„Mi ezt előre megbeszéltük” – mondja a kínos Gyurcsány-ölelésről a DK-s képviselőnő

2023. március 8. – 19:33

Másolás

Vágólapra másolva

„Elnök úrral mi ezt előre megbeszéltük. Hogy az elmúlt nehéz időszakot (…) egy öleléssel fogja zárni, meg fog engem ölelni az eskütétel után”

– ezt mondta az RTL híradójának Ráczné Földi Judit, a DK parlamenti képviselője, aki egyik főszereplője volt az országgyűlés hétfői ülésén történt, sokadik ránézésre is kínosnak tűnő jelenetének.

Hogy mi is történt? Ahogy már megírtuk: miután a DK-frakció új tagja, a vitatott előéletű Ráczné Földi Judit letette az esküt, elsőként Gyurcsány Ferenc gratulált neki, nem is akárhogy. Egy különös fogással úgy ölelte át a képviselőnőt, hogy annak mindkét kezét hátratolta, a vállába hajolt, és hosszan súgott valamit a fülébe.

A helyzeten láthatóan meglepődtek az azt közelről szemlélő kormánytagok, Orbán Viktor miniszterelnök például kajánnak tűnő mosollyal nézte a jelenetet.

A zavarba ejtő szituációról a Telex kérdésére kedden a DK sajtóirodája azt közölte, hogy Gyurcsány Ferenc az alábbi szavakat súgta az új képviselő fülébe:

„És még a Felcsút is kikapott a hétvégén. Ezek a te napjaid.”

Az RTL híradójának Földi Judit most hosszabban beszélt az esetről. Azt állította, hogy nem a fura öleléstől volt a jelenet után láthatón zavarban. „Az nem emiatt volt, hanem az izgalomtól, hogy ott állok középen, egyedül (…) Azt gondolom, hogy mindenki zavarban lett volna… Nem attól [az öleléstől] voltam zavarban, pontosan tudtam, hogy elnök úr meg fog ölelni, ezzel is a támogatását fejezi ki.”

A politikus szerint inkább az a felháborító, hogy „vannak ma Magyarországon olyan pártok és politikusok, akik egy ilyen ártalmatlan ölelést is zaklatásnak titulálnak. Az a baj ezzel, hogy az igazi zaklatókról veszik el a hangsúlyt”. Szerinte ez társadalmilag és politikailag is nagyon káros.

„Az ő reakciójuk meglepő, hogy hahotázásban törtek ki” – mondta arra a kérdésre, hogy mit szólt a jelenetet közvetlen közelről látó kormánytagok reakciójához. Élete nagyon fontos pillanatának nevezte a hétfőit, hozzátéve: „ezzel a mémgyártással, amit most csináltak, és ezekkel a vádakkal ezeket a pillanatokat próbálják bemocskolni.”

A január végén elhunyt Kordás László listás mandátumát átvevő Földi Judit képviselői esküje nemcsak ezért volt kínos, hanem mert a Momentum képviselői az eskütételen szándékosan nem voltak jelen. Gelencsér Ferenc, a párt elnöke korábban „offshore-lovagnak” nevezte Földi Juditot.

Ráczné tíz éve a Demokratikus Koalíció tagja, 2015 óta pedig székesfehérvári önkormányzati képviselő. Az ellenzéki előválasztási kampányban lett országosan is ismert, Fejér megye 1. választókerületében indult. A Válasz Online írt arról akkor, hogy az előválasztási feddhetetlenségi nyilatkozatban tett állításaival szemben aláírási joga volt egy offshore helyszínre bejegyzett vállalkozásban, ezen túl a hivatalos szlovák nyilvántartásban ő szerepelt egy Közép-Európában aktív adóparadicsomi vállalkozás képviselőjeként.

Ráczné szerint nem igaz, hogy valótlanul nyilatkozott a tulajdonáról, ezért a lap ellen jó hírnév sértés miatt pert is indított, védője az ex-LMP-s Schiffer András volt. Csakhogy Ráczné Földi Judit jogerősen is pert vesztett a Válasz Online-nal szemben. Gyurcsány Ferenc korábban azt írta: „Judit becsületes ember. Hibázott. Figyelmetlen volt. De soha nem volt offshore cége.” A DK vállalta a felelősséget érte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!