Gulyás: Sztrájkolhatnak a pedagógusok, de nem sérthetik meg a törvényt

2022. szeptember 17. – 14:20

Másolás

Vágólapra másolva

Megsértette a jogszabályokat a miskolci igazgató-helyettes, ezért menesztették – mondta Gulyás a 444-nek.

Tévedésnek nevezte a miniszter, hogy a tankerületek fenyegetnék a tiltakozó, sztrájkoló pedagógusokat. Az elmúlt 32 évben törvényes keretek között bármikor lehetett tiltakozni. Példaként Németországot említette, ahol egyáltalán nem sztrájkolhatnak a pedagógusok. Ezzel szemben szerinte nálunk továbbra is van sztrájkjoga a tanároknak, csak közben biztosítani kell a gyermekek felügyeletét.

A tiltakozásnak számos alkotmányos formája van Gulyás szerint, de a törvénysértést nem lehet elfogadni.

Arról is beszélt a miniszter, hogy 2013-14-ben jelentősen megemelték a pedagógusbéreket, de kétségtelenül igaz, hogy azóta a pedagógusok béremelése elmaradt. A kormány célja, hogy gyorsabban és nagyobb mértékben tudják emelni a pedagógusok bérét. Ehhez azonban arra van szükség, hogy megegyezzenek az unióval, és a baloldali politikusok ezt ne gátolják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!