Sok katonatisztet eltávolítanak, egyesek NATO-mentesítést, mások észszerű reformot látnak

2023. január 22. – 06:57

Sok katonatisztet eltávolítanak, egyesek NATO-mentesítést, mások észszerű reformot látnak
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát katonai tiszteletadással köszöntik az egységes alapkiképzést teljesítő önkéntes területvédelmi tartalékos állomány katonai eskütételén Kecskeméten 2022 novemberében – Fotó: Bús Csaba / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új kormányrendelet lehetővé tette, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel, kéthavi felmentési idővel felmondhassa a szolgálati viszonyát egyes katonáknak azok közül, akik betöltötték 45. életévüket, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonnyal rendelkeznek.

A Telexhez az elmúlt napokban sok információ futott be felmentett ezredesek, tábornokok sokaságáról. A kiszivárgó hírek szerint eddig 100-200 magas rangú katonával közölhették, hogy távoznia kell, de ez a szám várhatóan tovább emelkedik majd, egyesek szerint akár a többszörösére is.

A honvédség köreiből – részben érthető, nemzetbiztonsági okokból – mindig nagyon nehezen jutnak ki információk, mi most mégis megpróbáltunk körbekérdezni, hogy tisztábban lássuk a magyar hadsereg tiszti karának jelentős részének eltávolításával járó ügyben.

Több olyan elismert szakértővel beszéltünk, akik rálátnak a honvédségben zajló folyamatokra. A vezérkarhoz szinte lehetetlen közel jutni, hiszen ezek az emberek az esetek többségében minisztériumi engedély nélkül nem beszélhetnek a sajtóval. Ráadásul sokuk már tizenéves korától katonai képzést kapott, úgy szocializálódtak, hogy a feletteseiktől érkező parancsokat be kell tartaniuk, és még ha esetleg igazságtalannak is tartanak egyes döntéseket, nem kritizálhatják azokat, pláne nem a nyilvánosság előtt.

Forrásaink azt is említették, a honvédségnél „ki van adva”, hogy a szabadon működő médiumok, így a Telex is „ellenségnek” számítanak, nekik végképp nem lehet nyilatkozni.

Ráadásul a magas rangú katonák elbocsátásuk után egészen a nyugdíjkorhatár eléréséig továbbra is kapni fogják eddigi juttatásuk egy részét. Ennek elvesztését sem akarják kockáztatni azzal, hogy szivárogtatnak a sajtónak, elképzelhető, hogy titoktartási szerződéseket is alá kell írniuk. A leszerelésük utáni állami javadalmazás egyébként teljesen indokolt, egy 25-35 éve, lényegében egész életében csak a katonaságnál szolgáló embernek nem könnyű egyik pillanatról a másikra elhelyezkednie a munkaerőpiacon.

Van, aki politikai tisztogatásról beszél

Az általunk megkérdezettek egyike sem vállalta a nyilatkozatot névvel, és egyeseket még anonim módon sem volt könnyű megszólaltatni. „Holnap kirúgnak, ha nyilatkozom” – mondta egyikük.

Azt mindenki hangsúlyozta, hogy messze nincs teljes rálátásuk a folyamatokra, ezért a kirajzolódó kép azt mutatja meg cikkünkben is, hogy a leépítésre milyen magyarázatok keringenek katonai körökben, az később válhat tisztábbá, hogy melyik mennyire van közel az igazsághoz.

Alapvetően két csoportra oszthatóak a nekünk a háttérben nyilatkozó források. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik arról hallottak, hogy elsősorban politikai alapú tisztogatás zajlik. Számukra indokolatlan egy ekkora leépítés a szomszédban zajló nagyszabású háború idején, nem értik, miért nem megfelelő az az organikus szervezeti változás, ami a honvédséget egyébként jellemzi. Hiszen nyilván itt is jönnek fiatalok, és távoznak idősebbek az állományból, kirúgási hullám nélkül is.

Volt, aki arról hallott, hogy NATO-misszióból, külföldi kiküldetésről hívtak haza egyeseket, hogy közöljék, nincs már szükség rájuk, de azt még nem tudták, ki megy majd a helyükre. Olyan magas rangú katonákról is hallani, aki „20-30 éve építik magukat”, és most „falfehéren” várják, ők is sorra kerülnek-e. Azt is hallani, hogy könnyen „felkerül a gyanúsak listájára”, aki hosszabb ideig dolgozott NATO-parancsnokságon vagy külszolgálaton. Korábban egyébként a kirúgásokkal kapcsolatban „NATO-mentesítést” emlegetett a DK-s Vadai Ágnes egykori honvédelmi államtitkár is.

Mások szerint régóta várt reform zajlik

Több olyan, a NER-hez nem kötődő forrással is beszéltünk, akik szerint viszont szó sincs politikai tisztogatásról, se NATO-mentesítésről. Szerintük régóta várható volt a leépítés, mert „fejnehéz” szervezetről van szó, a magyar honvédségben köztudomásúlag „aránytalanul nagy a tisztek száma”. A NATO-mentesítésnek szerintük ellentmond az is, hogy pont a megmaradó fiatalabb korosztályok voltak nagyobb számban külföldi kiküldetésen.

A fiatalabb generációk helyzetbe hozását indokolja szerintük a modern fegyverek beszerzése is. A honvédség több évtizednyi súlyos elhanyagoltság után most ezermilliárdokért kap nyugati harckocsikat, önjáró lövegeket, légvédelmi és kibervédelmi rendszereket, ha ezek kezelése nem is feladata egy tisztnek, de a koordinálásuk, esetleges műveleti alkalmazásuk másféle tudást igényel.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf is fiatalításról beszélt a leépítések okaként, szerinte utat kell nyitni egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez. A minisztérium közleménye szintén ellentmond a NATO-mentesítést emlegetők véleményének, hiszen a tárca épp a nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezőket hozná jobb helyzetbe. Azt írják: „a modern fegyverrendszerek, hadműveleti és harcászati eljárások alkalmazásához, az ezekhez kapcsolódó kiképzési és gyakorlatozási feladatokhoz elengedhetetlen egy jól felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, fiatal tiszti és altiszti állomány. Annak érdekében, hogy a fiatalok előreléphessenek, szükség van a parancsnoki és tiszti állomány átalakítására.”

Forrásaink szerint már jó ideje igaz az, hogy a honvédségnél „bizonyos képességeket alacsonyabb szintre lehetne helyezni, a legénységi és altiszti állományhoz több kompetenciát lehetne delegálni”. Minden állománytípus kompetenciájának változnia kellene, és ilyenkor a teljes állományon belüli létszámarányok is változnak, adott esetben kevesebb tisztre van szükség.

Alacsonyabb szervezeti szinten is régóta indokolt az, hogy alacsonyabb beosztásokhoz kössenek nagyobb felelősséggel járó feladatköröket, mert jól felkészült emberek vannak például az altisztek körében is. Erre a jól képzett altiszti körre egyébként a nyugati országok hadseregeiben is nagyobb felelősségi körök hárulnak, mint most a magyar honvédségben. Az altisztek jelentős része többdiplomás, akár doktorival is rendelkező katona, akiknek komoly szolgálati tapasztalatuk van.

Romlik a morál, ha az állomány nem hiszi el, hogy indokolt a leépítés

Ugyanakkor néhányan kétségbe vonják, hogy megfelelően meg volt-e tervezve, elő volt-e készítve a mostani leépítés. Az is felmerült egyesekben, hogy azok nem kerülnek lapátra, akik jóban vannak a miniszter köreivel. A leépítés sebessége is kétségeket ébreszt egyesekben, mert bár a fiatalok helyzetbe hozása lehet a cél, a katonai pálya vonzóbbá tétele nem könnyű feladat, a honvédség nagyon sok területen létszámhiánnyal küzd.

Vélhetően gazdasági okai is lehetnek a leépítésnek, hiszen a tiszti kartól most elküldött emberek fizetésének egy részét lehet a többiek bérfejlesztésére fordítani. Az ideológiai alapú tisztogatást volt, aki azért vonta kétségbe, mert úgy véli, nem jellemző az állományra a politikai alapú megosztottság. Egyesek szerint a leépített tisztek közül néhányan elkeseredettségből beszélhetnek NATO-mentesítésről.

Volt, aki szerint az egész folyamatban kulcsfontosságú, hogy az állomány mennyire ért egyet a leépítés céljaival. A honvédségnél ugyanis különösen fontos a bizalom. Ha a katonák azt érzik, igazságtalan, hogy elküldik az olyan feletteseiket, akikről az állománynak jó véleménye van, az demoralizálja őket.

Komoly károkat okozhatnak a drasztikus belenyúlások, a hadseregben ugyanis az egyéni elhivatottság mellett kiemelkedően fontos a kohézió, az egymásba és a hadvezetésbe vetett bizalom.

Értékalapú, racionális szervezetfejlesztés kell, mert ha ezt nem így látja az állomány, mert nem így csinálják, vagy akár csak rosszul kommunikálják, akkor az komoly morális károkat okozhat. Márpedig egyik forrásunk szerint az ukránok honvédő háborújában most egyértelműen látszik, mennyire életbevágóan fontos egy hadsereg morális állapota.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!