Cáfolják a mentők, hogy késve értek ki a stroke-os beteghez

2023. április 26. – 17:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezren osztották meg Spányik András orvos kedd esti Facebook-bejegyzését, amelyben arról írt, hogy milyen későn értek ki a mentők egy családtagjához, aki időablakos stroke-ot szenvedett. Az OMSZ részletesen válaszolt a benne megfogalmazott vádakra.

A bejegyzés kiemelte, hogy ennél a fajta stroke-nál minden perc számít, így az orvos szerinti 40 perces késlekedés akár komoly következményekkel járhatott volna. A késlekedés miatt az orvos szerint „súlyos rendszerhibára derült fény”, ami azt jelzi: nem jól működik a rendszer. Spányik András egyébként a MedSpot Alapítvány alapítója, az orvosszakmai csapat vezetője, aki több kollégájával együtt rendszeresen utazik kárpátaljai menekültekhez.

„Tegnap reggel 7:30-kor hívott anyukám, hogy a férje rosszul van, nem tud beszélni, és lefittyed a szájzuga. Letettem a telefont, és értesítettem a budaörsi ügyeletes kollégáimat, akik néhány percen belül a helyszínen voltak, és azonnal riasztották a mentőszolgálatot” – írta Spányik András. A férfinek időablakos stroke-ja volt, ez esetben minél hamarabb, de négy és fél órán belül mindenképpen meg kell kapnia az agyi keringést akadályozó vérrög oldására szolgáló gyógyszert, ami előtt gyors vizsgálat, labor és CT is szükséges.

Spányik András is odasietett a beteghez, ekkor döbbent rá, hogy a mentő még sehol, pedig az út 18 percébe telt. „Nem nyughattam, így beszéltem a budaörsi mentőállomás vezetőjével: mi történik? Mint kiderült, a budaörsi mentőkocsik a garázsban állnak, körülbelül egy kilométerre a betegtől, ám az állomás vezetőjének nincs joga elindítani az esetkocsit” – írta.

A betegre vigyázó orvos rádión többször jelzett, így végül elindították a kocsit, ami perceken belül érkezett. Negyven felesleges és idegsejtgyilkos perc viszont eltelt.

A mentő érkezésétől kezdve minden flottul zajlott, a mentősök profin dolgoztak, a Szent Imre Kórház dolgozói kifogástalan munkát végeztek, a beteget megfelelően ellátták, írja az orvos. Nyílt levelét segélykiáltásnak szánja, és, mint írja, „a közvélemény erejével szeretne hatni a döntéshozókra és szeretné a figyelmet felhívni erre a megdöbbentően fontos problémára”.

„Orvos vagyok. Dolgoztam az Országos Mentőszolgálatnál és sürgősségi osztályon is. Éppen ezért tudom, milyen nehéz a munkája a sürgősségi ellátásban dolgozóknak; tisztelem és elismerem tevékenységüket” – jegyezte meg.

A Telex megkereste az Országos Mentőszolgálatot is, Győrfi Pál határozottan elutasította Spányik András vádjait. Elmondta, hogy a beteghez a hozzátartozók nem a mentőket, hanem a budaörsi orvosi ügyeletet hívták ki, akik megkezdték a betegellátást.

„A mentésirányítási rendszer dokumentált és hitelesített adatai szerint 2023.04.24-én, 07 óra 49 perckor az első ellátók kértek mentőt a beteg kórházba szállításához stroke gyanúja miatt. A mentőegység a megadott címre 08 óra 10 perckor kiérkezett, majd a beteggel 08 óra 37 perckor (a mentőhívást követő 1 órán belül) már a gyógyintézetbe (az ellátásra legmegfelelőbb stroke-centrumba) ért” – írta az OMSZ.

„A mentőegységek riasztását, irányítását (más, fejlett országok mentésirányítási rendszereihez hasonlóan) hazánkban is tevékenységirányítási központok végzik, ahol a döntések protokollok alapján, számos releváns információ birtokában, számítógépes támogatással történnek. A betegellátás biztonságát szolgálja, hogy a mentőegységek kizárólag a mentésirányító engedélyével, illetve utasítására indulhatnak feladathoz. Kivételt csak az olyan eset képezhet, amikor a közvetlen életveszély nyilvánvaló és a mentőegység azonnali beavatkozása életmentő lehet (például a mentőállomás előtti útszakaszon baleset történik, vagy újraélesztés zajlik), de ilyenkor is jelentést kell tenniük a mentésirányító központnak, ahol ezzel párhuzamosan számos ellátási esemény irányítása és koordinációja zajlik.”

Győrfi kiemelte, hogy a fentiek alapján „a Facebookon terjedő bejegyzés írójának negatív következtetései megalapozatlanok”.

A történethez kapcsolt, a betegek bizalmának alaptalan megingatására alkalmas megjegyzéseket („Mi történik azon állampolgárokkal, akiknek nincs orvos a családjában?”) a lehető leghatározottabban visszautasítjuk!

„A magyarországi mentőellátás stroke betegekre vonatkozó hatékonyságát és színvonalát nemzetközi szakmai szervezetek folyamatosan és régiónként is vizsgálják. Az értékelés kiterjed a stroke-gyanús betegek helyszíni mentőellátására, illetve a kórházba szállítás megszervezésének összes elemére is. A közelmúltban a nemzetközi szervezet »Angels Díjat« adományozott az Országos Mentőszolgálatnak a stroke-esetek korszerű és magas színvonalú ellátásáért. Az OMSZ a szigorú protokollok szerint végrehajtott mentési beavatkozások alapján öt régióban arany, egy régióban (Dél-Alföldi Régió) pedig gyémánt és platina fokozatú minősítést kapott. A legfrissebb értékelés, az elmúlt év stroke betegeinek ellátási adatai, elemzése alapján idén az Országos Mentőszolgálat valamennyi régiója a legmagasabb, gyémánt fokozatú díjat fogja átvenni a Nemzetközi Sürgősségi Konferencián. Évente mintegy 22 000 stroke-esetet látnak el a mentők Magyarországon” – írta a szóvivő.

Frissítés: Spányik András csütörtökön egy új Facebook-bejegyzésben reagált az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének közleményére. Ebben azt írta: „Sajnos nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy miért nem indították az ügyeletes orvos hívására azonnal a néhány percre lévő esetkocsit, miért kellett ismételten rádión értesíteni az ügyeletes kollégának a központot, és miért telt el az értesítéstől az önök elmondása szerint is oly sok felesleges perc az érkezésig?

Sajnos nem kizárólag saját ügyem okán írtam, hanem a kollégák és magánemberek által tapasztalt rendszeres hibákra szerettem volna felhívni a figyelmet. A bejegyzésem gyors terjedése, és a hozzá kapcsolt, alatta felsorolt hasonló történetek arról tanúskodnak, hogy sok ember észlel hasonló nehézségeket.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!