Az LMP betiltaná a TikTokot a 18 éven aluliaknak, és szigorítaná az internetes pornóhoz való hozzáférést
2023. március 31. – 14:55
A Fidesz-frakció még dolgozik a gyermekvédelmi törvények szigorításán, az LMP azonban már most benyújtotta a gyermekvédelmi határozati javaslatát az Országgyűlésnek.
A párt szerint a közelmúltban történt, gyermekek és kiskorúak ellen elkövetett szexuális cselekedetek miatt meg kell erősíteni a gyermekvédelmi intézményrendszert.
- kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatot vezetnének be az oktatási, nevelési és egészségügyi intézmények kiskorúakkal foglalkozó dolgozóinak, valamint a nevelőszülőknek.
- Szigorítanák a fiatalkorúak hozzáférését az internetes pornóhoz és a közösségi oldalakhoz, a TikTok-hoz való csatlakozást pedig betiltanák a 18 éven aluliaknak.
- Jelentős mértékben szigorítanák a büntetését azoknak, akik a rájuk bízott kiskorúakhoz szexuális abúzus szándékával közelednek, vagy erre utaló nyilatkozatot tesznek.
- Kötelezővé tennék a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális cselekményt végrehajtó, vagy arra biztató személyek gyógykezelését.
- Tájékoztató programot indítanának a szülőknek arról, hogy hogyan védhetik meg gyermekeiket a szexuális internetes tartalmaktól, internetes zaklatásoktól. Kötelezővé tennék ezen felül az oktatási intézményeknek a gyermekek és a szülők felvilágosítását a szexuális zaklatások megelőzésével, bejelentésével, jogi következményeivel kapcsolatban.
- Társadalmi célú hirdetésekben hívnák fel a figyelmet a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések megelőzésre és az ilyen cselekmények jelzésére.
Az elmúlt hetekben-hónapokban több olyan eset is napvilágot látott, amely után a kormány bejelentette, hogy szigorítják a gyermekvédelmi törvényeket. Az év elején elbocsátották a III. kerületi Krúdy Gyula Általános Iskola egyik pedagógiai asszisztensét, aki a TikTok-csatornáján arról beszélt, hogy egy 15 éves diákkal van szexuális kapcsolata. A jogi körülményekről itt írtunk bővebben. Később két férfit is letartóztattak Orosházán, akik az egyikük 13 éves lányának sérelmére követtek el szexuális cselekményt. Ebben a cikkünkben pedig egy olyan esetről írtunk, amikor a hivatásos nevelőapa szexuálisan zaklatta a rá bízott gyereket.