Szirénázva, buszokkal vonultak a budapesti rendőrök Baumann Péter temetésére

2023. január 26. – 09:16

Másolás

Vágólapra másolva

Több busszal, szirénázva vonultak át a budapesti rendőrök 2023. január 26-án reggel fél nyolc körül a XI. kerületben, a Bocskai és a Karolina út kereszteződésében, hogy időben odaérjenek az újbudai késelés rendőr áldozatának temetésére. A 29 évesen meghalt Baumann Pétert hősi halottnak nyilvánították, temetését január 26-án 13 órakor tartják a mátészalkai köztemetőben. A médiát korábban arra kérték, hogy ne menjenek el a temetésre, az nem nyilvános esemény, ugyanakkor a BRFK kommunikációs stábja készít majd videót, amit közreadnak.

A BRFK Sajtóügyelete a Telex megkeresésére megerősítette, hogy Baumann Péter mátészalkai temetésére vonultak, amelyre az ország minden pontjáról érkeznek rendőrök, várhatóan több ezren lesznek majd jelen. A budapesti rendőrök közül mindenkinek, aki szeretett volna elmenni, lehetőséget biztosítottak az utazásra, de természetesen ettől még maradt rendőr a fővárosban. Budapesten több helyről is indultak buszok, volt olyan, amelyik több kapitányság előtt is megállt, és felvette az indulókat.

Január 13-án egy késes támadó három rendőrt szúrt meg a XI. kerületben, egyikük meghalt. Mint később kiderült, egy Lecke utcai társasházban lakó férfi beszakította a szomszéd lakás ajtaját, ezért hívták a rendőröket. A támadó intézkedés közben egy 17 centis késsel esett a rendőröknek, az egyiküket a bal combján, a másikukat a karján és a mellkasán, a harmadikukat pedig szívtájékon szúrta meg, ő halt bele a sérülésbe. A menekülő támadót a rendőrök végül a közeli villamosmegállóban kapták el, miután lábon lőtték.

A támadóról azóta kiderült, hogy hangokat hallhatott, ezért támadhatott. A férfi eleinte megtagadta a vallomástételt, és a gyanúsítás ellen is panaszt tett. Az ügyész kérte a támadó letartóztatását, aki a rendőrök megkéselése miatt akár életfogytiglant is kaphat. A férfi időközben mégis a vallomástétel mellett döntött, beismerte tettét. A gyanúsított kirendelt védője azt mondta, hogy védence szerette volna megvédeni a felette lakó idős nőt, a kést pedig önként adta át a kiérkező rendőröknek. Az ügyben parancsnoki kivizsgálást is lefolytattak, amely során arra jutottak, hogy szakszerű volt az intézkedő rendőrök fegyverhasználata.

A halálra késelt rendőrt, Baumann Pétert hősi halottnak nyilvánították. Baumann Péter posztumusz főhadnagy februárban lett volna 30 éves.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!