A KRÉTA-ban buzdítják a szülőket magyar állampapír vásárlására

2023. június 14. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

Május végén új állampapírszabályok jelentek meg, amikkel a kormánynak az a célja, hogy a magyar állampapírok felé terelje a megtakarításokat: például ott van az, ami szerint a bankoknak tájékoztatniuk kell arról, mennyit buktak azok, akik nem állampapírba fektették a pénzüket.

Alig két nap múlva vége a tanévnek, ilyenkor a szülők már osztályzatokról sem igazán kapnak értesítést a KRÉTA-ban. Akadt azonban ott másfajta üzenet olvasóink szerint: de az nem az osztályfőnöktől vagy az iskolaigazgatótól, hanem az Államadósság Kezelő Központtól (ÁKK) érkezett a faliújságra.

Ebben azt írják, hogy „minden ballagást/tanévzárót nagy készülődés előz meg, hiszen szeretnénk maradandót ajándékozni gyermekeinknek”. Erre kiváló megoldás lehet az ÁKK szerint a magyar állampapír, és szerintük érdemes lehet az ajándékba kapott összeget ebbe fektetni. „Lepje meg gyermekét vagy saját magát magyar állampapírral!” – írják.

Fotó: Olvasónk
Fotó: Olvasónk

A fentiek miatt kérdést küldtünk a Belügyminisztériumnak és az ÁKK-nak; amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!