Nem dobol a sámándob, megette a rozsda

2022. november 15. – 15:37

Nem dobol a sámándob, megette a rozsda
A magyar pavilon a látványterven – Fotó: Carpathia / MTI

Másolás

Vágólapra másolva


Még mindig nincs vége a milánói Sámándob-pavilon kálváriájának, írja a K-monitor. A hányatott sorsú létesítményt sokáig passzolgatták fejben ide-oda, a rézborította épület aranyárban nagy nehezen hazakerült, végül Karcag nyakába varrták kapta meg, és sok év raktározás után tavaly

el is kezdték felállítani a sámándobból kialakítandó sztyeppemúzeumot (vagy valamit).

Ehhez 3,75 milliárd forintra lesz szükség, a kivitelező azonban a közbeszerzési hirdetmény szerint jelezte, hogy még egy szűk fél évet kér, mert az állapotfelmérésnél kiderült, hogy

az acélszerkezetbe jócskán belecsócsált a rozsda:

„a 2015. évi Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának teherhordó acélszerkezet állapota nem megfelelő, azok elváltoztak, felületkezelésük elöregedett, a meglévő rétegek nem felelnek meg a vonatkozó szabványokban foglaltaknak.”

A magyar pavilon a valóságban – Fotó: Stefano Porta / MTI
A magyar pavilon a valóságban – Fotó: Stefano Porta / MTI

Emiatt egyes szerkezeti elemeket ki kell kalapálgatni, toldozni-foldozni nyújtani, felületkezelni, másokat viszont újból le kell gyártani. A nyersanyag beszerzését viszont megnehezíti, hogy nincs az orosz-ukrán háború. A sámándob-sztyeppemúzeumra (vagy valamire) szánt összeg egyelőre nem növekedett, de ahogy a mondás tartja: nyugtával dicsérd a napot. Egyes becslések szerint a projekt összköltsége siman 10 milliárd forint fölé is mehet, és aztán neki lehet állni befűteni a sámándob-sztyeppemúzeumot (vagy valamit).

Karcag Város Önkormányzatának a kormány tavaly decemberben juttatott 4,435 milliárd forintot kulturális fejlesztési feladatok támogatására. Ennek pontos felhasználási célját nem fejtették ki, de ez az összeg fedezi a sámándob Karcagon való újjáépítésének költségeit.

Önsorsrontó olvasóink figyelmébe ajánljuk a K-Monitor sámándobos aktájának lapozgatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!