Gulyás szerint Orbán közfeladatot látott el, amikor olyan emberrel találkozott Szlovéniában, aki már nem lát el kormányzati feladatot

2023. január 12. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor év elején Rómába utazott, utána Szlovéniába a feleségével, a honvédségi gép is épp ekkor járt Rómában és Szlovéniában, ezen utazott Orbán és felesége, Lévai Anikó? – kérdezte Telex, mire Gulyás azt felelte: „nem voltam jelen”. Milyen közfeladatot látott el Orbán Rómában és Szlovéniában, ahol épp kormányzati feladatot nem ellátó emberrel találkozott a miniszterelnök, kérdeztük. Gulyás válasza: „vélhetően ebben nem fogunk egyet érteni”, de a volt miniszterelnökkel találkozás az hivatalos programnak tűnik Gulyás szerint, nem pedig „privát kapcsolatnak”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!