A kormányinfón elhangzott legfontosabb témák

2023. január 12. – 12:13

Másolás

Vágólapra másolva
  • A kormány a jövő évi Erasmus-költségeket kifizeti (ez kb. 5 milliárd forint), ha nem sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal, és az Európai Bírósághoz is fordul, ha kell, mert annyira inkorrektnek érzik a Bizottság döntését.
  • A miniszter szerint a Bizottság végrehajtási határozatában az van, hogy az alapítványok kuratóriumai közvetlen uniós forrásból nem részesülhetnek, arra nem gondoltak, hogy ez az Erasmust is magában foglalja, hiszen szerinte az Erasmus a diákokat célozza.
  • A miniszter szerint a kormány nyitott rá, hogy kikerüljenek a kormánytagok az egyetemi kuratóriumokból.
  • Gulyás Gergely szerint „abszurd”, hogy a Lánchíd részbeni újranyitása után sem lehet három kilométeren keresztül átkelni a Dunán se gyalog, se autóval.
  • A kormány egyelőre elvetette a magánorvosok állami ellátásba kényszerítését, a tervet át kell dolgozniuk.
  • Gulyás szerint nem vitás, hogy vannak negatív hatásai az árstopoknak, de amíg van áru, addig április 30-ig ezeket igyekeznek fenntartani.
  • Olyan jelentős költségei vannak a rendezésnek, hogy Magyarország visszalép a 2024-es kézilabda-Eb rendezésétől.
  • Gulyás úgy véli, Orbán közfeladatot látott el, amikor olyan emberrel találkozott Szlovéniában, aki már nem lát el kormányzati feladatot.
  • Nem politikai, hanem gazdasági kérdés a Putyint kitüntető Milorad Dodikék támogatása – mondta a miniszter.
  • A Vodafone-vételhez a magyar kormány „szívesen fogadja a gratulációkat”.

.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!