„Kikaptak a rendőrök az ágyból fél ötkor” – sztrókra hivatkozva kihátrált a koronatanú a gyilkossági ügyben

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön döntést hozott annak a hajléktalan férfinak az ügyében, akit korábban jogerősen felmentettek az élettársa agyonverésének vádja alól, de az ügyészség újból nekifutott az elítéltetésének, miután előkerült egy ellene tanúskodó egykori zárkatárs. A bíróság elutasította a perújítást, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így a döntés még nem jogerős.

A bíró, Kárpáti György sommásan így foglalta össze a helyzetet: a bíróság az ügyészség álláspontjából semmit sem osztott,

a védelemmel viszont egyetértett.

A román állampolgárságú, de magyarul jól beszélő G. M. Cazan a vádban szereplő események idején, 2017-ben a Lapos ragadványnevű romos téglaépületben élt az áldozattal, a vallomásokban Erzsiként szereplő nővel a XIII. kerületi Turóc utcában. Ő talált rá a holttestre, ő értesítette a rendőrséget az asszony haláláról. Hogy ő lett volna a gyilkosa is, azt mindvégig következetesen tagadta.

A bűnügyről A Lapos, a szellemek és a véres jégkaparó: fordulat várható a gyilkossági ügyben? című cikkünkben írtunk részletesen. A férfit korábban bizonyítottság hiányában mentette fel előbb a Fővárosi Törvényszék, majd 2021 nyarán – már jogerősen – a Fővárosi Ítélőtábla is.

Az utóbbi azonban tavaly szeptemberben elrendelte a perújítást az ügyben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kezdeményezésére. Az teremtett új helyzetet, hogy előkerült a férfi egy volt zárkatársa, aki azt állította, hogy G.M. Cazan a börtönben bevallotta neki a gyilkosság elkövetését.

G. M. Cazan nem sokkal a perújítás elrendelése előtt kártalanítási pert nyert a Magyar Állam ellen, mert rács mögött töltött a felmentése előtt több mint két évet, összesen 819 napot. Első fokon 5,7 millió forintot ítéltek meg neki, de ez csak az elsőfokú döntés, nem jogerős.

Koronatanú alsógatyában

Az első perújítási tárgyalás márciusban volt, és két volt zárkatárs meghallgatásával telt, azonban a terhelő tanú nem jelent meg arra hivatkozva, hogy nem volt pénze Budapestre utazni.

Ezúttal rendőrök hozták el a csütörtöki tárgyalásra a férfit, aki meglehetősen zokon vette az elővezetést. Panaszkodott, hogy majdhogynem „alsógatyában” hozták el, a gyógyszereit sem engedték bevenni. Azt mondta: „reggel kikaptak a rendőrök az ágyból fél ötkor, azt se tudtam, hogy mi van”.

A fekete garbót viselő, sovány férfi hangosan, határozottan válaszolt a bíró kérdéseire, de nem lehetett sokra menni a válaszaival, mert érdemben mondani nem sokat mondott. Rögtön a meghallgatása elején közölte, hogy másfél évvel ezelőtt sztrókot kapott, ami miatt a legtöbb dolog kiesett az emlékezetéből. Emberekre, személyekre még csak-csak emlékszik, de a nevek, adatok „elmentek” – magyarázta. Arra sem emlékezik tehát – mondta – hogy mit beszélt egykor a zárkában a vádlottal.

„Amikor kikerültem, akkor a saját fiamat nem ismerem meg” – érzékeltette az állapotát. A két ember a pálhalmai intézet pszichoszociális részlegén volt összezárva 2020 nyarán, három héten keresztül, még hét másik rabbal együtt.

A bíró felolvasta azt a régi levelet, amely elindította a perújításhoz vezető események láncolatát. Ezt a levelet nagyjából egy évvel az utolsó találkozásuk után írta a később koronatanúvá váló zárkatárs, aki egyébként éles lőfegyverrel való visszaélés és egyedi azonosítójel meghamisítása miatt töltötte a büntetését.

Az ügyészségnek küldött levélben az állt, hogy egy alkalommal 4-5 órán keresztül bizalmasan beszélgetett G. M. Cazannal, aki elmondta neki, hogy megölte az élettársát, és még bizonyos részleteket is elárult, például hogy partvis és fahusáng volt a gyilkos eszköz, vagy hogy vércseppek kerültek a nadrágjára.

A tanúnak ajánlkozó férfi nem ingyen kínálta a vallomását: kedvezményt, vagyis korábbi szabadulást kért cserébe, mégpedig gyorsan, egy hónapon belül.

A bíró a csütörtöki tárgyaláson rákérdezett arra, hogy tényleg ő írta-e mindezt. Erre is csak azután mondott igent a sztrók miatti felejtésre hivatkozó tanú, miután megnézte a szöveget, és felismerte a saját írását, aláírását. A levél tartalmát a férfi egyébként egy kihallgatáson is előadta, de most már erre sem emlékezett.

Bizalmas beszélgetés órákon át egy 9 fős zárkában?

A koronatanú terhelő szavaival kapcsolatban volt egy kételyt ébresztő momentum azon túl is, hogy egyértelműen érdekelt volt a vallomás megtételében: egy évet várt az állítólagos beismerés után azzal, hogy értesítse az ügyészséget. Erre a késlekedésre pusztán annyi magyarázatot adott, hogy volt egyéb gondja is, átszállították máshova.

Csütörtökön újra beidézték a törvényszékre az előző tárgyaláson meghallgatott zárkatársakat is, de csak egyikük jelent meg, aki most is börtönben ül, őt bv-őrök hozták el bilincsben. Az ő vallomása a vádlottnak kedvezett, mert

nagyon magabiztosan azt mondta: G. M. Cazan semmilyen gyilkosságról nem beszélt a zárkában, a koronatanú hazudik, és ő egyébként el sem tudja képzelni a vádlottról, hogy bűnös lenne, „a legjobb zárkatárs volt, mindenkinek megadta a tiszteletet”. A két tanú szembesítése eredménytelen lett.

Bár a vád nyilvánvalóan elveszítette fő ütőkártyáját a koronatanú emlékezetkiesésével, a vádbeszédben az ügyész nem visszakozott, és életfogytiglani fegyházbüntetést kért.

A Kékfény is lehetett a forrás

G. M. Cazan ügyvédje, Balogh Csilla Tünde felidézte, hogyan mentették fel a védencét az eredeti eljárásban, hogyan tagadta ő következetesen az élettársa megölését, és hogyan nem fogadta el – az ártatlansága bebizonyosodásában reménykedve – annak idején az ügyészség 19 évről szóló ajánlatát, miközben életfogytiglan lebegett a feje felett.

Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy a koronatanú és a vádlott olyan rövid időt töltött közös zárkában, hogy az nem lehetett elég olyan bizalmi viszont kialakítására, amelyben megosztható lett volna egy ilyen súlyú titok, arról nem is beszélve, hogy ennyi zárkatárs mellett aligha lett volna alkalmuk négyszemközt több óra hosszat beszélgetni. Másrészt a tanú minden, a vallomásában szereplő részletet megtudhatott az ügyről a vádlottnál lévő vádiratból, illetve a Kékfény műsorából.

A tárgyaláson, ahol harmadjára is neki kedvező ítélet született, a vádlott maga nem jelent meg. Neki a felmentése és szabadon bocsátása után nyoma veszett.

Az ügynek viszont még nincs teljesen vége. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, hogy eldöntsék, fellebbeznek-e.