Idén 10 milliárdba kerülhet az augusztus 20-i tűzijáték ünnepségsorozata

2023. július 10. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyságrendileg 1,4 milliárdba kerül az idei augusztus 20-i tűzijáték, a kísérő ünnepségsorozatra, vagyis fellépőkre, hang- és színpadtechnikára több mint 10 milliárdot tervez költeni az állam, írja Jávor Benedek a Párbeszéd-Zöldek képviselője a Facebook-oldalán arra alapozva, hogy adatigényléssel kikérte az államalapítás ünnepének költségeit. A képviselő szerint „itt lenne az ideje, hogy egy szolidabb és a környezetet jobban kímélő módon ünnepeljük az államalapításunk ünnepét”.

A képviselő szerint a szerződők között alvállalkozóként felbukkan a Balásy-féle New Land Média, vagyis a Rogán minisztériumával kapcsolatban álló kommunikációs cég, amely a kormányzati óriásplakátokkal is foglalkozik. Valamint szerződő fél még a Visual Europe rendezvénytechnikás cég, amely Garancsi Istvánhoz köthető, ők például a Várkert Bazárral állnak szerződésben.

Idén a budai és pesti rakpartokon, a Margit híd és a Petőfi híd között, közel 4,5 kilométer hosszan, körülbelül 40 ezer pirotechnikai effektből áll majd a műsor. A tűzijátékokat hét bárkára, 65 pontonra, az Erzsébet hídra és a Szabadság hídra teszik majd. És lesz 800 drón is. Közben képeket vetítenek a Parlamentre, a Nemzeti Galériára és a Gellért-hegyre is.

A kapuban álló gazdasági válság miatt korábban többen kérték, hogy 2022-ben Budapesten is maradjon el az augusztus 20-i tűzijáték, ahogy egyébként több magyar városban is történt. Ezt a kormány semmiképpen nem akarta elfogadni, az esemény költségvetését pedig tíz évre titkosították. Az államalapítási ünnepeket lebonyolító operatív törzs vezetője, Kovács Zoltán államtitkár tavaly augusztus elején még azt is mondta, mivel már tavasszal megkötötték a szerződéseket, lebonyolították a beszerzéseket, ezért drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani.

Annyi azért kiderült, hogy tavaly a tűzijáték beszerzési költsége nettó 1,3 milliárd forint, a rendezvény teljes költsége nettó 10 milliárd 300 millió forint körül volt. Így az idei költségek várhatóan hasonlóan fognak alakulni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!