Az Index ellen is pert nyert első fokon a Datadat, törölniük kell a róluk szóló cikkeket

2023. május 31. – 16:52

Másolás

Vágólapra másolva

„Társaságunk újabb pert nyert, ezúttal az Index.hu ellen az SMS-kampány botránya ügyében, amelynek során cégünket hamis vádakkal illette a propagandamédia” – írta közleményében a Datadat, amely idén januárban jogerősen pert nyert az Origo kiadója ellen is, miután az nem fellebbezett az első fokú döntés ellen. Mint írták, a Fővárosi Törvényszék 2023. május 25-ei ítéletében első fokon, nem jogerősen megállapította, hogy az Index.hu 2022 tavaszán összesen hat cikkben megsértette a Datadat, Bajnai Gordon és Ficsor Ádám jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.

A bíróság ítélete szerint az Index a vitatott cikkeiben valótlanul állította, hogy a Datadat adathalász tevékenységet végez, álprofilokkal és bérkommentekkel segíti az ellenzék kampányát, valamint illegális adatbázist épített 1 millió választópolgárról és nekik SMS-t küldött a választásokat megelőzően. A bíróság az Index.hu kiadóját arra kötelezte, hogy fejenként 1 millió forintos sérelemdíjat fizessen a négy felperesnek, térítse meg a 360 ezer forintos perköltséget és távolítsa el az érintett cikkeket a hírportálról.

Mint írták, az eljárás során az Index.hu kiadója és annak jogi képviselője, Dr. Bodolai László, nem tudták tényekkel alátámasztani a botrányos cikkeik állításait, és a bíróság nem fogadta el érvelésüket, hogy a cikkek csak tényekből levont következtetéseket tartalmaztak. Ahogy azt tavaly áprilisban írtuk, a választások előtt a kormány és a kormánymédia is felkapta a Datadat ügyét, amely állításuk szerint illegális adatbázist hozott létre, erre alapozva pedig a baloldal a rendszerváltás utáni legsúlyosabb választási csalást követte el.

Az Index mindenkit beelőzve indított cikksorozatot a Datadatról, melyben „Bajnai Gordon offshore csodafegyvereként” hivatkoztak rá, később pedig adathalászatról, kamuprofilokról, zavaros pénzügyi háttérről és a GDPR kijátszásáról is írtak a témában. A lap azt állította, hogy Bajnai Gordon mozgatja a szálakat a háttérben az egykori titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által alapított és vezetett cégnél, ezt pedig később a teljes kormánymédia, sőt, a Fidesz is átvette. A bíróság szerint az Index feltételezéseken alapulva kötötte jogsértő cselekményekhez a Datadatot és az egykori politikusokat,

és azt is hozzátette, hogy a lap úgy idézte a NAIH elnökét az ügyben, hogy még folyt az eljárás.

Időközben egyébként az adóhatóság is vizsgálatot indított a Datadat ellen. A gyanú szerint a DatAdat Professional Kft. 2020-ban illegális módon csökkentette fizetendő adóját, valótlan tartalmú nyilatkozatot tett bevallásában, így a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott. Szigetvári Viktor, a Datadat vezetője szerint politikai koncepció alapján próbálnak ellehetetleníteni egy amerikai többségi tulajdonban álló, nemzetközi piacon sikeres vállalkozást. Bajnai Gordon is cáfolja a Datadatot ért vádakat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!