Gálvölgyi János állapota súlyos, de stabil

2023. május 11. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

„A Gálvölgyi család ezúton értesíti a sajtó munkatársait, hogy Gálvölgyi János színművészt kórházban ápolják, állapota stabil, de a közeljövőben tervezett előadásait lemondja” – kezdte közleményét csütörtökön délelőtt a 74 éves színész családja, felesége és két lánya. A Gálvölgyi Judit, Gálvölgyi Eszter és Gálvölgyi Dorka által lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a színészt 2023. május 10-én, délelőtt a család szállította kórházba, miután súlyos légzési panaszok léptek fel nála.

„Gondos orvosi ellátásban részesül a SOTE klinikáján. Állapota súlyos, de stabil. Amennyiben állapotában változás állna be, arról a család tájékoztatni fogja a közvéleményt” – írták.

A lányai vitték kórházba

Szerdán érkezett a hír, hogy Gálvölgyi János kórházba került, akkor azt írtuk, intenzív osztályon van, lélegeztetőgépen. Az RTL szerdai Híradójában kiderült, hogy a színészt a lányai vitték a kórházba, miután nem kapott levegőt és félrebeszélt, de a mentő fél óra múlva sem érkezett meg. A Mentőszolgálat azt nyilatkozta a műsornak, hogy a színész nem volt közvetlen életveszélyben, de a döntést vizsgálják.

A színész egyik lánya az RTL Klubnak azt mondta, hogy amikor a mentők érkezéséről fél óra elteltével újra érdeklődtek, és amikor ő a diszpécser egyik kérdésére emelt hangon válaszolt, az rátette a telefont, mondván, hogy vele nincsen miről beszélni.

A család orvos ismerősei azt javasolták, hogy vigyék azonnal kórházba a színészt, így autóba ültek. Gálvölgyi Dóra elmondása szerint apjuk annyira rossz állapotban volt, hogy ketten tartották vezetés közben az anyósülésen. Először a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára vitték, majd innen szerda délután rohammentő szállította át a színészt a SOTE klinikájára.

Gálvölgyi játssza a főszerepet a Marshall Fifty-Six című Pintér Béla-darabban, a társulat a Facebookon tette közzé, hogy a május 11-i és 12-i előadások elmaradnak, a jegyeket vissza lehet váltani, vagy egy későbbi előadásra cserélhetők.

Tavaly a mentőautóban halt meg egy nő, akihez csak 52 perc után ért ki a mentőautó, pedig súlyosan vérzett, ott a család beperelte az Országos Mentőszolgálatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!