Orvosi igazolással mentette ki magát a 2,2 milliárd forint hűtlen kezeléssel vádolt volt helyettes államtitkár

2023. március 28. – 14:08

Orvosi igazolással mentette ki magát a 2,2 milliárd forint hűtlen kezeléssel vádolt volt helyettes államtitkár
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd délelőtt elkezdődött a 2,2 milliárd forint hűtlen kezeléssel vádolt korábbi helyettes államtitkár büntetőpere a Székesfehérvári Törvényszéken. Bár mindenki az elsőrendű vádlottra, Nagy Jánosra várt, ő egy nappal a tárgyalás előtt jelezte a bíróságnak, hogy betegség miatt nem tud jelen lenni, védője így csak az orvosi igazolással érkezett. Az ügy másodrendű vádlottját múlt héten hallgatták meg, a hét további vádlott pedig nem ismerte el a bűnösségét a keddi előkészítő ülésen, amit a nagyobb médiaérdeklődés miatt a bíróság dísztermében tartottak.

1,7 milliárd forintos pénzbírságot kaphat az ismert ügyvéd

Három fő pontja van a vádiratnak, amelyet az ügyész ismertetett röviden.

A fő vádpont szerint a volt helyettes államtitkár 2,2 milliárd forintot lapátolhatott ki az egyik állami tulajdonú nonprofit cégből.

Nagy 2019 elején értesült arról, hogy pár hónap múlva a kormány megszünteti az Agrárminisztérium alá tartozó Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-t (NKP), és a feladatait az állami földek felügyeletére létrehozott Nemzeti Földügyi Központ (NFK) veszi át. Helyettes államtitkárként tisztában volt vele, hogy a megszűnés szélén álló cég bankszámláján még közel 2,2 milliárd forint van, és a vádirat szerint elhatározta, hogy ezt a pénzt bizony ő még kiszervezi időben.

Ennek érdekében arra utasította Cs. Józsefet, a cég ügyvezetőjét, a másodrendű vádlottat, hogy az NKP két meghatározott ügyvédi irodával és egy, Nagyhoz is köthető céggel kössön megbízási szerződéseket. A volt helyettes államtitkár az ügyészség szerint végig nyomon követte a megbízási szerződések előkészítését, ő határozta meg az összegeket, és a szerződés végleges formáját is ő hagyta jóvá. Még arra is gondolt a vádirat szerint, hogy a szerződéseket január 1-jére dátumozzák vissza, így legalább a látszata megvolt, hogy van idő a szerződésben foglalt feladatok elvégzésére a cég június végi megszüntetése előtt.

Az állami cég az egyik ügyvédi irodának 500 milliót, a másik, földügyekben ismert irodának 1,7 milliárd forintot fizetett ki olyan feladatokra, amelyekre az ügyészség szerint valójában nem volt szüksége a minisztériumnak.

Az ügyvédi irodáknak olyan tanulmányokat és adatbázisokat kellett kiépíteniük, amelyek a szerződés szerint a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolását célzó törvényjavaslat előkészítését segítették volna. A vádirat szerint az ingatlan-nyilvántartási adatok többsége azonban már rendelkezésre állt a Lechner Tudásközpontban, és azok rendkívüli gyors változékonyság miatt gyakorlati hasznuk amúgy sem lett volna.

Mindezeket a vádakat alaptalannak nevezte a keddi előkészítő ülésen a két ügyvédi iroda vezetője. Ő. Tamás egy IKEA-s zsákban magával hozta a vaskos tanulmánykötetet és más iratokat, amelyekkel azt kívánta bizonyítani a bíróságnak, hogy valódi, szakmai munkát végzett el az irodája az 500 millió forintos megbízási díjért cserébe.

„Harminckét évnyi ügyvédi tevékenységem ment levesbe az alaptalan vád miatt, tönkrement a családom”

– mondta idegesen a másik ügyvéd, K. Zoltán, majd pár perccel később már ordítva bizonygatta az ügyész felé fordulva, hogy nem követett el bűncselekményt. Szerinte már a gyanúsítás során bizonyította védőjével, hogy az irodája igenis elvégezte a szerződésben foglalt feladatokat, amelyek megrendelése meggyőződése szerint indokolt volt. Arról is beszélt, hogy míg a gyanúsításban még azt kifogásolta a hatóság, hogy nem történt tényleges munkavégzés, a vádiratban már a gyorsan változó adatok miatt tartotta szükségtelennek az ügyészség a szerződéseket. Ezt azonban szakmaiatlannak, mint ahogy az ügyvédi iroda zárolását jogtalannak tartja. Azt ígérte K. Zoltán, a tárgyalás során részletesen is bizonyítani fogja ártatlanságát.

Papp Gábor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Papp Gábor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Védője, Papp Gábor már egyenesen azt kérte a bíróságtól, hogy a vádiratot küldje vissza a Fejér Megyei Főügyészségnek, mert a hiányosságok nem alkalmasak a védekezésre, és a dokumentum köszönőviszonyban sincs a nyomozati iratokkal. Papp szerint az ügyészség nem indokolta például a vádiratban azt, hogy miért tartják szakmaiatlannak az 1,7 milliárd forintért rendelt tanulmányt, miután az Agrárminisztérium is megerősítette a hatóságoknak, hogy szükség volt rá, és a mai napig használják az adatokat.

Ha K. Zoltánt bűnösnek találja a bíróság, az ügyészség indítványa alapján 1,7 milliárdos pénzbüntetést is kaphat a felfüggesztett börtönbüntetés mellett.

A két ügyvédi iroda mellett egy céggel is szerződést kötött a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kommunikációs tréning megtartásáról. Eredetileg egy székesfehérvári csárda lett volna a helyszín, de aztán áttették egy etyeki villába, amelyet történetesen Nagy János és üzlettársa, a hetedrendű vádlott, K. Kornél közös cége üzemeltetett. A kommunikációs tréninget nem tartották meg a cég megszüntetése előtt, így az ügyészség szerint a szerződés csak azt szolgálta, hogy további 22 millió forintot lapátoljanak ki az NKP Kft-ből.

Hatszor annyit fizethettek ugyanazért a feladatért a volt helyettes államtitkár cégének

A másik vádpont szerint a belvárosi önkormányzat egyik intézménye úgy kötött adatvédelmi szerződést Nagy János cégével, hogy már szerződésben állt egy adatvédelmi tisztviselővel. Eddig csak azt lehetett tudni, hogy az V. kerületi önkormányzat érintett az ügyben, a tárgyaláson azonban már az is kiderült, melyik intézményről van szó: a harmadrendű vádlott,

M. Péter az Egyesített Szociális Intézmény vezetőjeként írt alá szerződést 2019 májusában Nagy János és K. Kornél közös cégével, a Iustum Consulting Kft.-vel, amely több más V. kerületi önkormányzati intézménnyel is szerződésben állt.

A vádirat szerint az intézmény adatvédelmi tisztviselője havi 225 ezer forintot kapott akkoriban azokért a feladatokért, amelyekre M. Péter havi közel 1,3 millió forintos szerződést kötött a volt helyettes államtitkár cégével. A szerződést 2020 decemberében mondták fel, miután Nagyot egy másik korrupciós ügy miatt letartóztatták.

Ezután az ügy nyolcadrendű vádlottjának, S. Szabolcs cégével, a Prohot Kft.-vel is hasonló tartalmú szerződést kötött M. Péter. Neki havi 1,8 milliót fizetett 2021 januárjától az Egyesített Szociális Intézmény, miközben a korábbi adatvédelmi tisztviselő továbbra is elvégezte a feladatot, havi 248 ezer forintért.

A vádirat szerint két év alatt összesen 24 millió forintos kárt okoztak így a szociális intézménynek.

S. Szabolcs védője szerint törvénytelen a vád, ezért arra kérte a bíróságot, hogy szüntessék meg az eljárást. Mint fogalmazott, tényszerűen nem igaz, hogy ugyanazt a feladatot látta el a megbízott cég és az intézmény adatvédelmi tisztviselője. K. Kornél védője pedig arra hivatkozva utasította vissza a vádakat, hogy piacgazdaságban nem számít bűncselekménynek, ha egy cég drágábban vállal el egy munkát, mint egy másik.

A vád harmadik pontja szerint Nagy János helyettes államtitkárként már 2020 elején értesült arról a kormányzati szándékról, hogy szeretnék meggyorsítani a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolását. Az Országgyűlés csak nyáron szavazta meg a törvényjavaslatot, de Nagy már hónapokkal korábban lebeszélte az ügy hatodrendű vádlottjával, P. Zsolttal, hogy egy közbeszerzésben segíteni fogja. A törvény végrehajtásához ugyanis egy új szoftverre volt szükség, amelynek fejlesztésére közbeszerzést írtak ki szeptemberben.

Nagy már előre tudta, hogy a közbeszerzési eljárást mikor írják ki, milyen feltételeknek kell megfelelni, és azzal is tisztában volt, hogy maximum 130 millió forintos ajánlatot érdemes tenni.

Mindezeket az információkat Cs. József másodrendű vádlott közvetítésével továbbította P. Zsoltnak. Később ezen az úton jelezte azt is, hogy a hatodrendű vádlott cégének pályázata nem felel meg a kiírásnak, és van egy másik pályázó is, aki jóval kedvezőbb, 82 millió forintos ajánlatot adott be. P. Zsolt ez alapján még átírta a pályázatát, és a másik pályázó – az ügyészség szerint alaptalan – kizárása után a 129 millió forintos ajánlattal megnyerte a közbeszerzést.

Dr. Szurok Szabina bíró – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Dr. Szurok Szabina bíró – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az ügyészség egyezséget kötött volna az ügy másodrendű vádlottjával, Cs. Józseffel, a bíróság azonban nem fogadta el azt az első előkészítő ülésen múlt kedden.

Nagy János előkészítő ülése április 21-én lesz.

Ha teljes körű beismerő nyilatkozat tesz és lemond a tárgyalás jogáról, az ügyészség indítványa alapján hat év börtönbüntetést kaphat.

Továbbá hat évre eltiltanák a közügyektől, a köztisztviselői feladatok ellátásától és indítványozták a zár alá vett vagyona elvonását – derült ki korábban Polt Péter leveléből, amelyben még nem nevezte meg a volt helyettes államtitkárt. Később a Telex derítette ki, hogy Nagy János az a bizonyos helyettes államtitkár, aki az Agrárminisztériumban a földügyekért felelt 2020 decemberéig, amikor is egy másik korrupciós ügy miatt menesztették.

A volt helyettes államtitkárt a másik ügyben hivatali vesztegetés elfogadásával és közokirat-hamisítással vádolja az ügyészség, hat év letöltendő börtönbüntetést és 5,2 millió forintos pénzbüntetést indítványozott a tavaly áprilisi előkészítő ülésen. Nagy azonban ezt nem fogadta el, és novemberi bírósági meghallgatásán is tagadta a vádakat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!