Az ország leghíresebb kordonjának rövid és páratlan története

2023. május 11. – 04:58

Az ország leghíresebb kordonjának rövid és páratlan története
Diáktüntetés a Karmelita előtt 2023. április 25-én – fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

2023 tavaszán az ellenzéki közélet súlypontja némiképp váratlanul átkerült a Színház utcába, a Karmelita köré felhúzott kordonokhoz. Valószínűleg nem mindenkinek tiszta, hogy pontosan mik is ezek a kordonok, miért és hogyan kerültek oda, ezért ebben a cikkben röviden végigvesszük, mit érdemes tudni róluk.

  1. Egy hosszú és vitatott folyamat végén 2019. január 1-től Orbán Viktor hivatala a Várba költözött. A korábbi kormányok idején a miniszterelnök irodája a Parlament épületében volt, innentől kezdve viszont Orbán és kormánya az egykori Karmelita Kolostorból irányítja az országot.
  2. A Karmelita több mint másfél évig lényegében közéleti vakfoltnak számított; nem jártak oda tüntetni ellenzékiek, és sokáig a sajtó sem ismerte fel, hogy az épületnél vezető politikusokat lehet megközelíteni.
  3. A helyzet 2020 ősztől változott meg, amikor újságírók elkezdtek rendszeresen megjelenni a Karmelitánál. Egy évig számos információértékkel bíró anyag készült a Színház utcában; a Telexen megmutattuk, hogyan reagált a hatalom Szájer József botrányára, elértük Rogán Antalt, a korrupciós ügybe belebukó Völner Pált, és a miniszterek mellett Semjén Zsolt is visszatérő vendég lett a YouTube-csatornánkon.
  4. 2021 végén azonban ismét megváltozott valami. Két hete forgattunk a Színház utcában arról, hogy kik azok a nem hivatásos politikusok, akik megfordulnak a miniszterelnök udvarában, amikor egyszer csak körbekordonozták a Karmelita előtti közterületet. A kordonozás előtt két nappal felvettük egyébként, ahogy Orbán éppen abba az irányba mutogat, ahol stábunk állt, és ahová aztán felhúzták a kordonokat.
  5. A kordont a hivatalos indoklás szerint azért állították, mert érdemben megkezdődött a Karmelitával szemközti Honvéd Főparancsnokság épületének megújítása. Építkezés a Színház utcában azóta sincs, a kordonon belülre beengedett politikusok és háttéremberek nem viselnek védőfelszerelést, a kerítés leginkább arra alkalmas, hogy civilek mellett a rendőrség újságírókat se engedjen a Karmelita bejáratához. Amikor az ellentmondásra rákérdeztünk Gulyás Gergelynél egy kormányinfón, ő is csak nevetett az egészen. A miniszter kérdésünkre hozzátette, hogy szerinte a Színház utcát egyébként is le kellene zárni, de kisebbségben van az álláspontjával. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára később azt mondta, a kordonok csak az építkezés végéig maradnak.
  6. Kordonügyben sokáig nem történt semmi, majd 2023. március 14-én a Momentum politikusai Hadházy Ákossal kiegészülve lebontották a Karmelita körüli kerítéseket. Az akciót azóta többször is megismételték, hetekig úgy tűnt, különösebb közéleti impakt nélkül.
  7. Április végén azonban egy státusztörvény elleni tüntetés váratlanul ismét kordonbontással ért véget, ezúttal pedig már a rendőrség könnygázt is bevetett a demonstrálók ellen. Rég volt példa ilyesmire, a diákok tiltakozásának intenzitása pedig még tovább fokozódott: a május 3-i újabb oktatási tüntetés után még többen és még határozottabban próbálták megközelíteni a Karmelitát, ahol elbontották az építési terület egy részét. A végeredmény a NER egyik legerőszakosabb délutánja lett.
  8. Bár a kormányzat továbbra is kitart amellett, hogy a kordonokra az építkezés miatt van szükség, nagyon úgy tűnik, hogy 2023. május 10-én pont került a kommunikációs terelés végére. Budavár polgármestere, V. Naszályi Márta megírta Hadházynak, hogy „a Színház utcában a forgalomtechnikai lezárás biztonsági okból történt, védett személyek biztonsága érdekében, ezt a Készenléti Rendőrség jogszabályi felhatalmazás alapján megteheti”.

Tehát nem az építkezés, hanem Orbánék miatt van körbekerítve a Karmelita.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!