5,7 milliót fizethet az állam 819 leült napért

2022. június 24. – 10:40

5,7 milliót fizethet az állam 819 leült napért
Fotó: Fővárosi Főügyészség

Másolás

Vágólapra másolva

5 millió 733 ezer forint kártalanítást ítélt meg pénteken, első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság annak a hajléktalan férfinak, aki összesen 819 napot töltött rács mögött őrizetben, majd letartóztatásban, de végül jogerős felmentéssel végződött az ellene indult büntetőügy.

G. M. Cazan ügyéről A Lapos, a szellemek és a véres jégkaparó: fordulat várható a gyilkossági ügyben? című cikkünkben, itt írtunk részletesen. A férfit azzal vádolták, hogy agyonverte az élettársát 2017 decemberében a XIII. kerületi Turóc utcában, egy romos téglaépületnél, amit a benne élő hajléktalanok csak Laposnak neveztek. A rendőrök gyanúja gyorsan ráterelődött, és hamar le is tartóztatták. Ő végig következetesen tagadta, hogy ő ölte volna meg az asszonyt: szerinte ő egyszerűen lefeküdt este aludni, és reggel, amikor felkelt, ott találta a nőt élettelenül.

Előbb a Fővárosi Törvényszék, majd 2021 nyarán a Fővárosi Ítélőtábla is felmentette bizonyítottság hiányában a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól. A törvényszék döntése nyomán G. M. Cazant szabadon engedték. Addigra összesen 819 napot töltött bezárva, ennek kompenzálásáért indított pert a Magyar Állam ellen.

„Akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult” – mondja ki az Alaptörvény. Akit tehát letartóztatásban tartottak bezárva, és utána felmentettek, kártalanításért beperelheti a magyar államot. Ilyenkor még azt sem kell bizonyítani, hogy bármi jogellenesen történt volna, elég önmagában az a tény, hogy egy olyan embert, akit – az ügy jogerős nyugvópontja felől nézve – nem kellett volna, megfosztottak a szabadságától.

G. M. Cazan minden egyes leült napért 7000 forintot kért kártalanításként a perben. Azért éppen ennyit, mert egyébként ennyi a napi tarifa az egyszerűsített kártalanítási eljárásnak hívott, viszonylag új lehetőségnél is: ennyit megkapnak azok is, akik úgy döntenek, hogy nem mennek bele egy hosszabb és kétségesebb kimenetelű kártalanítási perbe, hanem beérik egy alacsonyabb, de fix összeggel. G. M. Cazan ügyében formai ok miatt nem sikerült keresztülvinni ezt az egyszerűsített eljárást, ezért lett per az ügyből.

A kártalanítási perben az alperes,

az igazságügyi minisztérium a jogalapot nem is vitatta, de a napi 7000 forintot sokallotta. Azzal próbáltak érvelni, hogy a férfi ellen korábban is folyt már büntetőeljárás, sőt börtönben is volt már, ezért a börtönviszonyok nem jelentettek számára újdonságot, jóval kisebb volt a megrázkódtatás számára, mint egy korábban soha nem büntetett embernek lett volna.

De a minisztérium célja elsősorban nem is a kártalanítási összeg lejjebb szorítása volt, hanem azt szerették volna, ha felfüggesztik a polgári pert arra az időre, amíg el nem dől, lesz-e váratlan fordulat a büntetőügyben. Ahogy megírtuk: a fordulat lehetősége benne van a pakliban: éppen most van a Fővárosi Ítélőtábla előtt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – egy új, terhelő tanúvallomásra hivatkozó – perújítási indítványa.

A felfüggesztési kérelmet azonban elutasította pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert arra jutott, hogy a perújítás sorsa „nem előkérdés” a kártalanítási ügyben. Ahogy a bíró, Erős Andrea mondta: ha a perújítás G. M. Cazanra nézve kedvezőtlen eredménnyel zárul, akkor az alperesnek majd lesz lehetősége arra, hogy visszakövetelje a kifizetett kártalanítást. (Ez történt az elhíresült Burka-ügyben.)

A bíró egyébként megjegyezte: „megdöbbentő volt” számára is „a szomorúsága ennek az esetnek”.

A napi 7 ezer forintos összegről Erős azt mondta: az alperes joggyakorlata szerint is ez a minimum, amit meg szoktak állapítani, ez alá már nem lehet menni. A pénteki döntés szerint az 5,7 millió forintos összeg kamatait, a perköltséget és az illetéket is az államnak kell állnia.

G. M. Cazan nem vett részt a pénteki tárgyaláson, ügyvédje, Kós Krisztián képviselte. Az ítélet ellen 15 nap van fellebbezni, várhatóan élni fog ezzel a lehetőséggel az állam.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!