Orbán a kordonbontásról: Magyarországon lehet tüntetni, de nem így

2023. május 11. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetekben kétségtelenül a Karmelita köré felhúzott kordonok, azok elbontása és az oda szervezett, könnygázazásba torkolló tüntetések tematizálták leginkább a közvéleményt. Az ország leghíresebb kordonjának rövid történetét éppen csütörtök hajnalban foglaltuk össze röviden, amelyből az is kiderült, hogy bár a kormány évekig ragaszkodott ehhez a verzióhoz, a napokban V. Naszályi Márta tulajdonképpen elismerte, hogy a Színház utcában nem az építkezés miatt van forgalomtechnikai lezárás, hanem biztonsági okokból.

Hétfőn az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor is reagált az elmúlt időszak kordonbontásaira, a momentumos Gelencsér Ferenc érdeklődésére arról beszélt, hogy Magyarországon lehet tüntetni, nem lehet ugyanakkor építési telekre törvényellenesen behatolni, nem lehet középületeket megrongálni, és rendőröket sem lehet megdobálni. Arra nem válaszolt, hogy mit gondol arról, hogy a rendőrök diákokat gumibotoztak és fújtak le könnygázzal, de Gulyás Gergely korábban már közölte, hogy a rendőrség szerinte arányosan és szakszerűen lépett fel. A Momentum egyébként kedden megint lebontotta a kordont.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!