Megfelel a jogszabályoknak a KRÉTA-n küldött állampapíros tájékoztató, írta az ÁKK

2023. június 15. – 09:27

Másolás

Vágólapra másolva

Minden létező fronton megpróbálja a magyar családokat a magyar állampapír felé tolni a kormány: május végén új állampapírszabályok jelentek meg, köztük például az, ami szerint a bankoknak tájékoztatniuk kell arról, mennyit buktak azok, akik nem állampapírba fektették a pénzüket.

Szerdán léptek egy merészebbet, és az oktatási rendszeren, a KRÉTA-n keresztül küldtek üzenetet a szülők egy részének – írták meg olvasóink. Az Államadósság
Kezelő Központ (ÁKK) által jegyzett levélben azt írták, hogy „minden ballagást/tanévzárót nagy készülődés előz meg, hiszen szeretnénk maradandót ajándékozni gyermekeinknek”. Erre kiváló megoldás lehet az ÁKK szerint a magyar állampapír, és szerintük érdemes lehet az ajándékba kapott összeget ebbe fektetni. „Lepje meg gyermekét vagy saját magát magyar állampapírral!” – áll a levélben.

Az ÁKK-nak kérdést küldtünk, amire csütörtökön válaszoltak. Azt kérdeztük, hogy milyen felhatalmazás alapján küldhetnek levelet a szülőknek a
KRÉTA rendszeren keresztül, és arra is rákérdeztünk, hogy az ÁKK már korábban is küldött-e hasonló leveleket a szülőknek, vagy várható-e, hogy a jövőben is eszerint járnak el.

Azt írták az állásfoglalásukban, hogy a KRÉTA rendszeren keresztül kiküldött tájékoztató tartalma a vonatkozó jogszabályoknak teljes mértékben megfelel, az ÁKK Zrt. személyes adatokhoz nem fért hozzá.

És még azt is, hogy „az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (»ÁKK Zrt.«) kiemelt céljai között szerepel, hogy minél több magyar család értesüljön az állampapírok nyújtotta megtakarítási lehetőségekről. A magyar állampapírokkal az egész ország jól jár: biztonságos, adómentes, kiemelkedő hozamú befektetést kínál a családoknak, míg az államnak kiszámítható, stabil forrást jelent. A következetes adósságkezelési stratégiának köszönhetően az elmúlt években felére csökkentettük a külföldiek arányát az államadósságban, míg a lakosságét 3%-ról 25%-ra javítottuk. Ez biztonságot jelent az országnak, a kamatjövedelem pedig nem külföldre, hanem a magyar családokhoz kerül.”

És hogy amúgy megéri-e befektetni az érettségiző gyerekünknek ebbe? Kiszámoltuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!