Orbán kordon mögött, a Corvin közben ágyúval emlékeztek, este tízezrek tüntettek a nemzeti ünnepen

2022. október 23. – 23:27

Másolás

Vágólapra másolva
Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Idén nem tartottak központi megemlékezést a kormánypártok október 23-án Budapesten, Orbán Viktor a Mindszenty József Látogatóközpont új épületének átadásán beszélt Zalaegerszegen. A rendezvény helyszínét kordonnal zárták el, a környéken élőket már szombaton is csak személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával engedték otthonaikba.

A kormányfő szerint 1956-ban a magyarok megmutatták, hogy milyen egy igazi szabadságszerető nemzet. Úgy vélte, 66 évvel ezelőtt valódi esély volt kivívni a függetlenségünket. „Ha a Nyugat nem árul el bennünket – 1945 után másodszor is – sikerrel járhattunk volna.”

„Tűrünk, amikor kell, és visszaütünk, amikor lehet – mondta a miniszterelnök. – Kardot rántunk, ha van esély, és ellenállunk, ha hosszú elnyomás évei jönnek.” Magyarként egyszerre van szükségünk szerinte az oroszlán bátorságára, a kígyó ravaszságára és a galamb szelídségére. Különösen így lesz ez a következő években szerinte.

Toroczkai életében nem látott még annyi luxusautót, amennyit most Budapesten, ukrán rendszámmal

A Mi Hazánk a Corvin közben tartotta az október 23-i megemlékezését. Toroczkai László, a párt elnöke azt mondta, minden munkácsi képviselőt, aki megszavazta a turul lefűrészelését, ki kellene tiltani Magyarországról.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Egyszerűen a magyar nem tud az ukrán mellé állni” – mondta. „Befogadtunk rengeteg ukrán menekültet, akik luxusautókkal mászkálnak itt, Budapesten. Életemben nem láttam még ennyi luxusautót, mint mostanában Budapesten, ukrán rendszámmal.”

A pártvezető azt mondta, az ukránok meggyalázzák a magyarságot, és a magyar kormány hallgat. „Meneküljenek máshova! Csempésszék a cigarettát máshova! Utazzanak a nyugati gazdáikhoz más országon keresztül, ne az M3-ason keresztül!”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Tízezrek tüntettek a tanárokért

Vasárnap délutántól estig nagyszabású szolidaritási tüntetést tartottak Budapesten a tanárokért, és az oktatás jövőjéért. A tömeg a Kálvin téren gyülekezett, majd átvonultak a Műegyetem rakpartra, ahol diákok, tanárok és sokféle szakszervezet képviselője is felszólalt. Az eseményt percről percre hírfolyamban közvetítettük, amit itt lehet megnézni.

Az ellenzéki pártok – a Mi Hazánk kivételével – nem szerveztek vasárnapra demonstrációt, mert nem szerették volna gyengíteni a tanártüntetést, szimpatizánsaikat arra kérték, csatlakozzanak a diákok megmozdulásához.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója jelentette be, hogy a kormánypártok (Fidesz–KDNP) idén nem tartanak központi ünnepséget, hanem helyi, választókerületi szinten lesznek majd megemlékezések a 66 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről.

Tüntetők tartanak a Kálvin téri gyülekezőre a Múzeum körúton – Fotó: Simor Dániel / Telex
Tüntetők tartanak a Kálvin téri gyülekezőre a Múzeum körúton – Fotó: Simor Dániel / Telex

Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által meghirdetett tüntetésen az első felszólaló Budapest főpolgármestere volt. Karácsony Gergely szerint a magyar oktatás felszámolása azzal kezdődött, hogy elvették a közösségektől az iskolákat, majd azzal folytatódott, hogy elvették a szabad tankönyvválasztást is.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke arról beszélt, hogy szerinte több mint 50 ezren vannak a tüntetésen. „Egy elnyomó hatalom ignorál minket (…), de nem feledjük a pökhendiséget” – mondta, „és teszünk róla, hogy az ország se felejtsen el minket”.

Majd felsorolta a mozgalom követeléseit:

  • „Érvénytelenítsék az igazságtalanul kirúgott pedagógusok elbocsátó levelét!”
  • „Legyen biztosíték a pedagógusok béremelésére!”
  • „Hagyják abba a megfélemlítést és a lejáratókampányt!”
  • „Tegyenek egy őszintébb és szolidárisabb Magyarországért!”
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagja szerint nemcsak a pedagógusok, de más társadalmi csoportok tagjai is oda jutottak, hogy el kell dönteniük, esznek-e vagy fűtenek. Felolvasta a szervezet 18 pontos követeléscsomagját. Ezek közt a túlórák kifizetését, a bérkompenzációt, a szakképzésben dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának visszaállítását szeretnék elérni, továbbá a sztrájktörvény módosítását, hogy a közoktatásban is alkalmazható legyen ez a nyomásgyakorlási forma.

A felsoroltakon kívül versenyképes béreket követelnek a tanároknak, és 21. századi feltételeket az oktatáshoz, korszerű nemzeti alaptantervet és szabad tankönyvválasztást kérnek azok a szervezetek, amelyek kiállnak a magyar oktatásügy problémáinak megoldásáért.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsa azt mondta: „A magyar kormány nem fogja fel, hogy a pályakezdő pedagógusok nem tudnak megélni a bérükből. Nettóban összesen egy 500 eurós bankjegy a fizetésük, amire a pénzintézetek még hitelt sem adnak nekik.” Szerinte a baloldalozás, a brüsszelezés nem válasz a követeléseikre. 16 ezer pedagógus hiányzik az óvodákból és az iskolákból – mondta.

„A pályaelhagyók száma úgy nő, mint Mészáros Lőrinc vagyona”

A tüntetésen felszólalt egy Szombathely közelében élő gimnazista is, aki szerint a magyar oktatási rendszer zuhanórepülésben van. „A pályaelhagyók száma úgy nő, mint Mészáros Lőrinc vagyona – mondta Bozai Ákos. – Milyen oktatás az, ahol a kémiát tesitanár tartja? (…) Ha kirúgják a biológiatanárainkat, ki fogja felkészíteni az orvosi pályára készülőket?” – kérdezte. Majd a tanárokhoz fordult: „Ha ti kiálltok magatokért és sztrájkoltok, akkor mi is kiállunk értetek!”

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Belmondo zenekar is fellépett a tüntetésen. Czutor Zoltán frontember szerint Magyarország autoriter nagyságai gyűlöletre hangolnak mindenkit. Szerinte a szövetségeseinkről (EU, USA, NATO) úgy beszélnek a hatalmon lévők, mintha az ellenségeink lennének. Úgy vélte, hatvanhat év után eljutottunk oda, hogy egy fideszes rendezvényen már nem lehet kimondani, hogy „ruszkik, haza!”.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Vidéken is voltak megmozdulások

Nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban és kisebb településen is tüntetéseket tartottak vasárnap, Többek között Kiskőrösön, Salgótarjánban Békéscsabán és Egerben is megmozdulásokat szerveztek az oktatás helyzetének rendezéséért.

Eddig 61 város és 41 tankerületi központ vett részt ilyen demonstrációkon az elmúlt hónapokban – mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének tagja.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A tüntetés végén a Dope Calypso koncertje után Lengyel Tamás műsorvezető arról beszélt, a mostani tüntetés nem befejezése, hanem folytatása ügyüknek, „a változás elkezdődött”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kedvenceink