Varga Judit visszafizette a 10 milliós csokot, amit a balatoni házára vett fel

2023. május 10. – 18:51

Varga Judit visszafizette a 10 milliós csokot, amit a balatoni házára vett fel
Varga Judit balatonhenyei ingatlana – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Időközben Varga Judit már visszafizette a Magyar Államkincstárnak az igénybe vett csokot” – írta a Telex megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium.

Azért kerestük meg kérdéseinkkel a minisztériumon keresztül Varga Juditot, mert úgy számoltuk, pont mostanában, április-májusban járt le az ötéves moratórium, amit az állami támogatással járó családi otthonteremtési kedvezményt folyósító banktól kaptak. Eddig volt ideje Vargának arra, hogy vagy visszafizesse a pénzt, vagy beköltözzön a balatoni házba.

Mi történt?

2021-ben derült ki, hogy az épp válófélben lévő házaspár, Varga Judit és Magyar Péter 2017 októberében 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt kaptak a balatonhenyei házukra. A csok szabályrendszere viszont kategorikusan tiltja azt, hogy nyaralóra vagy bármely olyan ingatlanra vegyen fel valaki támogatást, ahol ő vagy gyerekei nem életvitelszerűen laknak. Varga vagyonnyilatkozata szerint egyébként a balatonhenyei háza nem is nyaraló, hanem családi ház.

A csokról szóló kormányrendelet itt érhető el, és egyértelműen fogalmaz: a támogatott személyeknek (szülőknek és a gyerekeknek is) a vissza nem térítendő folyósítást követő tíz évig kell életvitelszerűen a támogatott lakásban lakniuk.

Varga Juditék viszont nem költöztek a Balatonra, hanem Budapesten éltek. A hír nyilvánosságra kerülése után Varga ezt az egészet úgy magyarázta: amikor még férjével Brüsszelben dolgoztak, úgy tervezték, hogy megbízatásuk lejárta után három gyerekükkel együtt életvitelszerűen a 150 fős aprócska faluba, Balatonhenyére költöznek. Menet közben aztán mindketten munkát kaptak Budapesten, ezért a csoktámogatást folyósító banktól kérték: öt évig ne kelljen az ingatlanban élniük.

Nem is tűnt életszerűnek, hogy a Varga–Magyar család 200 millió forintos ingatlant vásárol Budapesten, és nem abban él, miközben a fővárosban dolgoznak.

Akkor Vargáék azt is ígérték, ha az ötéves moratórium leteltével sem költöznek a faluba, akkor kamatostul visszafizetik a 10 milliós támogatást.

Arról, hogyan vehetett fel Varga Judit igazságügyi miniszter tízmilliós csoktámogatást a balatoni házára, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Miért pont most?

Bár Varga Juditék 2017 októberében vették fel a csokot, az ötéves türelmi idő nem tavaly októberben, hanem most április-május környékén járt le.

Az ilyen ügyekről a csokot folyósító UniCredit Bank a Telexnek általánosságban azt írta: az öt évet nem attól a ponttól számolják, hogy valaki felvette a csokot, vagy beköltözött az ingatlanba, amire a csokot felvette, hanem az „a munkavállalás időpontjától kezdődik, mely munkavállalás értelemszerűen megváltoztatja a támogatott személy és a gyermek, akire tekintettel a támogatást igényelték, lakóhelyét”.

Tehát Vargáéknál az öt évet feltehetőleg onnan számítják, hogy ő Brüsszelből Magyarországra jött dolgozni. Varga pedig 2018 májusában lett a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára. Erről mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy az egész az ő hibája, mert ő kérte fel Vargát, hogy jöjjön Budapestre dolgozni.

Már a tulajdoni lapon sincs nyoma

Pár nappal ezelőtt megnéztük Varga balatonhenyei ingatlanjának tulajdoni lapját, amiből az derült ki, hogy arról idén április 24-én lekerült a csok, ahogy már a jelzálog, valamint az elidegenítési és terhelési tilalom sincs érvényben, amit a csokszerződések megkötése után az adott ingatlanra az állam bejegyez.

Ezután kerestük meg a kérdéseinkkel Varga Juditot. Az Igazságügyi Minisztérium ezt írta:

„A baloldali sajtó korábbi hamis híresztelésével ellentétben, dr. Varga Judit nem miniszterként, hanem jóval közéleti tevékenysége megkezdése előtt, három gyermek édesanyjaként igényelte a csokot férjével a balatonhenyei családi lakóházuk (nem nyaraló!) építéséhez 2017-ben. (2018 májusában lett államtitkár.)

2019-ben kapta meg a balatoni ingatlan a jogerős használatba vételi engedélyt, azonban a megváltozott munkakörülmények miatt a család is élt a 16/2016-os kormányrendelet adta lehetőséggel, és 5 éves felmentési időt kaptak az alól, hogy állandó lakosként az ingatlanba költözzenek.

Időközben dr. Varga Judit már visszafizette a Magyar Államkincstárnak az igénybevett csokot”.

Arra nem válaszoltak, hogy a miniszter pontosan mikor fizette vissza ezt a pénzt.

Varga Judit és férje egyébként épp nemrégiben, márciusban jelentették be, hogy válnak.

Milyen amúgy a ház?

A csokkal a fideszes politikus családja a Káli-medencében egy egykori parasztház romjain hagyományőrző házat építtetett, a tetőre napelemeket helyeztek, az udvarba pedig medencét is csináltattak. Varga Judit vagyonnyilatkozatából tudjuk, hogy a ház alapterülete 195 négyzetméter. A kerítése a környéken jellegzetes terméskőből épült, a falra biztonsági kamerákat szereltek. Az igazságügyi miniszter a közösségi médiában rendszeresen posztolt innen képet, egy magazinnak pedig azt nyilatkozta:

„Nagyon szeretem például leszedni az asztalt egy baráti vacsora után, hogy a férfiak tudjanak beszélgetni, szeretek elmosogatni, én tisztítom a foltokat, és szeretek csinosan felöltözni. (…) Az egyik leghangulatosabb dolog, ha a balatoni házunk konyhájában elkészíthetem a nyáresti vacsorát.”

Varga Juditék ingatlanügyeiről itt, meg itt és itt is írtunk korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!