Újabb hat hónappal meghosszabbították a háborús veszélyhelyzetet a békepárti Magyarországon

2023. május 3. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét meghosszabbíthatja hat hónappal a kormány az orosz-ukrán háború miatt 2022-ben bevezetett veszélyhelyzetet. Az Országgyűlés 132 igen és 52 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot szerdán.

A háborús veszélyhelyzetet még 2022 májusában vezette be a kormány, azóta többször is meghosszabbították, utoljára tavaly novemberben. Az áprilisban benyújtott törvényjavaslatban a korábban már hangoztatott érvekkel indokolták az újabb hosszabbítást: hatékony válaszok a szomszédban zajló háborúra, menekülők segítése és a „káros gazdasági hatások kivédése”.

Ez azt jelenti, hogy tovább folytatódik a rendeleti kormányzás Magyarországon. 2020 márciusa óta – néhány hónapos kihagyással – megállás nélkül veszélyhelyzetek váltják egymást: a koronavírus miatti veszélyhelyzetet, kis szünettel a háborús váltotta, mindeközben pedig „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” is érvényben van 2016 óta, és erre jött a tavaly nyáron bevezetett energia-veszélyhelyzet.

2022-ben 267 kormányrendelet született ilyen jogcímen, köztük volt a költségvetés vagy az adózási törvények módosítása is.

Az is előfordul, hogy a kormány visszaél a különleges jogrend nyújtotta jogaival: adatok titkosítására, de a tanárok kirúgásának átalakítására is használták már – erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!