Hodász András atya először szólal meg felmentése óta: Fontos számomra a hitközösségem, nem fogom elhagyni

2022. október 13. – 07:11

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember közepén kérte saját felmentését az aktív papi szolgálat alól Hodász András, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-plébánia plébánosa. Ekkor Hodász azt írta követőinek: a közösségimédia-aktivitásból is visszább vesz, és azt kérte, ne hívják, ne keressék őt, mert nyugalomra van szüksége.

Hodász azóta most először szólalt meg a Szemlélekre írt cikkében. Úgy kezdte:

„Ezerrel dübörög a népszámlálási kampány – »valljuk meg, hogy katolikusok vagyunk« –, én meg itt ülök az albérletemben, a szabadságom harmadik hetében, és azon gondolkodom, hogy talán az utóbbi időben nagyobbrészt kritikával illettem az egyházamat, és emellett keveset dicsértem.”

Hodász ezután kifejti, hogy bár sokan azt gondolják, hogy felmentésének kérése abból fakadt, hogy „túl sok volt a konfliktus vagy esetleg megharagudtak rám odafent az utóbbi cikkem miatt”, a valóság ennél szerinte összetettebb.

„Nagyon is fontos számomra a hitem és a közösségem, ezért nem tervezem elhagyni”

– jelenti ki a cikkben Hodász, aki öt érvet is felsorol mondata mellett. Hodász szerint ugyanis például nem szabad elhagyni az egyházat azért, mert vannak hibái, pont úgy, mint ahogy

„megtörténhet, hogy egy jó barátom olyan lányt választ párjául, akit én nehezen tudok elfogadni, de a barátom iránti szeretetből és tiszteletből mégis elfogadom”.

Szerinte rengeteg hiteles, mélyen hívő és jó ember dolgozik az egyházban a papok, püspökök, hívek között is. Kifejti, bár a médiában gyakran az egyház „negatívumait erősítik fel” a cikkek, az összkép nem ennyire sötét.

„Hány pedofil ügy volt? És hány pap szolgált élete végéig hűségben és csendes szentségben a gyerekek között, anélkül, hogy bántotta volna őket? Félreértés ne essék, itt most nem áll szándékomban a gyermekek ellen elkövetett bántalmazásokat relativizálni, egy eset is szörnyű, de fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy hajlamosak vagyunk sötétebben látni az egyház életét, mint amilyen a valóságban.”

Végül Hodász a következő pontokban azt is kifejti, hogy az egyház munkája a társadalomban elvitathatatlan. Megtartó közössége pedig szerinte fontos, pláne egy olyan világban, amikor „a történelem során sosem volt ennyi közösségi applikáció, mint ma, és mégsem voltunk még soha ennyire magányosak”. Ötödik érvként magát hozza fel, melyben úgy fogalmaz:

„És ez most nem vicc, és nem beképzeltség. Épp ellenkezőleg: tudom, hogy sokszor, sokaknak okoztam fejfájást akaratlanul, és néha akarva. És mégis itt vagyok.”

Végül Hodász arra is kitér, hogy bár a sajtót a vezetés és a közte lévő feszültség híre járt be, azért nem ennyire egyszerű a képlet. Sorait úgy zárja: „Sok a baj, a nehézség az Egyházban? Igen. Történnek rossz dolgok, születnek rossz döntések? Szép számmal. Vannak alkalmatlan, vagy akár rossz szándékú emberek? Tudnék mesélni. De nem gondolom, hogy én jobb lennék a Deákné vásznánál, és nem fogom elhagyni Jézust Júdás miatt.”

Hodász az elmúlt hónapokban többször is – például Veiszer Alinda műsorában – beszélt a dilemmájáról, hogy beleilleszkedik-e az egyház működésébe. Már ekkor megemlítette, hogy komolyan felmerült benne a papi hivatás feladása.

Márciusban jelentette be, hogy leáll YouTube-csatornája, a Papifrankó. Akkor azt írta: „az elsődleges oka a bezárásnak én vagyok, megmondom őszintén”. Több interjúban is beszélt arról, hogy nehézségekkel, kiégéssel, depresszióval kell megküzdenie, és az elmúlt fél-egy évben a helyzet rosszabbodott, ezért gyökeres változásra van szükség az életében. „Ha szeretnék egy-két év múlva is segíteni embereknek (…), akkor most tennem kell valamit saját magamért” – fogalmazott Hodász.

Hodász András rendszeresen publikál a Szemlélek magazinban. A Telex és a Szemlélek magazin együttműködésében több cikke nálunk is megjelent.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!