Gulyás Gergely a könnygázas esetről: A rendőrség arányosan, szakszerűen lépett fel

2023. május 8. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

Villámnyilatkozatot adott Gulyás Gergely a kormánnyal szimpatizáló, a kormánypárti KESMA-csoporthoz tartozó Mandinernek. A lap – és egyben a fideszes elitképző MCC, valamint a Századvéghez tartozó Migrációkutató – munkatársa, Veszprémy László Bernát hat kérdést tett fel a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, majd minden visszakérdezés, kontextusba helyezés vagy a válaszokra adott érdemi reagálás nélkül közölte a szavait.

Gulyás többek között David Pressman amerikai nagykövetről, a tanárbérekről, a CPAC-ról vagy éppen a diákok tüntetésén nagy mennyiségű könnygázt bevető rendőrökről is elmondhatta a kormány álláspontját. Néhány idézet az interjú helyett sokkal inkább inkább nyilatkozatnak tűnő cikkből:

  • „A rendőrség bebizonyította, hogy milyen profin kezeli ezeket a tüntetéseket (…) Magyarországon a jogszabályokat betartva lehet tiltakozni (...) garázdálkodni, rombolni, építkezési területre betörni tilos, közintézményeket megtámadni szintén. Ezek jogellenes cselekedetek, tehát a rendőrség arányosan, szakszerűen lépett fel.” (Az arányos, szakszerű fellépés egyik, 17 éves alanyával készített videónkat itt nézheti meg.)
  • A magyar kormány célja, hogy „a mindenkori amerikai vezetéssel jó viszonyban legyünk”, és örülnek, ha azt látják, hogy Pressman nagykövet „az eddigi – időnként szokatlannak tűnő – megszólalásai után inkább azt keresi, ami összeköt, és nem azt, ami elválaszt”.
  • A CPAC egy lehetőség, hogy „a Nyugat-Európában konzervatívnak megmaradt erők és az amerikai republikánusok közötti kapcsolat állandó legyen”.
  • „Újságírókat közügyek megvitatása során elhangzott vélemények miatt ne lehessen büntetőjogi felelősségre vonni”.
  • „Jourová [európai uniós biztos – Telex] nincs most előzetes letartóztatásban, semmi akadálya nem lett volna, hogy tájékozódjon annak a brüsszeli bizottságnak a véleményéről, amelynek ő is tagja.”
  • „Ahogy az EU a nekünk járó pénzeket folyósítja”, a tanárok máris megkaphatják a béremelést.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!