„A legerősebb pedagógiai módszer maga a példamutatás” – felmondott a Vörösmarty egy tanára

2022. december 5. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

„A mai napon lemondtam közalkalmazotti jogviszonyomról a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban”

– kezdi Facebook-bejegyzését Kosztra Gábor, aki matematika–történelem szakos tanárként 2008 óta tanít a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban.

Pontosabban a mai naptól már csak tanított, határozatlan ideig nem fog semmilyen Belügyminisztérium által fenntartott intézményben dolgozni szakmai okok miatt. Nyilvános oldalán először felsorolja azokat az okokat, amikről bár sokan gondolnák, de nem állnak távozása mögött.

  • „Lemondásomnak nem oka a munkám minőségét és értékét véleményem szerint nem tükröző alacsony bérem.”
  • „Lemondásomnak nem oka a nagy munkaterhelés.”
  • „Lemondásomnak nem oka a sztrájktörvény módosítása.”

Mikor általánosságban a pedagógusok tiltakozásának okairól van szó, a legtöbbször valóban ezek merülnek fel. Hiszen a tanárok bére jelenleg a diplomás átlagbér 60 százaléka, és a tervek szerint csak 2025-re érheti el a 80 százalékát. Jelenleg 22–26 tanórája van egy tanárnak egy héten, és a legtöbb pedagógus, akivel korábban beszéltünk, heti 50 órát dolgozik. És ott van a sztrájktörvény, ami olyan elégséges szolgáltatásokat ír elő a pedagógusok munkabeszüntetésének idejére, amik lényegében láthatatlanná teszik a törvényes tiltakozásukat.

Kosztra Gábor viszont nem ezekért nem fog többet tanítani, bejegyzését úgy folytatja: „A kormányalakításkor rossz érzéseket keltett bennem, hogy a Belügyminisztérium alá került az intézményem fenntartása és az egész ágazat.” Azonban igyekezett tiszta lapot adni Pintér Sándor belügyminiszternek, viszont a polgári engedetlenséggel szembeni erődemonstrációt nem tartotta helyesnek, az ilyen munkabeszüntetésnek az üzenetét szerinte máshogy is lehet értelmezni:

„Aggódom a hazámért, ezért törvénytelen eszközöket is bevetek, hogy megértsék végre, szerintem nagy baj van.”

Aztán a kölcseys tanárok elbocsátását már elfogadhatatlannak gondolta, de még mindig azt próbálta hinni: ez egyszeri hiba volt.

November 30-án több tanárral együtt kirúgták az ő egyik kollégáját is arra hivatkozva, hogy a gyerekek tanuláshoz való joga sérül a jogszerűtlen munkabeszüntetéssel. Kosztra Gábor szerint azóta csak még több óra maradt el a tiltakozások miatt, így már igazán sérül a gyerekek joga. A felmondásának valódi oka tehát szakmai:

„Tettükkel számomra azt üzenik, hogy a Belügyminisztérium által fenntartott iskolákban az az elvárás, hogy a problémákat erőből oldjuk meg, ne érvényesítsük a diákokkal szemben a fokozatosság elvét, és ne legyünk következetesek. Pedagógiai hitvallásommal és keresztény hitemből fakadó értékrendemmel ez a hozzáállás teljesen összeegyezhetetlen.”

Szerinte a legerősebb pedagógiai módszer maga a példamutatás, és a legnagyobb formálóerő a többség életében a mintakövetés.

Közel két hónapos kihagyás után múlt hét szerdán nyolc tanárt bocsátottak el azért, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. A budapesti Eötvös József Gimnázium egy, a Karinthy Frigyes Gimnázium hat és a Vörösmarty Mihály Gimnázium egy pedagógusát rúgták ki december 1-ji hatállyal. Azóta a tanárok, diákok, szülők ülősztrájkokkal, tüntetésekkel és újboli munkabeszüntetéssel tiltakoznak a közoktatás problémái ellen. A következő országos sztrájk csütörtökön lesz, péntek délutánra pedig a diákok szerveztek tüntetést az MTVA elé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!