Mától több iskolában egyhetes munkabeszüntetés kezdődik

Legfontosabb

2022. november 14. – 04:57

Mától több iskolában egyhetes munkabeszüntetés kezdődik
A Brassó Utcai Általános Iskola bejárata hétfő reggel – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Több iskolában egyhetes munkabeszüntetés kezdődik hétfőtől, a csatlakozó pedagógusok személyenként változó időtartamban vesznek részt a péntekig tartó sztrájkban vagy polgári engedetlenségben. Ezzel a lépéssel azt szeretnék jelezni, hogy nem tartják elegendőnek és megfelelőnek az oktatásirányítás reakcióit a hetek óta tartó országos megmozdulásokra.

A pedagógus-szakszervezetek éppen egy hete tárgyaltak Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkárral a követeléseikről, de lényegi változást nem sikerült elérniük. A kormány idén már nem emeli meg a pedagógusok bérét, a legutóbbi ajánlat szerint három év alatt lépcsőzetesen növeli a fizetéseket. Ha a kormány megegyezik az unióval, jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket, és így 2025-re bruttó 777 ezer forint körül lehet a pedagógusbér. A fizetés 2025 januárjára érheti el a diplomás átlagbér 80 százalékát.

A tanárok azonban nem csak a fizetésekkel elégedetlenek, átfogó párbeszédet akarnak az oktatási rendszer hibáinak kijavításáról. Az egészhetes munkabeszüntetést a pestszentlőrinci Karinthy Frigyes Gimnázium 34 tanára és a Brassó Utcai Általános Iskola 26 tanára hirdette meg múlt héten. Ők nyolc pontba szedték követeléseiket:

  • kölcsönös kommunikáción alapuló együttműködés a felülről jövő, személytelen utasítások helyett,
  • megfélemlítés és félelemben tartás helyett párbeszéd az oktatás problémáiról,
  • a tanári autonómia visszaállítása,
  • a polgári engedetlenségért kirúgott kölcseys tanárok visszahelyezése az állásukba,
  • érdekérvényesítő sztrájkjog,
  • bérrendezés,
  • a személyközpontúságot és a készségfejlesztést célzó napi pedagógiai munka előtérbe helyezése, a túlszabályozottságból fakadó adminisztrációs terhek csökkentése,
  • a diákok és a pedagógusok terheinek csökkentése, kötelező óraszámok normalizálása.

A Karinthy Gimnázium egyik tanára lapunknak azt írta: a hét közepére terveznek egy nagyobb megmozdulást is, szülői kérésre munkaidő után.

A két kezdeményező iskolához először a BP18 Egyesített Óvoda Pitypang Tagóvodájának 20 dolgozója csatlakozott. A tervek szerint ők szolidaritást vállalnak a munkabeszüntetésbe kezdő tanárokkal, így minden napra különböző akciókat terveznek, például kitűzők viselését, molinók gyártását.

„Csatlakozásunk magyarázata nagyon egyszerű: minden követelésükkel, gondolatukkal maximálisan egyetértünk!”

– írták.

Aztán 18-án pénteken ők is sztrájkolnak vagy polgári engedetlenségben vesznek részt. Az óvoda sztrájkbizottságának szóvivője lapunknak azt írta: összesen 25-en dolgoznak az óvodában, ebből egy kertész, karbantartó kolléga, egy szabadságon lévő pedagógiai asszisztens és a tagóvoda vezetője az, aki nem sztrájkolhat. „A 20 főből 10 alkalmazott a sztrájkban vesz részt (8 dajka, 2 pedagógiai asszisztens) 10 alkalmazott pedig a sztrájk mellett polgári engedetlenségben is (6 pedagógus, 4 pedagógiai asszisztens)”.

A Városmajori Gimnázium tanári karának egy része is csatlakozott a két iskola egységes munkabeszüntetéséhez. „Mi sem akarunk csendben maradni, és még évekig, évtizedekig úgy tenni, mintha jól működne az oktatás! A csend nem rend!” – írták lapunknak küldött levelükben. Részt vesz az egyhetes munkabeszüntetésben a Kossuth Lajos Gimnázium 16 tanára is.

Emellett a közös kiálláshoz csatlakozik többek között a Kispesti Kós Károly Általános Iskola, a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium, a Bókay Árpád Általános Iskola, a Kassa utcai Általános Iskola, a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium, a Veres Pálné Gimnázium és a Kandó Téri Általános Iskola.

Az ország egyik legerősebb gimnáziuma, az Eötvös József Gimnázium 38 tanára sem veszi fel a munkát a héten, személyenként eltérő időtartamban. Ez az iskola mindig aktív volt a tiltakozásokban, októberben például személyesen akarták átvenni a tankerülettől a figyelmeztető leveleiket, közel ezren vettek részt azon a demonstráción.

A hét tehát tiltakozó eseményekkel indul az oktatásban, de a folytatás is sűrű lesz. November 18. péntekre megint egységes országos pedagógussztrájkot hirdettek a szakszervezetek. Az előestéjén, csütörtök délután pedig több vidéki nagyvárosban egyszerre lesznek demonstrációk.

A pedagógus-szakszervezetek a béremelés mellett régóta küzdenek a munkaterhek csökkentéséért is, és a tanárok sztrájkjogának visszaállításáért. A tanárok azért vannak nehezebb helyzetben, mert a sztrájktörvény olyan elégséges szolgáltatásokat ír elő a törvényes munkabeszüntetésük idejére, amik láthatatlanná teszik a kiállásukat. Sokan ezért választják a jogszabályban nem rögzített polgári engedetlenséget. Akik ezt tették, ők a tankerületektől figyelmeztető leveleket kaptak. A nagy felháborodást a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának kirúgása váltotta ki, őket a figyelmeztető levelek kiküldése után bocsátották el az iskolából. Maruzsa Zoltán szerint a kormányzat is világosan látja, hogy nagymértékű béremelésre van szükség a köznevelésben. Ezért jelentett be a kormány jelentős, de sokak szerint még mindig nem elégséges béremelést a következő három évre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!