Vasúti vonalbezárás: „elsorvasztják, rámondják, hogy gazdaságtalan, bezárják, ez megy”

• „Elsorvasztják, rámondják, hogy gazdaságtalan, bezárják.”
• „Elvették a falvaktól a postát, a takarékszövetkezetet, most a vasutat, mi lesz így?”
• „Lópikula lesz itt, nem pótlás.”

A felújított karcagi vasútállomáson ténfergünk, ahol már az indulási időpont előtt fél órával az egyes vágányon áll a nevezetes motorvonat: a Bzmot. Dízelmotorja magabiztosan dohog.

Az állomásépület körül alig van fa, a hőségben dönti a meleget a járda, úgyhogy jobb lesz behúzódni a váróterembe. A bejárati ajtó fotocellás, a jegykiadó hölgy udvarias, de kérdésemre, miszerint van-e a környéken valami büfé, közli: az nincs.

A percek lassan telnek, próbálok valamilyen tájékoztatást találni arra, hogy a tiszafüredi járat egy hét múlva megszűnik, de nem látok egyet se. Az állomásnak természetesen nem a legfontosabb vonala a tiszafüredi, de a mellékvonalon odafelé a fürdőzők, kerékpárosok utaznak a Tisza-tóhoz, visszafelé pedig a vasút melletti települések lakosai jönnek Karcagra, hogy innen a fővonalon utazzanak Szolnok és Budapest vagy a másik irányba, Debrecen felé. Ők augusztus 1-től már pótlóbuszon intézhetik a dolgaikat.

A peronon pár utas lézeng. Egy ember szendvicset majszol az egyik ülésen, egy másik bringáját teszi fel a vonatra. Szerencsém van, egy szabadnapos volánbuszos sofőrbe botlok személyében, egy biciklis tókörre tart a Tisza-tóhoz. Mint mondja, hallott a vonalbezárásról, de volánbuszosként nem vár sok jót a pótlástól.

Elmondása szerint a pótlás sosem az igazi, sokszor esetleges, alig találni rá sofőrt. Ha akad is, megtörténhet, hogy elkavar az új útvonalon, vagy rossz megállóba áll be. A buszsofőrnek nem igazán dolga a jegyellenőrzés, ennek hamar híre is szokott menni, és jönnek a bliccelők. Szarok az utak, több a megálló, 15-20 perccel lassabb lesz a busz, ráadásul ha sokan lesznek rajta, akkor nyomorgás lesz, sorolja.

„Lópikula lesz itt!”

– ezt már egy beszélgetésünket meghalló vasutas teszi hozzá, aki csatlakozik hozzánk. Megegyeznek a buszsofőrrel abban, hogy az öreg Bzmot olyan, amilyen, de mégis kényelmesebb, gyorsabb és biztosabb egy vonatpótló busznál.

De hát így is alig vannak rajta, próbálkozom némi ellenvetéssel. Rögtön érkezik a keserű válasz:

„Régebben olyan tömeg utazott itt, hogy két kocsiba nem fértek be. De csináltunk egy szar menetrendet, sikerült is elkoptatni őket.”

Közben tízperces késéssel befut Szolnok felől a vonat, amin a Közlekedő Tömeg Egyesület szakértője érkezik, hogy biztosítsa riportunkhoz az objektív szakértelmet. Kissé izgultam, eléri-e vicinálisunkat, de a kalauz előre megnyugtatott: be szokták várni az indulással a nagy vonatokat. Induláskor már jó páran, az első megálló (Karcag-Vásártér) felszállóival pedig már több mint tucatnyian ringunk ide-oda a síneken pattogó Bzmot motorvonat ülésein.

Ezt a fajta, a hetvenes-nyolcvanas években Csehszlovákiában gyártott motorvonatot egyébként az ország más tájékain Piroskának (a színe miatt), Bűzmotnak (a szaga miatt), Mogyorótörőnek (a kényelme miatt) vagy éppen Almásládának (a formája miatt), illetve Csöcsrázónak (hmm) is becézik. A MÁV még több mint száz darabot futtat belőlük a magyarországi mellékvonalakon, elavultságukat azonban olyan balesetek jelzik, mint a legutóbbi, hodászi forróvíz-kitörés, ami több utast forrázott le csúnyán.

Tovakattogunk a karcagi vásártérről, ahol jelenleg éppen a nevezetes Sámándob-pavilont ácsolják, sztyeppemúzeummal megspékelve. A felszálló utasok között egy család: anyuka, nagymama, négy, sajtkukacként izgő-mozgó kisgyerekkel. Mint mesélik, a parkerdei lombkorona sétányon voltak, és utaznak hazafelé egy közbenső településre, Tiszaszentimrére. Hallottak ők is a bezárásról, nem örülnek neki, mert a gyerekek sokkal szabadabban mozoghatnak a vonaton, mint a szűk buszon.

A nagymama régen sokat utazott a járaton, sőt még a fia is ezzel járt iskolába. „Aztán elrontották a menetrendet, nem lett jó senkinek se” – emlékszik vissza. A fiú se tudott iskolába menni vele, dolgozni menni is rossz volt az időpont, el is fogyott az utas, idézi fel. Annyira azonban már nem szomorúak: van már kocsi, teszi hozzá.

A nyári időszakban a pótkocsis motorvonat napi négyszer fordul, ami nem egy rossz menetrend, de ha felújítanák, kicserélnék a járműveket, és sűrítenék, biztos, hogy többszöröse lenne az utasszám – ezt már Király Bence, a Közlekedő Tömeg szakértője mondja, akivel átmegyünk a „légmozgással hűtött” pótkocsiból a motorvonat klimatizált utasterébe, hogy érezzem a fejlődést.

Sikerül egy olyan ülésre leülnöm, ahol kettős érzés kerít hatalmába: felülről kellemes hűs levegő érkezik a klímából, alulról viszont izzasztó meleg csap ki az ülés alól. Jó érzékkel sikerül ugyanis kiválasztani pont azt a helyet, ami alatt néhány napja felrobbant a hűtővíztartály. Szerencsére a robbanásig most nem jutunk el, de biztos, ami biztos alapon inkább átülünk egy veszélytelenebb pontra.

Király Bence közben elmondja: azért kritizálják a MÁV döntését a mellékvonalak bezárásával kapcsolatban, mert nagy megtakarítást nem ér el vele a cég. Összesen öt motorvonatot és 40-50 fő személyzetet tudnak megspórolni a bezárásokkal, ami a MÁV arányaihoz képest töredék. Felidézi, hogy a Karcag–Tiszafüred-mellékvonalat 2009-ben a Gyurcsány–Bajnai-kormányzat is be akarta zárni, sőt be is zárta, és pont a Fidesz kormányra kerülésével állították vissza. Érthetetlen, hogy 12 év múlva fordult a kocka, teszi hozzá, és most a Fidesz-kormány is a bezárás mellett szavaz.

Az egyesület álláspontja szerint a vonalat a bezárás ellenére fenn kell tartania a MÁV-nak (vagy nagyon drágán elbontani és rekultiválni kell a területet), ami szintén a költségmegtakarítást csökkenti. Ehelyett inkább a fővonal-felújításokból megmaradt használt, de jobb állapotú anyagok (sínek, talpfák stb.) felhasználásával használhatóbbá tehetnék a pályát, használt, de megbízható cseh és német járművek vásárlásával pedig töredékpénzből fejleszthetnék a szolgáltatást a vonalon – az utasszámon biztos meglátszana Király Bence szerint. Most az amúgy is lemaradó környék bekerül az ördögi körbe, és még jobban lemarad.

Ahogy beszélünk, a sínhibák miatt rábólint párszor a motorvonat. Megmérem a sebességet a GPS-es mobilos alkalmazással: 40 km/óra. Az ablakon túl ráérősen, méltóságteljesen vonulnak el mellettünk a napraforgómezők, kukoricások. Körülbelül egy óra zötykölődés után futunk be Tiszafüredre. A motorvonat megfordul, addig kicsit körülnézünk.

A füredi állomáson sincs ennivaló, a jegyeladó a szomszéd buszvégállomást ajánlja. Valóban, a buszos váróteremben végre hozzájuthatok egy zacskó ropihoz és egy üdítőhöz, másodpercek alatt falom be őket.

Visszatérve látom, hogy egy anyuka mobillal fotózza a gyerekeket a Pattinka előtt. Bár az állomás szélén ott áll egy szépen rendbe hozott régi gőzmozdony, most a Bzmot a sztár. Ugyan itt sem látunk semmi tájékoztatást, mindenki tud róla, hogy „állítólag” bezár a mellékvonal. A család elmegy a strand irányába, a vonat hamarosan indul.

Nem sokkal indulás előtt egy apuka száll fel egy kisfiúval. A szelfi a vonat előtt nekik is megvolt. Mint meséli, eljöttek megnézni Debrecenből az utolsó járatokat. Kicsit szomorúan ecseteli, hogy nem érti: augusztusban miért kell egy tóparti járatot megszüntetni? „Kapkodnak összevissza mindig a vasútnál, teszi hozzá, az utasokat, helyben élőket pedig semmibe veszik, semmi egyeztetés nincs az ilyen lépések előtt” – mondja.

Az, hogy a vonal nem fontos, mi sem mutatja jobban, hogy a tiszafüredi strand mellett nincs megálló (nehogy véletlenül felszálljon valaki), egy düledező, kihalt, gazos állomáson (Tiszafüred-Gyártelep) viszont hosszú perceket rostokol a szellemutasok kedvéért a vonat.

A gyerekes apuka véleményhez csatlakozik egy egyedül utazó idősebb úr is, aki, mint kiderül, mozdonyvezető volt. A vonalbezárás szerinte nem az észszerűség miatt van. Politikai látszatintézkedés – mondja ki a verdiktet. Olyan vonalak a bezárandó szakaszok, amiket a menetrend-változtatásokkal tudatosan tönkretettek, alig spórol valamit velük a MÁV a véleménye szerint.

„Elsorvasztják, rámondják, hogy gazdaságtalan, bezárják, ez megy”

– foglalja össze röviden a helyzetet. Király Bence egyetértőleg bólint: úgy gondolja, hogy a nagyobb vasúti kínálat többszörös utast eredményez, míg a széthúzott menetrend utasvesztést okoz. A tapasztalatok szerint egy kétórás követési időköz a határ, amit a rendszeres utasok nagyjából tolerálni tudnak egy vonalon, ha ennél nagyobb, akkor fokozatosan elmaradnak, teszi hozzá.

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint ráadásul a bezárási terv uniós jogszabályba ütközik: a mellékvonalakat csak úgy tudná szabályosan bezárni a közszolgáltatást megrendelő minisztérium, ha a megszűnő vasúti szolgáltatásra előbb nyílt pályázatot írna ki. Az egyesület szerint pedig nem esélytelen, hogy lenne rá jelentkező, mint ahogy a szomszédos országokban ez meg is történt.

Visszafelé egy bizarr állomáson állunk meg: Pusztakettős egy megálló, egy múzeum és egy csárda – üvegtigrisi értelembe vett – furcsa keveréke. Természetesen betérünk, ha másért nem is, legalább a zsongító zötykölődésből felrázó kávéért. Az egykori állomásépületből kocsmává alakított (de jelenleg is hivatalos megállóként működő) épület falán egy régi Csörgő (M41-es mozdony) homlokfala virít, fel is merül rögtön a gondolat, hogy a Bzmotok is hamarosan hasonló sorsra juthatnak.

A kerthelyiségben hajtány, vonatkerék, váltó, sőt sorompó ízlésesen elrendezve az asztalok között, a benti teremben ezeréves vasúti relikviák és mindenféle állomástáblák, menetirányítók, lámpák fantasztikus kavalkádja.

„Vasúti emberek hordták össze ide, én meg berendeztem velük a helyet”

– mondja a tulajdonos. Elmeséli, hogy régebben rengetegen zarándokoltak el a helyre, egy este alatt öt hordó sör ment el, most egy hónap alatt egy se. Az embereknek nincs pénzük, teszi hozzá. Ha megszűnik a vasút, még kevesebben lesznek, mondja.

„Elvették a falvaktól a postát, a takarékszövetkezetet, most a vasutat, mi lesz így?”

– teszi fel a költői kérdést, hogy aztán a beszélgetés vége felé egy nagy kanyarral ismét meghökkentsen. Mint meséli, Fazekas Sándor (igen, az egykori agrárminiszter) helybéli lévén gyakran biciklizik errefelé. Most is itt volt, egy órával előttünk ment el, derül ki. Ő mondta a vendéglősnek, hogy rajta van az ügyön, próbálják a vasútvonalat megmenteni a bezárástól, legalább hétvégi üzemeltetésre.

Megköszönjük a másodkézből származó információt, és megegyezünk abban, hogy hiába, vidéken még mindig a kocsma a legjobb hírügynökség.

A hír tartalmát megerősíteni látszik Újvári Imre tiszafüredi polgármester lapunk kérdésére írt válasza is, miszerint valóban évről évre csökkenő utas szám jellemzi a Karcag–Tiszafüred vasúti mellékvonalat, de tény, hogy a nyári hónapokban jelentősen megnövekszik a vasutat használók száma, hiszen Tiszafüred közkedvelt úti cél a kirándulni, horgászni, kerékpározni vagy csak a nyári szabadságot kellemesen eltölteni kívánók körében. Ebből kifolyólag az önkormányzat kérelmezi a mellékvonal részleges visszaállítását legalább a turisztikai főszezonra.

(A karcagi polgármester egyelőre nem válaszolt hasonló kérdésünkre, mint ahogy a Vidékfejlesztési Minisztériumból sem jött még válasz. Amint érkezik, frissítjük vele a cikket.)