Több tanárt kirúgtak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mert részt vettek a polgári engedetlenségben
2022. szeptember 30. – 16:03
frissítve
Pénteken a polgári engedetlenségre hivatkozva több tanárt is elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Palya Tamás, az iskola egyik kirúgott tanára a Telexnek azt mondta: más elbocsátott tanárokkal közösen azon gondolkodik, hogy munkaügyi pert indít. A tankerület Telexnek küldött válasza szerint viszont az érintett tanárok felmentése indokolt, mert a tanárok írásbeli figyelmeztetés után is többször megismételték „jogszerűtlen cselekedetüket”.
Nemrégen a tankerületek levélben fenyegették meg a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat, hogy ha folytatják a munkabeszüntetést, annak elbocsátás lehet a vége. A polgári engedetlenség jogilag nem szabályozott munkabeszüntetési forma. A tanárok régóta a magasabb bérekért, munkaterheik csökkentéséért, sztrájkjoguk visszaállításáért tiltakoznak.
Mikor először beszéltünk az elbocsátott Palya Tamással telefonon, arra kért minket, hogy később hívjuk, mert épp búcsúzkodott az osztályától. Később azt mondta:
„Éppen a második emeletre tartottam, hogy órát tartsak, és még mielőtt becsengettek volna, felhívott az iskola igazgatója telefonon. Az igazgató azt kérte tőlem, hogy menjek le az irodájába, én már akkor sejtettem, hogy miről lehet szó. Az igazgató irodájában ott vártak a tankerület munkatársai is, akik közölték, hogy ők csak végrehajtók, nem kommentálnak semmit, majd átadták a papírt, amin az állt, megszüntetik a közalkalmazott jogviszonyomat”.
A tankerület munkatársai azt mondták neki, hogy nem volt más választásuk. „Dehogynem volt, az, ha nem írják alá. Az én lelkiismeretem tiszta, én nyugodtan nézek tükörbe, remélem, hogy ők is” – tette hozzá.
„Harminc éve dolgozom a közoktatásban, igaz, hogy nem vagyok csúcstanár, de voltak sikereim és sikeres tanítványaim. Ha ettől lesz jobb a közoktatás, hogy Palya Tamás hétfőtől nem dolgozik, akkor ám legyen.”
A kirúgása nemcsak rá, hanem a diákokra is hatással lesz, különösen azért, mert végzős osztálya van: „érettségire és szalagavatóra készülünk az osztályommal, és ez mind nélkülem fog már megvalósulni”. Palya azt mondta, lehet a jövőben magántanárként fog dolgozni.
Törley Katalin, az iskola egyik tanára, a Tanítanék Mozgalom tagja is kapott egy levelet, de ő pénteken nem volt bent az iskolában, így nem tudja, mi van pontosan a levélben. A Telexnek azt mondta:
tudomása szerint négyen-öten azonnali felmentést kaptak, egy-két ember pedig csak figyelmeztetést.
Az ügyben kerestük az érintett Belső-Pesti Tankerületi Központot. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miért döntöttek a kirúgás mellett, hiszen ez máshol nem fordult eddig elő. Ha válaszolnak, frissítjük a cikket.
Korábban is ért már retorzió polgári engedetlenségben részt vevő tanárt, de az nem végződött elbocsátással. A fenntartó tankerület felmentette a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. Az indoklás szerint ugyanúgy azért, mert az igazgatóhelyettes részt vett a polgári engedetlenségben.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyik kormányinfón tévedésnek nevezte, hogy a tankerületek fenyegetnék a tiltakozó, sztrájkoló pedagógusokat. Szerinte a tiltakozásnak számos alkotmányos formája van, de a törvénysértést nem lehet elfogadni.
A tankerületek már korábban jelezték, hogy szerintük a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését.
Frissítés: A Telex nemrég arról értesült, hogy a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai ma este 19 órára tiltakozást szerveznek az iskola épülete előtt. Arra kérik az embereket, aki tud csatlakozzon és hozzanak magukkal gyertyákat.
Frissítés 2: Péntek délután befutott az illetékes tankerület válasza a tanárok elbocsátására vonatkozó kérdésünkre. Arról érdeklődtünk, miért döntöttek az elbocsátás mellett ebben az esetben, miközben sok más iskolában is volt polgári engedetlenségi akció. A Belső-Pesti TKK érvelése szerint
„a Belügyminisztérium kezdetektől fogva nyilvánvalóvá tette, hogy miközben minden munkavallalónak joga van a jogszerű sztrájkban való részvételhez, a törvénytelen munkabeszüntetés nem támogatható. Minden olyan munkavállaló, aki korábban törvénytelen munkabeszüntetésben vett részt, írásbeli figyelmeztetést kapott.
Azok esetében, akik jogszerűtlen cselekedetüket ennek ellenére azóta többször megismételték, a Belső-Pesti Tankerületi Központ, mint munkáltató élt a rendkívüli felmentés jogával.”
Hamarosan a Pedagógusok Szakszervezete is reagált az eseményekre. A PSZ közleményben tudatta, hogy „szolidáris azokkal a pedagógusokkal, akiknek rendkívüli felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyát csak azért, mert részt vettek a polgári engedetlenségben.” A PSZ szerint az oktatásban dolgozók a tiltakozás eme formáját éppen azért választották, mert a kormány, illetve a parlament korlátozta a sztrájkjogot, ami alapjog. A szakszervezet azt ígéri, minden jogi segítséget megad azoknak, akik ezt igénylik.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hasonló reakciót fogalmazott meg. Megdöbbenve értesültek a Belső-Pesti Tankerületi Központ „nyilvánvalóan jogsértő lépéséről”, írták. „Tisztában vagyunk azzal, hogy a munkamegtagadást a munkáltató szankcionálhatja, azonban ennek arányosnak kell lenni az okozott kárral. Ez az intézkedés – a jogviszony azonnali megszüntetése – ennek a követelménynek nem felel meg. A kollégák eltávolítása az iskolából sokkal nagyobb mértékben csorbítja a tanulók tanuláshoz való jogát, mint a polgári engedetlenség idején elmaradt néhány óra” – értékelt az érdekképviselet, amely szintén jogi segítséget ajánlott a kirúgott tanároknak.
A PDSZ 2022 október 14-re a folyamatba levő gördülő sztrájk részeként országos sztrájkot hirdetett, és a közleményben felszólította Hajnal Gabriellát, a Klebesberg Központ elnökét, hogy mentse fel Marosi Beatrix igazgatóhelyettest.