Egy pukkanás után borította be forró, olajos gőz a hodászi vonatot

2023. július 18. – 21:10

Másolás

Vágólapra másolva

Egy pukkanás után forró, olajos gőz borította be azt vonatszerelvényt, amelyben szétrepedt egy felhevült hűtővíztartály, mondta az RTL Híradónak az a házaspár, akik súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Az emberek pánikszerűen menekültek a gőzből, és kútvízzel locsolták a sérüléseiket a mentők kiérkezéséig.

A házaspár hétfőn szenvedett első- és másodfokú égési sérüléseket a vonaton, Hodásznál. Azt mondták, már begurult a településre a vonat, amikor az ülésük alatt felrobbant a hűtővíztartály, hirtelen fel sem fogták, mi történt.

„Mintha tűvel szurkálták volna az ember bőrét. Olajos gőz robbant! Mindenki meg volt őrülve ott, egymásnak szaladgáltak”– mesélték.

A vonaton tízen utaztak, a sérülteket a mátészalkai kórházban látták el, köztük egy 13 éves kisfiút is. A kórház azt írta, hétfőn hét sérültet hoztak hozzájuk a mentők Hodászról. Hat ember az ellátás után hazamehetett. Egy férfit azonban – aki úgy tudjuk, a vonatot kísérő biztonsági őr – a vállát és tarkóját ért égési sérülései miatt még bent tartanak az orvosok. De az ő állapota is kielégítő. A MÁV hat sérültről írt, a biztonsági őrt is beleértve.

A Híradónak nyilatkozó szakorvos szerint a gőz legalább ugyanolyan súlyos sérüléseket tud okozni, mint a tűz vagy a nagyfeszültségű áram. A felépülés akár hetekig is eltarthat.

A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke, Barsi Balázs azt mondta, hogy sok olyan Bz vonat jár még az országban, mint amelyik balesetet okozott. A kiegyenlítő tartályon elvileg egy lemezfedés van, ami pont az utasokat védené, szerinte elképzelhető, hogy ez a lemez nem volt jól rögzítve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!