Novembertől akárhányszor 180 nappal meghosszabbíthatják a veszélyhelyzetet

2022. szeptember 27. – 23:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Legfeljebb 180 nappal lehet meghosszabbítani a veszélyhelyzetet Magyarországon november 1-től, derül ki abból a törvénymódosításból, amit Kocsis Máté nyújtott be a Parlamentnek kedden.

A módosítás szerint

„a Kormány 2022. november 1-jei hatállyal a veszélyhelyzet 30 napon túli meghosszabbítására az Országgyűlés felhatalmazását alkalmanként legfeljebb 180 napra kérheti, azzal, hogy a felhatalmazás többször megadható.”

A módosítás lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés (legfeljebb) 180 nappal meghosszabítsa újra és újra a veszélyhelyzetet a „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása érdekében.”

Orbán Viktor május 24-én jelentette be, hogy aznap éjféltől háborús veszélyhelyzet lesz. Orbán ezt azzal magyarázta, hogy a szomszédban háború zajlik, egy olyan háború, „amelynek még senki sem látja a végét”. A kormányfő szerint mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szükség.

Ezzel az indoklással módosították az Alaptörvényt, ami kiegészült azzal, hogy humanitárius katasztrófa vagy szomszéd országban zajló fegyveres konfliktus esetén is el lehet rendelni ezt az állapotot. A veszélyhelyzetről, az utóbbi két évben a koronavírus-járványra hivatkozó alkalmazásáról itt írtunk hosszabban.

A veszélyhelyzet a magyar jogrendben egy úgynevezett minősített időszak, amiben különleges jogrend lép érvénybe. Ez azt jelenti, hogy a kormány veszélyhelyzetben olyan rendeleteket fogadhat el, amikkel felfüggesztheti bizonyos törvények alkalmazását.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!