Rendkívüli ülésen hagyta jóvá a négymilliárd forintos ingatlaneladási csomagot Belváros fideszes többsége

2022. december 16. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint négymilliárdnyi ingatlanvagyon eladását hagyta jóvá a fideszes többségű V. kerületi önkormányzat egy rendkívüli ülés keretében, nyolc kormánypárti szavazattal, az ellenzék távolmaradásával – értesült a Telex. Mindezt nagyon rövid időre, nagyon kis körben meghirdetett pályázási módszerrel tették, ahogy korábban többször is.

A hírt Kovács Alex Gábor, a Tiéd a Belváros-frakció vezetője tette közzé Facebook-oldalán. Kovács azt írja, hogy 20 órával a rendkívüli testületi ülés kezdete előtt kapták meg az előterjesztést, amely a korábban meghirdetett négymilliárd forintos ingatlaneladási csomagot is tartalmazta. Az ellenzéki képviselő kiemelte, hogy a szeptemberben kiírt ingatlanpályázat határideje november 15-én járt le, így a most megszavazott javaslat azóta bármikor a képviselő-testület elé kerülhetett volna, akár az utolsó december 8-i ülésen is.

Kovács Alex szerint most önmagát is alulmúlva, „sunnyogva”, az év utolsó önkormányzati munkanapjára összehívott rendkívüli zárt ülésen a fideszes polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter javaslatára döntöttek – többek között – a belvárosi ingatlanok értékesítéséről, ugyanakkor a „zárt ülésnek csúfolt kutyakomédiában” ők nem vettek részt, így az ellenzéki képviselők nem mentek el az ülésre.

Október 6-án nyújtotta be Belváros-Lipótváros önkormányzatának fideszes többsége azt a javaslatot, amelyben pályázati úton adnák el a kerület újabb 32 ingatlanát. Ebben az értékesítési körben, mint megírtuk, olyan

előkelő helyen található ingatlanok találhattak új gazdára, mint a Károly körút 26., az Alkotmány utca 16., az Október 6. utca 5. és a Városház utca 3–5.

A pályázás lehetőségét egyébként most is szűkre szabták: a hirdetmény mindössze hat napig volt fenn az önkormányzat honlapján, és ezen a pár napon napi négy órában lehetett kiváltani az ingatlanokra vonatkozó befektetési tájékoztatókat, ami darabonként 300 ezer forint+áfa volt. A nyertes pályázóknak a szerződéskötéstől kezdve 15 napon belül kell kifizetniük a teljes vételárat.

A pályáztatás további részleteiről ebben a cikkünkben írtunk.

Korábban a Telexnek arra a kérdésre, hogy miért van szükség az ingatlanok eladására, az V. kerület azt válaszolta:

„Az érintett ingatlanok többségében nagy alapterületű, régóta üresen álló, illetve bérbeadás útján sem hasznosítható ingatlanok, amelyek műszaki állapota elavult, korszerűsítésre szorul, több millió forintos nagyságrendben termelnek közös költséget, illetve állagmegóvással kapcsolatos kiadást, amely a jelen gazdasági környezetben a tulajdonos Önkormányzatnak is nagyon megterhelő.”

Belváros korábban már szabadult meg ingatlanjaitól hasonló módon: 2020 novemberében 2,7 milliárd forintnyi ingatlant hirdettek meg, 2021 szeptemberében egy 2,1 milliárdnyit, majd ezt még 1,3 milliárd forintnyi ingatlannal fejelték meg, idén májusban pedig 44 címet hirdettek meg bérbeadásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!