Győrfi Pál: Nem szabad, hogy számítson, híres-e valaki

2023. május 11. – 12:30

Másolás

Vágólapra másolva

Fél óránál is több, negyvenegy-negyvenkét perc telt el, mire az Országos Mentőszolgálat elindított egy egységet Gálvölgyi János színművészhez szerdán – derült ki Győrfi Pál Sebestyén Balázséknak adott nyilatkozatából, amire a Blikk figyelt fel. A 74 éves színészt végül gyerekei vitték kórházba, jelenleg stabil, de súlyos állapotban van a család közleménye szerint.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Rádió1 Balázsék című műsorában azzal indított, hogy elmondta, őszintén sajnálják, ami történt, „az egész ország szereti a művész urat, mi is szeretjük személy szerint is, és együtt érzünk a családdal (…) és szorítunk, hogy a művész úr mielőbb felépüljön, és az állapotáról jó híreket kaphassunk”.

Az ügyben vizsgálják, hogy hibás döntést hozott-e a mentésirányító, a vizsgálat már el is kezdődött. Győrfi azt mondta, ha a mentőknél hibáztak, meglesz a következménye, de előre nem prejudikálna semmit, hiszen nincs vizsgálati eredmény. „Ha hiba történt, hogyha a mentésirányító hibázott, akkor meglesz a következménye, a felelősségre vonás. De azért nem prejudikálnék, mert ennek a mentésirányítónak ez az élete, ő naponta sok ilyen döntést hoz, ebben az a felelősségünk, hogy egyetlen hibás döntésünk sem lehet” – mondta, és következményként inkább azt tűzte ki célként, hogyha hiba történt, megnézzék, „mit tehetünk azért, hogy többet ilyen ne forduljon elő másokkal.”

A számítógépek által rögzítettek alapján eddig annyit tudni, hogy „beérkezett egy hívás, ami arról szólt, hogy rosszullét miatt kérik a mentőt. Utána, mivel aki hívott minket nem ott tartózkodott, ahol a beteg, ezért a mentésirányítók visszahívták azt a hozzátartozót, aki ott volt a beteg mellett, hogy pontosítsák, hogy milyen állapotban van, mik a tünetek. És úgynevezett P2-es sürgősségi kategóriába soorltál az esetet, ami nem a közvetlen életveszély kategória. Amikor pedig a mentőt indították, ez körülbelül olyan negyven egy-két perccel az első hívás után történt, akkor érkezett a telefon a hozzátartozóktól, hogy elindultak más járművel a kórházba, tehát gyakorlatilag lemondják az esetet. Ennyi, amit tudunk” – fűzte hozzá.

A vizsgálat során megnézik, mi hangzott el, milyen tünetekről számoltak be, a mentésirányító döntése helyes volt-e, megalapozott volt-e vagy azonnali életveszélynek kellett volna minősítenie.

„Még egy gondolat. Ugye ami az emberben elsőként felmerül, hogy ha az egész orszg kedvenc színésze és egy híres ember, miért nem azonnal indítjuk a mentőt. Erre pedig sajnos vagy hála istennek az a válasz, hogy nem szabad, hogy ez számítson a mentőellátásban, gondoljunk csak bele, ha van egy nagy baleset, ahol van öt sérült, és van köztük híres ember meg nem híres ember. Annak kell döntenie, hogy ki van súlyosabb állapotban” – tette hozzá Győrfi Pál, majd azzal folytatta, hogy

„mivel nekünk egy bizonyos mentőegység számmal kell gazdálkodni, ezért az sem működik, hogy minden hívás azonnali életveszélynek minősüljön, mert akkor gyakorlatilag hamar elfogynának a mentőegységek, és ha egy gyerekgázolás történik vagy egy újraélesztés, akkor oda nem fogunk tudni küldeni kocsit.”

Szóba került, hogy Gálvölgyi Jánosnak nehézlégzése volt – erre általánosságban Győrfi Pál azt mondta, hogy „a nehézlégzés általában egy önmagában életveszélyre utaló panasz, tehát az az életveszély kategóriáját jelenti általában”, de vannak olyan esetek, amikor ez egy-egy betegség állandó kísérőjelensége is lehet, ezért kell megvizsgálni, hogy kiderüljön, mi is hangzott el pontosan.

Győrfi Pál felívta a figyelmet az Életmentő applikáció használatára, és megjegyezte, rövidesen tudják majd használni a bejelentők mobiljának a kameraképét is. Kérdésre elmondta, hogy szerdán a mentőszolgálat összesen 3400 hívást kapott országosan, ezek közül 970 volt budapesti. Ezer hívásra Budapesten egyébként 150 mentőautó jut – országosan 785 egység áll rendelkezésre, amelyek közül át is tudnak csoportosítani, ha szükséges.

Gálvögyi János esete a kormányinfón is szóba került, ott Gulyás Gergely gyakorlatilag a Győrfi Pál által tett nyilatkozat lényegét foglalta össze, és azt mondta, további vizsgálatot a kormány egyelőre nem tervez az ügyeleti rendszer vagy mentőszolgálati ellátás működése miatt.

Tavaly a mentőautóban halt meg egy nő, akihez csak 52 perc után ért ki a mentőautó, pedig súlyosan vérzett, ott a család beperelte az Országos Mentőszolgálatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!