Azt kérdezte tőlem, hogy mikor fogok belenyúlni a nunijába, és mikor fogom megcsapni

Anna már első alkalommal nagyon nyitott volt, ragaszkodónak tűnt, odarohant hozzám és átkarolta a lábam. A kislány már ekkor össze volt csomagolva és anyának szólított

– kezdte el mesélni Lilla azt a napot, mikor megismerkedett a lányával, Annával. Lilla egyedülálló szülőként két év várakozás után 2021 augusztusában fogadta örökbe az akkor ötéves Annát. (A történetben a szereplők nevét a biztonságuk érdekében megváltoztattuk.)

Anna születése óta hivatásos nevelőszülőknél élt, ahol rajta kívül más gyerekek is voltak. Mielőtt Lilla hivatalosan örökbefogadhatta a gyereket, többször elutazott Annáékhoz, és közös programokat szervezett a kislánnyal: elvitte őt a cirkuszba és kirándulni. Ezeket Anna nagyon élvezte, Lilla pedig furcsállta, hogy a nevelőszülőknél nem voltak játékok, „nagyon hideg volt minden”. Végül Annát a megismerkedésük után egy hónappal tudta elhozni, akkor már a kislány volt az utolsó gyerek a családnál. Lilla úgy tudta, hogy Anna örökbefogadása után a nevelőszülők fél év szünetet akartak tartani, azért sem vettek már magukhoz más gyereket.

Lilla mentálhigiénés szakemberként dolgozik, így hiába örült neki, hogy Anna egyből ragaszkodott hozzá, éppen emiatt volt benne félelem is: tudta, nem feltétlenül jelent jót, ha egy gyerek nem kötődik a nevelőszüleihez, hiszen akkor valószínűbb, hogy mással sem fog tudni kialakítani mély kapcsolatot.

„Azt kérdezte tőlem, hogy mikor fogok belenyúlni a nunijába és mikor fogom megcsapni”

Miután augusztusban a kislány Lillához került, ő fél évig otthon volt vele. Erre az időre az örökbefogadó szülő örökbefogadási díjat kap, tehát ugyanúgy támogatják anyagilag, mintha a vérszerinti gyerekével maradna otthon. Lilla úgy érezte, könnyen összeszoktak a kislánnyal, persze Anna az elején szorongott, de úgy gondolta, ez érthető, hiszen meg kell szoknia az új helyzetet. Mikor Anna Lillához került, két-három évvel fejletlenebb volt a koránál, csak néhány tőmondatot tudott mondani, nem tudta, mi az a könyv, így először babakönyveket kezdtek el olvasni.

Pár hét után Lilla elkezdett furcsa dolgokat észrevenni a lánya viselkedésén: Anna minden este nagyon aktív lett, ilyenkor kiabált, rohangált, dühös volt, nem lehetett megnyugtatni. Ám ekkor még arra gondolt, hogy nyilvánvalóan idő kell neki, amíg megszokja az új helyet és az ő társaságát. Fél évvel később, 2022 januárjában aztán Anna elkezdett furcsa dolgokat mondani: „Ugye nem fogsz elcsapni? Apa elcsapott! Ugye nem fogsz kidobni a kukába?”

„Azt kérdezte tőlem, hogy mikor fogok belenyúlni a nunijába, és mikor fogom megcsapni.”

Lilla egyből tisztázta, hogy nem fog belenyúlni a puncijába, és ilyet senki nem tehet. Anna aztán elmondta neki, hogy a nevelőapja többször megcsapta fakanállal, két ujjával a nemi szervébe nyúlt, ami fájdalmat okozott neki, és amitől a kislány nemi szerve vérezni kezdett.

Lilla korábban is játékosan próbált a kislánnyal foglalkozni, például eljátszották hogyan került Anna a nevelőszüleitől hozzá. Ezt a szerepjátékot vette elő akkor is, mikor a kislány a bántalmazásáról beszélt. Kineveztek egy plüssállatot, aki a kislány nevelőapját szimbolizálta, Anna többször is megrúgta a plüsst, rávetette magát. Lillát is néha megijesztette, mennyi harag jött Annából. Mentálhigiénés szakemberként tudta, a játékon keresztül hogyan segíthet a lányának abban, hogy a felszínre hozza a traumáit és együtt dolgozzanak rajta: kockákból építettek egy falat, ami szimbolikusan megvédte őket és amin a nevelőapa nem jöhetett be.

A kislány nemcsak az anyukájának, hanem az anyuka egyik barátnőjének is beszélt a bántalmazásokról. Neki többször említette, hogy apukája kesztyűt húzott, mikor belenyúlt a puncijába. A kislány azt is mondta, hogy egy másik gyerekkel a nevelőapa elől elbújtak a pajtába, aztán befutottak a házba, de apa mindenhol megtalálta őket. Ilyenkor a nevelőanya nem volt otthon.

Nem akart többet visszamenni arra a környékre, ahol felnőtt

Anna nem akart többet visszamenni meglátogatni a nevelőszüleit, a környékre sem akart elmenni. Ez azért merült fel, mert az örökbefogadásoknál ajánlott, hogy a gyerekek egy fél év után felkeressék a nevelőszüleiket. Erre azért van szükség, hogy össze tudják rakni magukban a képet, honnan jöttek, hol vannak most. Anna remegett, szorongó lett, mikor ez a téma feljött, Lilla ezért nem vitte vissza őt a korábbi ház környékére sem.

Lilla a gyermekvédelem felé egyszer tett célzást arra, hogy szerinte a kislányát bántották korábban. A szokásos örökbefogadási utánkövetés vizsgálaton voltak, ahol a szakemberek éppen arról kérdezték, hogy miért nem látogatott vissza Anna a nevelőszüleihez. Lilla erre hirtelen nem tudott mit reagálni, de aztán elmondta, hogy benne bántalmazás gyanúja merült fel, de nem akar erről Anna előtt beszélni, inkább majd négyszemközt. Erre a szakemberek egymásra néztek, és egyikőjük azt mondta: „Ahol nem viszik el szemészetre a gyereket, ott más is előfordul”.

Lilla úgy érezte, hogy a gyermekvédelmisek is tehetetlenek egy ilyen ügyben, és ugyan a beszélgetés végén nem hallgatták meg személyesen őt, de felajánlották, hogy telefonon keresheti őket. Viszont Lilla szerint nem is akartak az üggyel igazán foglalkozni és ez annyira stresszelte őt, hogy soha nem hívta fel a szakembereket.

Lilla egy gyermekpszichiáter segítségét kérte, aki lelkileg támogatta őt, és megerősítette abban, hogy nem elég, ha itt megáll ez az ügy, fel kellene jelentenie a nevelőapát.

Nem tudnék a lányom szemébe nézni, ha tinédzser korában megkérdezné, miért nem csináltam semmit

Aztán 2022 márciusában a kislány óvodába ment, Lilla pedig eldöntötte: jogi útra tereli az ügyet, pert indít a nevelőapa ellen. Az anyuka nem hozta meg egyszerűen a döntést, mert félt kitenni a lányát egy ilyen eljárásnak. Megkérdeztük, miért döntött mégis úgy, hogy feljelenti a nevelőapát, amire ezt mondta:

„Nem tudnék a lányom szemébe nézni, ha tinédzser korában megkérdezné, miért nem csináltam semmit, miért nem védtem meg.”

Azt mondta, nemcsak a saját lányáért érez felelősséget, hanem a többi gyereket is meg akarja védeni,

ugyanis tudomása szerint a nevelőszülők ismét dolgoznak, és jelenleg is több gyerek van a családnál.

Mostanra az eljárás lassan egy éve tart, tavaly szeptemberben a rendőrség igazságügyi pszichológus szakértői vizsgálatot rendelt el, ahol egy szakértő másfél óra után megállapította: a kislány válaszai valóban szexuális traumára utalnak.

A birtokunkba jutott igazságügyi pszichológusi szakvélemény szerint a rendőrség szexuális cselekmény végzésével vagy végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt kérte a szakvéleményt. A szakértői vélemény szerint a kislány személyiségét meghatározza a kiskorában elszenvedett trauma, az emlékeit nehezen tudja felidézni. Mikor a bántalmazás szóba került, a kislány nonverbális kommunikációja megváltozott: félrenézett, szemüvegével babrálni kezdett.

Mikor a szakértő arról kérdezte, milyen rossz dolgok történtek vele a nevelőapjánál, a kislány azt mondta neki:

„Az volt, hogy apa belenyúlt a nunimba. És ő nagyon rossz, nagyon rossz és azért nem szeretem már.”

A szakértő kérésére a kislány egyértelműen rámutatott a nemi szervére. A szakértői vélemény szerint a kislány nem csak a szexuális bántalmazás miatt szenvedett el traumát, hanem az átélt agresszió és a kötődési frusztrációk miatt is.

Kevés a bizonyíték, nincsen szemtanú

Lilla az eljáráshoz ügyvédet fogadott, aki mindenben segít neki. Lapunknak az ügyvéd azt mondta: most a rendőrség nyomoz, gyanúsítás még nem történt az ügyben. Amíg nem történik meg a gyanúsítás, addig nem akarják a gyermekvédelemnek jelezni az esetet, mert ha aztán bizonyíték hiányában mégsem gyanúsítják meg az apát, viszont ők közben szóltak a gyermekvédelemnek, akkor még a végén a nevelőapa Lillát perelhetné be. Lilla azt mondta, fél ettől és szerinte a rendőrség feladata lenne értesíteni a gyermekvédelmet, ha kapnak egy ilyen jelzést.

Annát és Lillát már meghallgatták az ügyben, most azok következnek, akiknek a kislány még mesélt a traumáról, például az anyuka barátnője. Az ügyvéd szerint a rendőrség nagyon támogató. Azt mondta, Anna meghallgatásához először egy férfi pszichológust rendeltek ki, de ezt Lilla nem akarta, mert Anna amúgy is félt a férfiaktól. Így végül egy pszichológusnő hallgatta meg a kislányt, ráadásul egy úgynevezett Barnahus szobában. A Barnahus módszert az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat alkalmazza, a módszer az elhanyagolt és bántalmazott, közülük is elsősorban a szexuálisan bántalmazott gyermekek vizsgálatát és terápiáját segíti elő.

A módszer lényege, hogy egy erre kialakított szobában a veszélyeztetett gyerekeket vagy súlyos bűncselekmények áldozatait a pszichológus úgy hallgatja meg, hogy közben egy átlátszó falon keresztül azt mást szakemberek is hallják. Ők a pszichológuson lévő fülhallgatón keresztül kérdéseket javasolhatnak a pszichológusnak, amelyeket ő szakszerűen, a gyermek érzelmi állapotát figyelembe véve, érzékenyen tesz fel. A beszélgetésről ideális esetben hangfelvétel és videó is készül, ez azért jó, mert így a gyereknek csak egyszer kell elmondania a vele történteket. Ennek azért van jelentősége, mert sokszor a gyerekek ismét traumatizálódhatnak az által, hogy többször fel kell eleveníteniük a bántalmazást. Ugyanis minél több embernek kell elmondaniuk a történetet, annál többször élik újra.

Az ügyvéd szerint a kislány beszámolójának és a szakértői vizsgálat eredményének elégnek kell lennie ahhoz, hogy megtörténjen a gyanúsítás és akár a vádemeléssel a bíróságra kerüljön az ügy.

Viszont szerinte az ilyen ügyek azért nehezek, mert a családon belüli erőszaknál általában nincsen szemtanú, ezért kevés a bizonyíték. Illetve a történet szereplői általában nem érdekeltek abban, hogy bevalljanak bármit. Hiszen például ha egy nevelőanya vagy a gyermekvédelem bevallja, hogy tudott az esetről, felmerül a kérdés: miért nem intézkedtek, miért hagyták ezt?

Megkérdeztük az ügyvédtől, ha egy esetnél felmerül, hogy a hivatásos nevelőszülő bánthatta a gyereket, meddig maradhat a családnál a kiskorú. Az ügyvéd azt mondta: ha megalapozott a veszélyeztetésre vonatkozó információ, akkor nem maradhat a gyerek a családnál. Úgy gondolja, hogy egy igazságügyi pszichológus szakértői véleménnyel sem maradhatnának más gyerekek sem a (nevelő) apánál. „Ha egy ügyben rendőrségi gyanúsítás történik, akkor az azt jelenti, alapos a gyanú, hogy bántalmazás történt, azonnal ki kell emelni a gyerekeket, hiszen olyan mértékű a veszély.”

Ha egy ilyen ügy végén a bíróság elítéli a nevelőapát, akkor végrehajtandó szabadságvesztés is lehet a büntetés. Persze ez függ attól, hogy végül mit sikerül a férfira rábizonyítani: „ha az derül ki, hogy egyszer hozzáért a puncijához, ha sok az enyhítő körülmény, akkor talán csak felfüggesztett szabadságvesztést kap” – magyarázta az anyuka által felkért ügyvéd lapunknak. Viszont a súlyos gyermekbántalmazás esetén a végrehajtandó szabadságvesztés mellett foglalkozástól való eltiltást kap az elítélt, ami azt jelenti, hogy még a saját gyerekeit sem gondozhatja.

Nagyon magas a látencia a családon belüli erőszaknál

A kislány anyukája lapunknak azt mondta: nem érti, hogy rendszerszinten ilyen hogy történhet meg, ugyanis a hivatásos nevelőszülők munkáját mások is ellenőrzik. Sokan azt gondolják, a nevelőszülőknél nem fordulhat elő ilyesmi, hiszen éppen azért kerülnek hozzájuk a gyerekek, hogy megkapják a megfelelő törődést, amit a vér szerinti családjuk nem adott meg nekik.

Korábban a Hintalovon Alapítvány gyermekjogvédőjével, a pszichológusként és kriminológusként is dolgozó Vaskuti Gergellyel beszélgettünk a gyermekvédelmi rendszer működéséről és a hivatásos nevelőszülőségről. A szakértő akkor azt mondta: 12 éves kor alatti gyerekeket fő szabály szerint nevelőszülőknél kell elhelyezni. A nevelőszülővé váláshoz szükség van egy személyiségvizsgálatra, egy 500 órás képzés elvégzésére és a megfelelő fizikai körülményekre. A nevelőszülők képzésének feltétele, hogy a jelentkezőnek legyen alapfokú iskolai végzettsége. A képzés körülbelül fele elméleti, a másik része gyakorlati, a cél megtanítani a jelentkezőket a jövőbeli befogadott gyerek nevelésére, gondozására.

Szerinte a hivatásos nevelőszülőkön nagyobb a kontroll, éppen ezért sokakat meglephet, ha olyan ember okoz tragédiát, akinek a szakmája a hozzá került gyerekek nevelése. Fontos kérdés, hogy ki, és milyen formában ellenőrzi a nevelőszülők munkáját. Amikor kiemelik a gyereket a családból, kijelölnek neki egy gyermekvédelmi gyámot, akinek több feladata van: ellátja a gyerek törvényes képviseletét és vagyonkezelését, míg a mindennapi nevelés-gondoskodás a nevelőszülő feladata. A nevelőszülők munkáját sokan segítik és felügyelik, például gyerekjogi képviselők, nevelőszülői tanácsadók, a nevelőszülői hálózat fenntartói. És mellettük ugyanúgy ott van a védőnő, a gyermekorvos, mint a vér szerinti szülőknél.

A szakértő korábban lapunknak azt mondta, hogy a családon belüli erőszak esetében nagyon magas a látencia mind a nevelőszülős családoknál, mind a biológiai családoknál. A látencia azt jelenti, hogy a tényleges bűncselekmények közül mennyi marad „rejtve”, azaz mennyiről nem szereznek tudomást a hatóságok.

A gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknél a látencia 10-15-szörös, ennek egyik oka, hogy az áldozatok félnek segítséget kérni.