Végrehajtói árverésen vett ingatlant a végrehajtóbotrányban vádolt Völner Pál

2023. február 13. – 10:32

Másolás

Vágólapra másolva

Két évvel azután, hogy kinevezték igazságügyi államtitkárrá, végrehajtói árverésen szerzett meg egy nyergesújfalui ingatlant Völner Pál, Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi helyettese, akit korrupcióval vádolnak – értesült az Rtl.hu. A portál megjegyzi: Völner árverési vásárlása nem ütközik semmilyen törvénybe, és a jogszabály alapján nem is összeférhetetlen, de az azóta kirobbant Schald–Völner-botrány pikánssá teszi az ügyletet.

Az Rtl.hu szerint egy olyan 305 négyzetméteres ingatlanról van szó, amit a később bajba jutott tulajdonosok 2004-ben vásároltak meg, és 2012-ig rendben fizették is a törlesztését. „Ekkortól kezdve viszont néhány év alatt különböző követelések miatt több mint egy tucat végrehajtási jogot jegyeztek be a házra, ezek összértéke pedig meghaladta a több tízmillió forintot is” – írják.

Az egyik hitelező Völner Pál volt, aki 2016-ban – tehát már 2015-ös államtitkári kinevezése után – kilencmillió forint és járulékai értékben jegyeztetett be végrehajtási jogot. Az ingatlant 2017 elején árverezték el, miután az akkori tulajdonosok már több pénzintézetnek, magáncégnek, valamint a helyi önkormányzatnak is tartoztak.

Az árverést Völner Pál nyerte, de miután májusban a nevére került az ingatlan, július végén tovább is adta annak a Tagba Kft.-nek, amelyben már akkor a fia volt az egyik képviseletre jogosult, és amely később át is került a fia tulajdonába. A Tagba néhány héttel a Schald–Völner-botrány kirobbanása előtt egy helyi magánszemélynek adta el az ingatlant.

Az Rtl.hu megkereste Völner Pál ügyvédjét, ő azonban nem kívánta kommentálni az ingatlanvásárlást.

A Schadl–Völner-ügyről – amelyben Schadl György pere most pénteken, február 17-én kezdődik – az elmúlt hetekben több részletet is nyilvánosságra hoztunk a Telexen, ezek a fontosabb cikkeink születtek a témában:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!