Üzbegisztán nagykövetséget nyit Budapesten, Orbán fogadta a Türk Befektetési Alap elnökét

2023. január 27. – 13:28

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelitában fogadta Bagdad Amrejevet, a Türk Befektetési Alap elnökét – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A türk államok befektetési alapja 350 millió dolláros alaptőkével indul, és a kis- és középvállalkozások projektjeit kívánja elsősorban támogatni. Az alap lesz a Türk Államok Szervezetének legfontosabb közös pénzügyi intézménye, melynek célja a tagállamok – Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Törökország, Kirgizisztán és megfigyelőként Türkmenisztán és Magyarország – gazdasági potenciáljának mobilizálása, a kereskedelmi és gazdasági együttműködés erősítése közös projektek, befektetések megvalósításával.

A megbeszélésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki a Facebookra is kiposztolt sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarország számára óriási lehetőséget jelent az alap. Szijjártó jó hírnek nevezte, hogy mára Magyarország nagykövetséget nyitott minden türk államban, és a szervezet országai közül utolsóként Üzbegisztán is bejelentette, hogy diplomáciai képviseletet hoz létre Budapesten.

Orbán Viktor, Bagdad Amrejev és Szijjártó Péter a Karmelitában – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda
Orbán Viktor, Bagdad Amrejev és Szijjártó Péter a Karmelitában – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Azt is mondta, hogy Budapesten jött létre a TÁSZ európai képviselete és aszálymegelőzési intézete, ami szerinte ez lehetőséget ad a magyar vízügyi technológiák exportjára.

Szijjártó végül a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Bagdad Amrejevet, a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) főtitkáraként végzett munkájának elismeréseként.

A kormány már többször is hangsúlyozta a türk kapcsolatok jelentőségét, a miniszterelnök novemberben szokatlanul népes, 60 fős kísérettel utazott Üzbegisztánba, később kiderült, hogy ennek azért is volt jelentősége, mert az OTP vett egy üzbég bankot.

Sűrű a hét a Karmelitában, Orbán csütörtök este itt fogadta a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján részt vevő külföldi újságírók 15 fős csoportját is, és kifejtette nekik, hogy a Nyugat nem a győztes oldalon áll, és neki személy szerint fájdalmas, hogy Magyarország az EU-ban van, erről itt írtunk részletesen.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!