Egyoldalúan felmondhatja az öregkatonák szolgálati viszonyát a honvédelmi miniszter

2023. január 17. – 13:58

Másolás

Vágólapra másolva

A honvédség személyi állományának fiatalítására hivatkozva a kormány rendeletben teszi lehetővé, hogy a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel, kéthavi felmentési idővel felmondhassa a szolgálati viszonyát azoknak a katonáknak, akik betöltötték 45. életévüket, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonnyal rendelkeznek.

A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet a Magyar Honvédség parancsnokságainál, alakulatainál és támogatói szervezeteinél, illetve a Honvédelmi Minisztérium katonai állományánál szolgáló katonákra terjed ki.

Az érintett állomány részére a kormány bevezeti a „honvédelmi szolgálati juttatást”; ennek alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken. A szaktárca szerint „példátlanul előnyös” honvédelmi szolgálati juttatás abban az esetben is teljes összegében megilleti az arra jogosultat az öregségi nyugdíj korhatár betöltéséig, ha mellette munkát vállal. Azonban a honvédelmi szolgálati juttatás nem jár automatikusan, hanem egyénenkénti miniszteri döntéshez kötött.

A kormányrendeletet kommentáló Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden az MTI-nek eljuttatott közleményében azzal magyarázta a döntést, hogy

a modern fegyverrendszerek, hadműveleti és harcászati eljárások alkalmazásához, az ezekhez kapcsolódó kiképzési és gyakorlatozási feladatokhoz, valamint a sikeres toborzáshoz elengedhetetlen egy jól felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, fiatal tiszti és altiszti állomány. Annak érdekében, hogy a fiatalok előreléphessenek, szükség van a parancsnoki és tiszti állomány átalakítására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!