasználati engedélyre (IPPC) és a környezeti hatástanulmány előkészítésére (KHV) vonatkozóan.

Azt ígérik, a gyár 100 százalékban megújuló energiaforrásokból fedezi majd a
fogyasztását, és a gyár által termelt szennyvizet üzemen belül előkezelik és a magyar jogszabályokban előírt sztenderdekhez képest magasabb minőségben engedik a helyi csatornarendszerbe. Ezt a vizet a nyíregyházi szennyvíztisztító a város szennyvizével együtt kezeli, majd ún. szürkevízként bocsátja a Sunwoda rendelkezésére. A cél az, hogy a termelés vízigényének 90 százalékát ebből a vízből fedezzék.

Erről Szijjártó is említést tett, hangsúlyozta, hogy a cég napelemparkot is telepíteni fog, és így alapvetően megújuló energiával biztosítják majd az üzem működését.

Szijjártó szerint ez a projekt is bizonyítja a keleti nyitás sikerét, ugyanis 2019 óta rendre ázsiai országból érkezik évente a legtöbb beruházás Magyarországra, így tavaly és a számok tükrében minden bizonnyal idén is Kínából.

„Ez az idei évben bejelentett legnagyobb beruházás eddig. Ez a harmadik olyan beruházás idén, amely egymilliárd euró fölötti értéket képvisel, és ezzel már biztossá válik azon vállalásunk teljesíthetősége, miszerint a tavalyi beruházási rekordot idén nemcsak meghaladjuk, hanem meg is duplázzuk” – fogalmazott Szijjártó.

Már idén májusban felmerült, hogy a Sunwoda az európai, azon belül is magyar piacra készülhet. Június elején Szijjártó Péter is beszélt arról, hogy hamarosan bejelentik egy újabb kínai akkumulátorgyár érkezését Magyarországra, de akkor még a külügyminisztérium nem erősítette meg, hogy a Sunwodával tárgyalnának.

Az egyre fontosabbá váló akkumulátoripar hazai helyzetével nemrég cikksorozatban foglalkoztunk.

  • Az első részben a gazdasági oldal;
  • a második részben a technológiai oldalát jártuk körül, feltárva, hogy muszáj-e mérgezniük a gyáraknak;
  • a harmadikban arról írtunk, hogy miért kivételezett iparág az akkumulátorgyártás, amelynek útjából eltakarítják a törvényeket;
  • a negyedik pedig arról szól, a dolgozók és leendő dolgozók szemszögéből milyen munkahelyek jönnek létre ezekkel a beruházásokkal.

A négy anyag legfontosabb tanulságait itt gyűjtöttük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!