A Városháza-ügy nyomozati iratai alapján elég egyértelmű, kit kellett volna kihallgatni. Őt nem hallgatták ki

2023. június 21. – 09:28

Másolás

Vágólapra másolva

A Hvg360 birtokába jutottak a Városháza-ügy (vagy Városháza-gate) nyomozati iratai. A Bajnai Gordon feljelentése alapján, titkos lehallgatás ügyében indult nyomozást tavaly novemberben függesztette fel a rendőrség azzal, hogy nem lehet tudni, ki hallgatta le a volt miniszterelnököt. Csakhogy egy nemzetbiztonsági szakszolgálat által készített szakvéleményből következtetni lehet arra, ki készíthette azokat. Ahogy a tanúvallomásokból is. A rendőrség viszont mindenkit kihallgatott, csak őt nem.

Mi az a Városháza-ügy?

2021. augusztus 30-án 11 órakor Bajnai Gordon egykori üzlettársa, Gansperger Gyula meghívására részt vett egy találkozón egy Váci úti irodahelyiségben. A találkozón rajtuk kívül Rahimkulov Ruszlan és Zentai Péter vett részt.

2021 novemberében nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amit a találkozón titokban rögzítettek, majd utólag meghamisítva a kormánypropaganda egy lejáratókampányhoz használta fel, amelyben azt állították, hogy a főváros ellenzéki vezetése el akarja adni a Városháza ingatlanját. A felvételeket egy magára Anonymousként hivatkozó ismeretlen tette közzé.

Bajnai feljelentést tett, a nyomozás elindult, majd 2022 novemberében eredménytelenül lezárult. Azt viszont már a nyomozást lezáró határozat is megerősítette, amit Bajnai a kezdetektől állított: hogy csőbe húzták, titokban hallgatták le, majd a felvételt megvágták és manipulálták.

Az Anonymous összesen hét felvételt adott át a rendőrségnek, mindegyik a Városháza állítólagos tervezett eladásával volt kapcsolatos.

A Bajnai feljelentése nyomán indult nyomozásban a Hvg360 birtokába jutott iratok alapján kihallgatták Bajnait, Ganspergert, Rahimkulovot is. A találkozón szintén résztvevő Zentait viszont nem.

Az ügyben született cikkeinket itt tudja elolvasni.

Bajnai kihallgatása

A volt kormányfő a rendőrségnek azt mondta, régi ismerőse, Gansperger invitálta a találkozóra azzal, hogy Rahimkulov találkozni szeretne vele, mert érdekli, hogy lenne-e bármilyen üzleti lehetőség nemzetközi infrastruktúra fejlesztése terén. Gansperger említette azt is, hogy Rahimkulov érdeklődne a Városháza lehetséges fejlesztése iránt is.

Mivel erről Bajnainak akkor nem volt semmilyen tudomása, a találkozó előtt rákérdezett erre Tordai Csabánál, a Fővárosi Vagyonkezelő igazgatóságának elnökénél, aki annyit mondott neki, nincs tervben, mert nincs mögötte politikai támogatás. Bajnai ezt el is mondta a találkozón, ahogy azt is, hogy ebben az ügyben egyébként sem kompetens, hiszen semmi köze hozzá.

Bajnai vallomása szerint a Városháza fejlesztésére a beszélgetésen Zentai Péter kérdezett rá, és végig ő volt az, aki erőltette a témát.

A rendőrség felajánlotta Bajnainak, hogy lefoglalják a telefonját, és megvizsgálják, hogy van-e rajta kémprogram, de Bajnai ezt visszautasította arra hivatkozva, hogy az a munkaeszköze, szüksége van rá.

Gansperger kihallgatása

Gansperger a rendőrségnek azt mondta, korábban Zentai kérésére szervezett találkozót Barts Balázzsal, a Fővárosi Vagyonkezelő Zrt. vezetőjével is. Ezen a találkozón Barts állítólag azt mondta, születtek koncepciók a Városházával kapcsolatban, amelyek között szerepelt az eladás, de ő is hangsúlyozta, hogy ebben nincs döntési kompetenciája.

Berki Zsolt később az Anonymous-felvételek alapján szintén gyanúsított lett, őt szintén kihallgatta a rendőrség. A vallomásában azt mondta, Gansperger Gyula azzal győzködte őt a Városháza-ügy során, hogy „ezt a projektet az oroszoknak odaígérte Viktor”. Erről itt írtunk bővebben.

Gansperger szerint a találkozót Bajnaival Zentai Péter erőltette. A nyomozóknak azt is elismerte, hogy Zentai „nyomult”, de szerinte csak a stílusa ilyen.

Kicsoda Gansperger Gyula? Az első Orbán-kormány idején a privatizációért felelős ÁPV Rt. vezetője volt. Azt megelőzően a Fidesz főkönyvelője volt. Bajnaival évekkel ezelőtt a Wallis-cégcsoportban dolgoztak együtt, onnan az ismeretség.

Rahimkulov kihallgatása

Rahimkulov vallomása szerint őt 2021 májusában kereste meg Gansperger, a találkozót a barátja, Zentai szervezte le. Állítása szerint Gansperger mondta neki, hogy a Városházát meg lehetne vásárolni, de később elsikkadt a dolog. A találkozón az elmondása szerint Bajnai annyit mondott a témáról, beszélt már róla több emberrel, és bár távolt tartja magát a magyarországi ügyektől, „ha minket komolyan érdekel a Városháza, akkor tud tanácsokat adni, de ez csak választások után lehetséges, ha minden politikai párt beleegyezik”.

Azt a nyomozóknak Rahimkulov is megerősítette, hogy részükről csak Zentai beszélt a Városházáról.

Kicsoda Rahimkulov Ruszlan? A Rahumkulov testvérek Magyarországon élő milliárdos orosz befektetők, az OTP és a Mol legnagyobb tulajdonosai közé tartoznak. Ruszlan jó kapcsolatot ápol a kormánnyal, az angyalföldi gigaberuházását például kiemelt beruházássá nyilvánították, hogy megkapja az engedélyeket a kerület tiltakozása ellenére is.

Zentai kihallgatása

Ez nem történt meg, bár a Hvg360 azt írja, korábban szó volt róla, hogy kihallgathatják. Pedig nem csak a tanúvallomások erősítik a gyanút, hogy a felvételt Zentai készíthette.

Egy, Bajnai feljelentésétől független ügyben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat készített egy hangtechnikai szakértői véleményt az összes felvételről, amit Anonymous küldött a rendőrségről.

Ez megállapította, hogy mindegyik felvételt „Péter iPhone-jával” készítették.

Árulkodóbb, írja a Hvg360, hogy Bajnai–Rahimkulov-találkozóról a szakvélemény azt írta: „A felvétel vége felé két férfi távozik, majd a harmadik is, és a felvételkészítő leállítja a rögzítést.” A találkozó végén Bajnai és Gansperger hagyta el először az épületet, Rahimkulov és Zentai maradt ott.

Kicsoda Zentai Péter? Üzletember, Rahimkulov baráti körébe tartozik. Ő sincs rosszban a kormánnyal, korábban a kormányfő vejével, Tiborcz Istvánnal is üzletelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!