Navracsics Tibor: Nem voltak ígéreteink, hogy mikor érkeznek az uniós pénzek

2023. július 13. – 17:46

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem vagyunk elmaradva. Aláírtunk minden olyan megállapodást, ami szükséges ahhoz, hogy ne veszítsünk pénzt. Folynak a tárgyalások” – mondta Navracsics Tibor a Telexnek. A területfejlesztési minisztert a kihelyezett kormányülésen, Sopronbánfalván kérdeztük az uniós forrásokról és az Erasmus-programról.

Navracsics szerint a kormány soha nem ígért konkrét időpontot, hogy mikor érkezhetnek az uniós források. Ha megkérdezték őket, elmondták, hogy szerintük mikorra sikerül megállapodni az Európai Bizottsággal. „Mindenben tartottuk a határidőt. Az volt a célunk tavaly júniusban, hogy aláírjuk év végéig a megállapodásokat. Aláírtuk év végéig a megállapodásokat” – fogalmazott az uniós forrásokért felelős miniszter, aki szerint a magyar kormány az Európai Bizottság minden kérését teljesítette, és elég régóta csak arra várnak, hogy Brüsszelben értékeljék a magyar vállalásokat.

„Ezt velünk még nem közölték” – reagált Navracsics azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint szeptemberig nagy valószínűséggel nem sikerül megállapodni az Erasmus-programról az Európai Bizottsággal. Ez azt jelentené, hogy a vagyonkezelő alapítványi fenntartású magyar egyetemek diákjai jövőre nem részesülnének Erasmus-ösztöndíjból.

A miniszter arról beszélt, hogy egy hónapja elküldték a megállapodáshoz szükséges normaszöveget az Európai Bizottságnak, de még nem reagáltak, hogy megfelelő-e így, és beterjeszthetik-e a parlamentnek. Navracsics szerint az Erasmus-program finanszírozása 2024 második félévéig biztosítva van, és azt ígérte, hogy meg fognak állapodni a Bizottsággal, és továbbra is lesznek a magyar diákoknak ösztöndíjprogramjai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!