Szilágyi Liliána a bíróságon: Arra keltem fel, hogy apám megmerevedett nemi szerve hozzám nyomódik

2022. szeptember 16. – 15:51

frissítve

Szilágyi Liliána a bíróságon: Arra keltem fel, hogy apám megmerevedett nemi szerve hozzám nyomódik
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Jelenleg a becsületemet szeretném helyreállítani. Egy 55 éves ember vagyok, úgy gondolom, a társadalom hasznos tagja voltam, amíg az írások rólam meg nem jelentek. Erre szeretnék egy jogorvoslatot kapni” – mondta Szilágyi Zoltán pénteken azon a bírósági tárgyaláson, amin lánya, Szilágyi Liliána a vádlott. A férfi becsületsértés miatt perelte be a lányát, aki az elmúlt időszakban az apját testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg.

Mivel a pár hónappal ezelőtti meghallgatásukon nem békültek ki, így az ügyükből bírósági per indult. Szilágyi Zoltán saját magát képviselte a tárgyaláson, és rögtön az elején zárt tárgyalást kért a bírótól, mert szerinte az ügy kényes, Szilágyi Liliána védője viszont úgy reagált, ez közérdekű ügy, ráadásul maga Szilágyi Zoltán indította a pert. A bíró egyetértett a védővel, így a per nyilvánosan zajlik.

Ezután elmagyarázta, hogy a bíróság feladata most az, hogy megvizsgálják, mindaz, amit Szilágyi Liliána állított az apjáról, valósak-e, és alkalmasak-e becsületsértésre. A bíró szerint ha kiderül, hogy az állítások valósak, Szilágyi Liliána nem büntethető, hiszen csak az igazat mondta. A bíró szerint ráadásul a családon belüli erőszak még mindig tabunak számít itthon, és az is közérdeket szolgálhat, hogy egy ismert ember, jelen esetben egy olimpikon beszél erről nyilvánosan.

Mintát vett az első menstruációból

Szilágyi Liliána Eb-ezüstérmes úszó tavaly decemberben vádolta meg nyilvánosan bántalmazással az apját, Szilágyi Zoltán egykori olimpikont, aki ma már ügyvédként tevékenykedik, és gyerekekkel foglalkozik úszóedzőként. Szilágyi Liliána szerint apja többféleképp bántalmazta, testi fenyítéssel, megfélemlítéssel, szeretet- és figyelemmegvonással.

Szilágyi Liliána és ügyvédje – Fotó: Huszti István / Telex
Szilágyi Liliána és ügyvédje – Fotó: Huszti István / Telex

A pénteki tárgyaláson csak Szilágyi Liliána tett vallomást, és részleteiben beszélt arról, szerinte az apja miket tett vele. A vallomására az apja végig értetlenkedő vagy mosolygó arccal reagált, de ezen a napon ő még nem beszélt.

Szilágyi Liliána szerint mindaz, amit eddig nyilatkozott a nyilvánosságban az ügyéről, „csak egy nagyon kis szelete” a történteknek. Vallomásában arról beszélt, szerinte az apja verte az anyját, már akkor is, amikor vele terhes volt. Állítása szerint amikor két-három éves volt, az apja először ütötte meg őt a hátán. Olyan is volt, hogy apja addig tartotta őt a víz alatt, amíg el nem kezdett ernyedni, erre úgy emlékszik, halálfélelme volt.

Állítása szerint 2005 környékén, amikor nyolcéves volt, az apja elkezdte vizsgálni, nőtt-e a melle, van-e már szeméremszőrzete, és volt, hogy meg is fogta a szőrzeténél.

Máskor meztelenül kellett a tükör elé állnia, az apja ilyenkor a mellét és a fenekét is megfogta, közben azt kommentálta, hol kéne lefogynia, és olyat is mondott neki, hogy „kurva leszek, amikor nő leszek”.

Szilágyi Liliána szerint ilyenkor általában egyedül voltak, és neki gyakran volt olyan érzése, hogy ezek a meztelen átnézések nem csak a testsúlyáról szólnak. Egy olyan családi játékról is van emléke, hogy a fürdés előtt mindannyian meztelenre vetkőztek, ő és a húga is, és apjával így kergetőztek.

A bíró ezután megkérdezte, apja milyen módokon bántalmazta őt fizikailag, mire úgy válaszolt: „hajtépés, ökölütés, hasba rúgás, fojtogatás, falra feltolás”. Ezektől viszont állítása szerint védeni akarta a húgát, hogy minderről ne is tudjon. Most már viszont ezt kicsit bánja, mert „nem lát tisztán a húgom”.

Miután viszont elkezdett úszni, és valami az apjának nem tetszett, már nem őt, hanem az anyját verte meg, mégpedig azért, mert a fizikai bántalmazásokat más is látta volna rajta fürdőruhában. A hajtépés, víz alá nyomás, lökdösődés továbbra is megmaradt, mondta. Bár szerinte sokszor az apja sem értette, mit miért csinál.

A bíró – Fotó: Huszti István
A bíró – Fotó: Huszti István

2009-ben jött meg először a menstruációja, ezt megpróbálta titokban tartani, mert állítása szerint apja mindig azt mondta neki, attól hisztis lesz. Úgy emlékszik, apja az első menstruációjából vattával mintát vett, majd azt valahova eltette.

Azt is mondta, az anyja és az apja nem aludtak együtt, de ő maga idősebb koráig együtt aludt az apjával egy franciaágyban, aki abban többször átölelte őt, és tízéves lehetett,

amikor „arra keltem fel, a megmerevedett nemi szerve hozzám nyomódik”.

Tizenegy-tizenkét éves volt, amikor kifejezte, hogy ő már nem akar az apjával aludni. Olyan is volt, hogy apja azt mondta neki gyerekkorában, „neki nagyon nehéz az, hogy én szép vagyok, mert meg kell védenie a többi férfitól, akik biztosan meg akarnak erőszakolni”. Tizenöt-tizenhat éves lehetett, amikor állítása szerint ketten voltak egy liftben, rajta smink és magassarkú volt, az apja pedig megsimogatta az arcát, „és azt mondta, ha most egy idősek lennénk, akkor szerelmes lenne belém”. Szerinte apja azt mondta neki, ha vele van, fesse ki magát, mert „milyen jó, hogy azt hiszik, én a szeretője vagyok”. Máskor a hasát és a nyakát simogatta. Ugyanebben az időszakban olyan is volt, hogy kávézni mentek, és közben az apja azt magyarázta neki, hogy kell a férfiakra nézni, hogy tud kielégíteni egy férfit szexuálisan, „és azt emelte ki, hogy a leglényegesebb, hogy a férfi élvezze, amit én tudok neki adni”.

Tizenkilenc éves volt már, amikor állítása szerint az apja befektette az ölébe, és elkezdte simogatni az alsó hastáját, majd a nadrágjába is belenyúlt, ahol a szeméremdombját érintette meg. Mindezekről azt is mondta, úgy érzi, apja vonzódott hozzá, de ezt az érzését nem tudta kezelni, de közben a hatalmát is gyakorolta felette.

Később szerinte az apja megpróbálta őt az anyja ellen fordítani. Azt mondta neki, „nézze levegőnek” az anyját, akit az apja kurvának nevezett, és azt is mondta, neki van egy olyan megérzése, hogy Szilágyi Liliána húga nem az ő lánya. Apja szerinte az anyai nagyszüleit is becsmérelte, vízilabdázó olimpiai bajnok nagyapját, Gyarmati Dezsőt ávósnak, Kolozsváron született színésznő nagyanyját, Bara Margitot román kurvának nevezte előtte.

Egy olyan esetre is emlékszik, amikor apja fojtogatta őt, „két kezével markolta a nyakamat”, egészen addig, amíg „kezdtem nem látni”. Arra gondolt közben, hogy meg fog halni, mondta, mindezt pedig szerinte az anyja is látta. De még ezek után is úgy gondolta, neki meg kell védeni az apját, hogy továbbra is tudja csinálni a dolgát, és nem akarta őt lejáratni.

A vallomása végén azt mondta, a vele történtek miatt mentális és pszichés problémái lettek, így például önértékelési problémák, apakomplexus, depresszió, és hogy sokáig a szexualitást is büntetésként élte meg.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Szilágyi Zoltán szerint a lánya tönkre akarja őt tenni

Szilágyi Zoltán az ügy kirobbanása után úgy reagált, sosem bántalmazta sem a lányát, sem a feleségét, és „minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért”, majd arra kérte lányát, hogy ne használja többet a Szilágyi családnevet.

A pénteki tárgyaláson ehhez hozzátette,

szerinte lányát „aljas cél vezérelte”, hogy lejárassa, tönkretegye és ellehetetlenítse őt, és a személyiségi jogai sérülnek azoktól a cikkektől, riportoktól, amik róla megjelentek.

A tárgyaláson elhangzott állításokról a bíró azt mondta, mivel azok nagyon súlyos pontjai az ügynek, előbb ezeket kell büntetőeljárásban kivizsgálni, és csak utána folytatódhat a becsületsértési per, „ettől eltántoríthatatlan vagyok”, mondta. Így tehát nem tudni, hogy a per mikor folytatódik majd.

Szilágyi Liliána kijelentései miatt a Magyar Úszószövetség vizsgálatot indított, de azt is mondták, hogy ők elsősorban az uszodai, illetve Szilágyi Zoltán klubján belüli történéseket vizsgálták, viszont az esetlegesen családon belül történt erőszakot nem.

Arra jutottak, Szilágyi Liliána igazat mondott, Szilágyi Zoltánt pedig a szövetség által szervezett rendezvényeken nemkívánatos személynek nyilvánították. Mint írták, „az emberi méltóságot sértő testi és lelki bántalmazás nem összeegyeztethető a szövetség értékrendjével. Az elnökség elítéli ezeket a cselekedeteket, és méltatlannak tekinti”.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!