Navracsics újabb követelésekre is számít az Európai Bizottságtól
Jóval a december közepéig meghosszabbított határidő lejárta előtt teljesítheti Magyarország az uniós források kifizetéséhez szabott feltételeket, de nemcsak utánkövetésre lehet számítani az Európai Bizottság részéről, hanem felmerülhetnek újabb uniós követelések is – mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter szerint elmondta, hogy három csomagról tárgyal Magyarország az Európai Unióval, ezek:
- a hétéves uniós költségvetésből járó támogatás, amely 2020 és 2027 között összesen 14 ezer milliárd forint, ebből 4000 milliárd vidékfejlesztésre fordítható,
- A helyreállítási és ellenálló képességi alap (RFF), amit a koronavírus-járvány gazdasági hátrányainak enyhítésére hoztak létre, ebből Magyarországnak 2300 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás járna,
- egy kedvezményes konstrukciójú hitel is, amelynek felvételéről a kormány még nem döntött.
„Még nem csúsztunk ki a határidőből. A gazdasági helyzet alapján fog hivatalos döntés születni, de ez egy olyan kedvező konstrukció, amit igénybe kell venni. Már a felvétel pillanatban is vonzóbb volt, mint a piaci hitelek, most pedig különösen kedvezményes” – mondta a miniszter. A magyar kormány által vállalt 17 intézményi és jogszabályi változtatás egy harmadik, nem pénzügyi csomagra vonatkozik – magyarázta Navracsics Tibor. Beszélt arról is, hogy a jogállamisági kondicionalitási eljárás egy új eszköz arra, hogy megakadályozza a helyreállítási alap pénzeivel való visszaélést. „Tehát úgy indították meg Magyarország ellen, hogy még meg sem kapta ezeket a pénzeket” – mondta.
A miniszter szerint a 17 vállalás teljesítése után sem zárul le a folyamat, nemcsak utánkövetésre lehet számítani, hanem jöhetnek újabb uniós követelések is. Erre egyébként Orbán Viktor is utalt abban a terjedelmes interjúban, amit a Budapester Zeitung nevű magyarországi német nyelvű lapnak adott.
Navracsics szerint a helyreállítási alap esetében már fel is bukkant, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége területén várnak újabb lépéseket. Azt is mondta, hogy az Integritási Hatóság és az antikorrupciós munkacsoport lesz folyamatos ellenőrzés alatt. „A kormány lépései önmagukban nem tudják visszaszorítani a korrupciót, ehhez a gazdasági és politikai élet szereplőinek együttműködése is kell” – mondta.
Az Európai Bizottság szeptemberben javasolta 3000 milliárd forint EU-s forrás elvonását Magyarországtól, az eljárásról itt írtunk bővebben.