A fideszes képviselők nem szeretnék, hogy a politikusoknak távozniuk kelljen az egyetemi kuratóriumokból

2023. március 6. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Orbán-kormány (…) olyan gyorsan árulta el az egyetemistákat, hogy az csak stopperrel mérhető” – írja sajtóközleményében a Demokratikus Koalíció. A kormánypárti képviselők leszavazták az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülésén a DK javaslatát, amelyben szigorították volna az összeférhetetlenségi szabályokat az egyetemi alapítványok kuratóriumában.

Az összes politikust, állami és önkormányzati vezetőt, illetve a politikához kötődő egyéb megbízottakat is kizárták volna a felsőoktatási intézményeket fenntartó alapítványok kuratóriumából és felügyelőbizottságából.

A Fidesz–KDNP képviselői nemmel szavaztak, ez pedig azt jelenti, hogy nem kerül az Országgyűlés elé a javaslat. Ez azért is érdekes, mert vasárnap Ujhelyi István EP-képviselő, majd a Népszava és a Szabad Európa is arról írt, hogy az Európai Bizottság nem fogadta el a kormány javaslatait, amit a felfüggesztett Erasmus-forrásokért fogalmaztak meg pár hete.

Január 9-én derült ki, hogy nem kaphatnak friss uniós támogatásokat azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy hónappal később, egy február 9-i kormányinfón jelentette be, hogy a miniszterek lemondtak a kuratóriumi tagságukról, és ugyanezt várják az államtitkároktól, helyettes államtitkároktól és a kormánybiztosoktól is.

Az Európai Bizottság azonban a sajtóhírek szerint mindezzel még nem volt megelégedve. Azt szeretnék, hogy a polgármesterek kivételével minden köztisztviselő, államtitkár, kormány- és a miniszteri megbízott, valamint a különféle állami hivatalok, szabályozó hatóságok vezetői is távozzanak a kuratóriumokból. Az Európai Bizottság a Népszava információi szerint a jelenleg életfogytig tartó kuratóriumi tagságot kétszer négyéves időtartamra korlátozná, és azt is kikötné, hogy a posztjukról lemondott köztisztviselők legalább két évig ne kerülhessenek be ezekbe a testületekbe.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b2) és Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos (j) átadja Navracsics Tibor, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke részére a Pannon Egyetem díszoklevelét A megújuló felsőoktatás ünnepe című rendezvényen a Veszprémi Petőfi Színházban 2021. november 8-án – Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b2) és Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos (j) átadja Navracsics Tibor, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke részére a Pannon Egyetem díszoklevelét A megújuló felsőoktatás ünnepe című rendezvényen a Veszprémi Petőfi Színházban 2021. november 8-án – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

„Egy tárgyalási folyamat kellős közepén vagyunk, aminek a következő része Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter szerdai brüsszeli megbeszélései lesznek, ahol mint mindig, megállapodásra törekszünk majd. Ezt tettük akkor is, amikor az unió illetékesei korábban egyvalamit, a miniszterek és államtitkárok távozását kérték a kuratóriumokból. Ezt is teljesítettük már” – reagált a hírre a Telexnek a Területfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya.

Mindeközben a 21 alapítványi irányítás alá szervezett felsőoktatási intézmény rektora levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez. A Magyar Nemzet cikke szerint elfogadhatatlannak nevezték az Erasmus-program forrásainak felfüggesztéséről szóló határozatot, és

kérik annak azonnali rendezését, valamint a közösségüket ért becsületbeli és anyagi károkozás azonnali jóvátételét.

Példa nélkülinek tartják, hogy a tanácsi határozat a modellváltott egyetemek vezetőinek, közösségének előzetes megkeresése, véleménykérése nélkül született meg. A rektorok szerint az új működési modellben a fenntartó alapítványok részéről politikai nyomásgyakorlás nem merül fel, és azt is írják, hogy az új modellben versenyképesebbek lettek az egyetemek.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!