A rendőrség cáfolta, hogy riasztották volna őket a Makói Gumiipari Szakszervezet filmvetítése miatt
2022. november 3. – 15:47
Ahogy arról szerdán a Telexen is beszámoltunk, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) szerint a Continental makói gumigyárának cégvezetése kihívta a rendőrséget, megerősítette az őrséget, kocsikkal barikádoztatta el a telephely bejáratát, és még a minisztériumot is riadóztatta azért, mert a tavaly 84 órás sztrájkot szervező Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) október elsején taggyűléssel egybekötött filmvetítést tartott a cégcsoport francia gyárának bezárásáról és az ottani szakszervezeti vezetők kiállásáról.
Az esettel kapcsolatban még szerdán kerestük a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságot, megkeresésünkre csütörtökön válaszoltak. Mint írták:
A rendezvény ideje alatt – azzal összefüggésben – a rendőrségre bejelentés nem érkezett, rendőri intézkedésre okot adó esemény nem történt.
Szerdán a GSZSZ vezetője, Radics Gábor a Telexnek azt mondta, a makói Hagymaházban tartott filmvetítésüket a cégvezetés szerintük különböző módokon próbálta meg szabotálni: több munkavállalót váratlanul behívtak dolgozni, közben pedig szóban terjedt, hogy listázni fogják azokat, akik a szabadidejükben részt vesznek a vetítésen, és retorziók is érhetik őket. Ezért a szakszervezeti vezető szerint végül nagyon kevesen, a mintegy 500 szakszervezeti tag közül csak nagyjából 20-an vettek részt a szombat esti rendezvényen. Radics szerint a vetítés után a Hagymaház környékén több rendőrautót is láttak.
A cég vezetése szerdán a Telexnek azt nyilatkozta, titoktartás miatt nem szeretnének reagálni az információkra, azonban szerintük félreértés is állhat a háttérben. A bérfejlesztést pedig versenyképesnek tartják a cégnél. Szűrszabó Levente, a makói gyár igazgatója elmondta, hogy hozzájuk olyan információk jutottak el, hogy a Makón megrendezett filmvetítésre olyan francia szakszervezeti aktivistákat hívtak meg, akik „komoly és radikális lépéseket tettek” a francia gyár bezárásával kapcsolatban. Ha esetleg hasonló helyzetbe kerültek volna, szükségesnek tartották a cég munkatársai és vagyona védelmét. Konkrét intézkedésekről azonban semmilyen információt nem mondott Szűrszabó, üzleti titoktartásra hivatkozva.
A filmvetítésről és a bértárgyalások körüli konfliktusról ebben a cikkben számoltunk be, a makói gumigyár és a dolgozók között feszülő ellentétekről pedig a nyár elején ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen.