Milyen Viktor? Az Orbán?

2023. június 3. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

„Ezt a projektet az oroszoknak odaígérte Viktor” – Berki Zsolt szerint Gansperger Gyula ezzel is győzködte őt a Városháza-ügy során, írta a Hvg360. A történet lényege, hogy 2021-ben a Fidesz-média hosszabb időn keresztül azzal foglalkozott, hogy Karácsony Gergely eladná a budapesti városházát, az ügyletben pedig Bajnai Gordon is érintett lehet.

A volt miniszterelnök később feljelentést tett, a rendőrség pedig szerinte megállapította, hogy bűncselekményt követtek el vele szemben, kelepcét állítottak neki, lehallgatták, az általa elmondottakat pedig kiforgatták, a manipulált szöveget pedig széles nyilvánosságban terjesztették.

Bajnai elmondása alapján 2021 nyarán Gansperger azzal kereste meg, hogy a cége az egyik leggazdagabb magyar családdal, az orosz Ruszlán Rahimkulovék által írányított vállalatcsoporttal működik együtt ipari infrastruktúra és ingatlanfejlesztés projektekben, Gansperger pedig jelezte Bajnainak, hogy a vállalkozás egyik fő tulajdonosa szeretne neki személyesen bemutatkozni.

A beszélgetést titokban rögzítették, ezen pedig Rahimkulov mellett egy Zentai Péter nevű üzletember is jelen volt. A Hvg által megszerzett nemzetbiztonsági szakvélemény szerint a találkozón készült hangfelvételt egy Péter nevű férfi iPhone-ja rögzítette. Az ügyben Bajnai feljelentése alapján nyomozás is indult, ennek egyik gyanúsítottja Berki Zsolt lett, az eljárást azonban felfüggesztették.

A kihallgatása során Berki elmondta, hogy Ganspenger erőltette, hogy vonják be a projektbe Bajnait, és bár ő nem értette, miért van erre szükség, az üzletember azt mondta, hogy „Viktor a lelkére kötötte” – írta a Hvg. A vallomása szerint Berki ekkor visszakérdezett, hogy milyen Viktorról van szó, mire Gansperger megerősítette, hogy a miniszterelnökről van szó. Berki szerint Gasperger arról győzködte, hogy a projektet Orbán odaígérte az oroszoknak, a kormányfőnél pedig nem lehet hibázni, mert aki hibázik, az megy a kukába. A Hvg megkereste Ganspergert, de ő elzárkózott a nyilatkozattól.

Ahogy arról a Városháza-ügyről szóló cikkeinkben is írtunk, az Anonymous névtelen szivárogtató rendre, titokban rögzített felvételeket posztolt, majd bejelentette, hogy elküldi a rendőrségnek a fővárosi ingatlaneladásokkal kapcsolatos felvételeit, állítólag 7 tárgyalás összesen 10 órányi felvételét. Anonymous eleinte sorozatos szivárogtatása valóban fővárosi ingatlanértékesítésekkel, illetve konkrétan is a Városháza hasznosításával foglalkozott, és ezzel kapcsolatban olykor erős állítások vagy a hivatalos fővárosi kommunikációval ellentétes tónusú beszélgetések is kiszivárogtak, aztán a sorozat vége felé Anonymous már egészen primitív világmagyarázatokkal és összeesküvés-elméletekkel szórakoztatta a nagyérdeműt.

Miről szól a Városháza-ügy?

  • Tavaly novemberben furcsa szerződésből szivárgott ki két oldal az Index portálon. Egy ingatlaniroda és egy, ma már kényszertörlési eljárás alatt álló cég a Városháza épületéről kötött valamilyen megállapodást, írtuk.
  • Karácsony Gergely főpolgármester hamar reagált a cikkre, amelynek tényállítása szerinte mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében „a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök” megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka. A főpolgármester hozzátette, nem tudják, kik azok az üzleti körök, és milyen lépéseket tettek, az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.
  • Másnap Karácsony feljelentést tett az ügyben. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közölte, szerinte is nonszensz hogy lett volna eladási szándék.
  • Tavaly november 9-én újabb hangfelvétel szivárgott ki, amely alapján úgy tűnik, mégis volt olyan időszak, amikor a főváros a Városháza épülete eladásának lehetőségét vizsgálta.
  • Felmerült, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezetője, Barts J. Balázs eljárt egy ilyen verzió ismertetésének ügyében. Karácsony magyarázatot kért Bartstól, majd fegyelmiben részesítette.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!