Felforrt a vonat hűtővize, utasokat égetett meg Hodásznál

2023. július 17. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

Feltehetően műszaki hiba miatt forrhatott fel a Debrecenből Fehérgyarmatra 11:13-kor indult, 6314-es Bz motorvonat hűtővize – áll a MÁV Facebookon közzétett bejegyzésében, abban, amelyikben egyúttal arról is beszámolnak, hogy a felforrt hűtővíz miatt több utas is égési sérülést szenvedett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodásznál.

„A tartályból kiáramló gőz több utasnak égési sérülést okozott, őket a kiérkezett mentők ellátták” – írták.

A mentők a Telexet arról tájékoztatták, hogy „hat könnyebb sérültet szállítottak” kórházba.

„A vasúttársaság sajnálja a történteket; teljes és mihamarabbi gyógyulást kíván a sérülést szenvedett utasainak” – írta a MÁV közleményében. Emellett arra is felhívták a sérült utasok figyelmét, hogy a társaság csoportos baleset-biztosítási szerződése alapján kártérítésre is jogosultak. Kérik őket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal.

A vonat Hodásztól nem közlekedett tovább, helyette pótlóbuszok szállították az utasokat Fehérgyarmatig.

Az ügy miatt az Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV-START vizsgálatot rendelt el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!