Hiába várták a mentőt, a családnak kellett kórházba vinni Gálvölgyi Jánost

2023. május 10. – 16:37

frissítve

Hiába várták a mentőt, a családnak kellett kórházba vinni Gálvölgyi Jánost
Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, humorista otthonában 2019-ben – Fotó: Keleti Éva / MTVA

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda reggel kórházba szállították Gálvölgyi János színészt, írja az RTL.

Az RTL szerdai Híradójában kiderült, hogy a színészt a lányai vitték a kórházba, miután nem kapott levegőt és félrebeszélt, de a mentő fél óra múlva sem érkezett meg. A Mentőszolgálat azt nyilatkozta a műsornak, hogy a színész nem volt közvetlen életveszélyben, de a döntést vizsgálják.

A Híradónak a színész egyik lánya, Gálvölgyi Dóra elmondta, hogy a nővére hívott mentőt apjának reggel fél tíz körül. Akkor ő Budapest belvárosában autóba ült, és harminc perc alatt eljutott Gálvölgyi II. kerületi otthonába.

Akkor hívták a mentőket, de ők azt mondták, hogy még nem indítottak autót. A színész lánya elmondta, hogy amikor a diszpécser egyik kérdésére emelt hangon válaszolt, az rátette a telefont, mondván, hogy vele nincsen miről beszélni.

A család orvos ismerősei azt javasolták, hogy vigyék azonnal kórházba a színészt, így autóba ültek. Gálvölgyi Dóra elmondása szerint apjuk annyira rossz állapotban volt, hogy ketten tartották vezetés közben az anyósülésen.

Először a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára vitték, majd innen szerda délután rohammentő szállította át a színészt a SOTE Üllői úti klinikájára.

Az RTL Híradója úgy tudja, hogy Gálvölgyi János állapota stabil, de lélegeztetőgépen van.

Gálvölgyi játssza a főszerepet a Marshall Fifty-Six című Pintér Béla-darabban, a társulat a Facebookon tette közzé, hogy a május 11-i és 12-i előadások elmaradnak, a jegyeket vissza lehet váltani, vagy egy későbbi előadásra cserélhetők.

Áprilisban Budaörsön történt az az eset, hogy a mentők 40 perc után értek ki egy sztrókot kapott férfihoz. Erről itt írtunk bővebben. Tavaly a mentőautóban halt meg egy nő, akihez csak 52 perc után ért ki a mentőautó, pedig súlyosan vérzett, ott a család beperelte az Országos Mentőszolgálatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!