Döntött a bíróság: visszajár az államnak a tévesen ártatlannak hitt gyilkos 20 milliója

2022. február 8. – 15:56

Döntött a bíróság: visszajár az államnak a tévesen ártatlannak hitt gyilkos 20 milliója
Burka Ferenc az ellene és fia, ifjabb Burka Ferenc ellen emberölés bűntette miatt a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség által indított büntetőper határozathirdetésén a Debreceni Törvényszék tárgyalótermében 2017. június 7-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden a Debreceni Járásbíróság a Magyar Államnak adott igazat abban a perben, amelyet egy Burka Ferenc nevű elítélt gyilkos ellen indítottak. Burka és a fia nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 2006-ban felmentették őket gyilkosság vádja alól, miközben addigra már körülbelül hat évet töltöttek letartóztatásban. Amikor úgy nézett ki, hogy ártatlanul leült évek vannak mögöttük, a két férfi rekordnagyságú, 25, illetve 20 millió forintos kártalanítást kapott. Később azonban jött egy váratlan fordulat: új bizonyítékok merültek fel, és a két férfit mégiscsak bűnösnek találták. Az állam úgy döntött, utánamegy a pénzének.

Kedd délután a Debreceni Járásbíróság határozatot hirdetett abban a perben, amelyet a Magyar Állam indított egy Burka Ferenc nevű elítélt gyilkos ellen „jogalap nélküli gazdagodás” visszatérítéséért. A bíróság a Magyar Állam keresetét alaposnak találta, értesült a Telex. Az egyelőre nem jogerős döntés szerint Burkának 15 napon belül kamatostul vissza kellene fizetnie azt a 20 millió forintot, amit kártalanításként kapott korábban, amikor még úgy nézett ki, hogy ártatlanul töltött több évet rács mögött. Ezen felül neki kellene megfizetnie az 1,1 millió forint perköltséget, továbbá – az állami adóhatóság külön felhívására – 900 ezer forint eddig meg nem fizetett illetéket is.

A kedden kihirdetett határozat kézbesítésétől számítva 15 nap áll rendelkezésre fellebbezésre. Zeke László, Burka Ferenc ügyvédje a Telexnek elmondta: ő azt tanácsolta az ügyfelének, hogy éljenek a fellebbezés jogával.

A per megnyeréséből nem következik egyenesen, hogy a Magyar Állam ténylegesen viszontlátja valaha ezt a 20 millió forintot.

Zeke korábban a Telexnek arról beszélt: ügyfele még mindig börtönben ül, nincs kereső foglalkozása, és a kártalanítási összeget korábban már elköltötte, „így érdemi végrehajtásra nincs lehetőség”. Az ügyvéd szerint nem is a 20 millió forint visszafizetése volt igazán a tét ebben a perben, hanem az állam számára presztízskérdés az összeg sorsa. „Szimbolikus értelmét látom ennek a harcnak a bíróság előtt” – mondta.

A bírósági végrehajtásról szóló törvény szerint egyébként a fogva tartott adósok börtönbeli keresményének legfeljebb 50 százalékát lehet bármilyen követelés fejében levonni. Burka Ferencnek még körülbelül 5 hónap van hátra a büntetéséből.

Bűnösök, mégsem, mégis

Burka Ferenc és a fia (akit ugyanígy hívnak) nevét akkor ismerte meg az ország, amikor úgy nézett ki, hogy ők az igazságszolgáltatás súlyos tévedésének áldozatai, olyan emberek, akik ártatlanul töltöttek rács mögött éveket. A gyilkosság, amellyel a két Burkát megvádolták, 23 évvel ezelőtt, 1999 márciusában történt Újszentmargitán. Egy Gyurcsó János nevű magányos embert agyonvertek egy háromezer forint értékű tévéantennáért.

Burkáékat nagyon hamar meggyanúsították és letartóztatták. Első fokon, 2002-ben mindkettejüket bűnösnek is találták és fegyházra ítélték. Az elmarasztaló ítélet azonban nem emelkedett jogerőre. Hatályon kívül helyezték, majd egy új eljárásban jogerősen felmentették a két férfit. A Szegedi Ítélőtábla 2006-os, jogerős felmentő ítélete után megnyílt a lehetőség az immár szabad két Burka előtt, hogy kártalanítást követeljenek az évekért, amelyeket addigra letartóztatásban már leültek. Sikerrel is jártak, az apa 20, a fiú 25 millió forintot kapott kártalanításként. Ez a maga idejében rekordnagyságú kártalanítási összegnek számított.

A szerencse azonban néhány évvel később elpártolt mellőlük. Egy családi viszály nyomán újra mozgásba lendült az igazságszolgáltatás gépezete: 2013-ban a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség új bizonyítékra hivatkozva perújítást kezdeményezett. A hatóság kezében volt ekkor Burkáék több családtagjának terhelő vallomása. A perújítást elrendelték, és a vége az lett, hogy mégiscsak bűnösnek találták a két férfit. 2018. szeptember 13-án, jogerősen az apát 9, a fiát 7 és fél év fegyházra ítélték. A mostani, keddi határozat értelmében ettől a jogerős ítélettől számítják a 20 millió forint kamatait.

A bíróság szerint nem késett el az állam

Az ügyvédje, Zeke László tájékoztatása szerint az idősebb Burka Ferenc 2019 januárjában önként jelentkezett a hatóságoknál, hogy letöltse büntetése hátralévő részét, de a kártalanítás ügyében évekig nem történt semmi, a magyar állam csak 2021 januárjában szólította fel fizetési meghagyásban a 20 millió forint visszafizetésére. A fizetési meghagyással szemben ellentmondást terjesztettek elő, így alakult perré az eljárás.

A Debreceni Járásbíróságon folyó perben Burka ügyvédje vitatta a pénz visszakövetelésének a jogosságát. Amellett próbált egyebek mellett érvelni, hogy szerinte az állam csak perújítással követelhette volna vissza jogszerűen a pénzt, másrészt jócskán ki is csúszott a határidőből. A járásbíróság azonban végül nem neki adott igazat.

A határozathirdetés után kiadott bírósági közleményben az áll: a Debreceni Járásbíróság szerint megállapítható volt, hogy a kártalanítás nem jár, azért, mert a régi felmentő ítéletet a perújítási eljárás során eljáró bíróság hatályon kívül helyezte.

Az elévüléssel kapcsolatos kifogást a járásbíróság nem találta alaposnak. Az indoklás szerint a kártalanítás visszakövetelésére a Debreceni Ítélőtábla 2018. szeptember 13. napján jogerőre emelkedett ítéletével nyílt lehetőség, tehát ez a dátum tekinthető az elévülés kezdő időpontjának a kártalanítás visszakövetelése szempontjából, és az ötéves általános elévülési idő nem telt még el. A bíróság abban sem adott igazat Burkáéknak, hogy mindenképpen perújításra lett volna szükség a pénz visszaköveteléséhez – van egy erre vonatkozó speciális jogintézmény a büntetőeljárási törvényben.

Ebben a perben kizárólag az idősebb Burka kártalanításáról volt szó, a fia 25 millióját ez a döntés nem érinti. Zeke László csak az apa képviseletét látja el, arról nincsen hivatalos információja, hogy az ifjabb Burka kártalanításával jelenleg mi a helyzet. Ebben az ügyben kedd délelőtt megkerestük az Igazságügyi Minisztérium sajtóirodáját a kérdéseinkkel. Ha választ kapunk, beszámolunk róla.

Sokan kapnak így kártalanítást?

Az egyébként viszonylag gyakran előfordul, hogy a Magyar Államnak kártalanítást kell fizetnie olyan embereknek, akik alaptalanul voltak fogva tartva. Az Igazságügyi Minisztériumtól korábban közérdekű adatigényléssel kikért, az Ártatlanul elítélve című könyvben szereplő adatok szerint 2011 és 2020 között minden egyes évben összesítve több mint 200 millió forintot fizettek ki Magyarországon olyan emberek kártalanítására, akiknek a szabadságát alaptalanul korlátozták. Csak a 2020-as évben 65 esetben fizetett ki az állam ilyen jellegű kártalanítást jogerős bírósági határozat alapján.

Az összegek egyedi ügyenként változóak, és vannak kirívó példák, de általánosságban a magyar bírósági gyakorlat jellemzően 2-3-400 ezer forintot szokott megítélni leült hónaponként. Aki ártatlanul fogva volt tartva, de nem akar belevágni a hosszadalmas és bizonytalan kimenetelű pereskedésbe, az ma már választhatja az egyszerűsített kártalanítási eljárást is: azzal minden leült napért 7000 forint jár, egy hónapért tehát 210 ezer forint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!