Az Apáczaiban polgári engedetlenség volt, a Trefort szolidaritást vállal a megfenyegetett tanárokkal

2022. szeptember 14. – 20:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium és az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanárai szolidaritásukat fejezték ki minden pedagógussal, akit fenyegetés ért a munkabeszüntetés miatt. Emellett az Apáczaiban több tanár nem vette fel a munkáját.

Ezen a héten hétfőn már az ország egyik legjobb gimnáziumának számító Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 48 tanára is szolidaritást vállalt a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesével, akit felmentettek pozíciójából, mert részt vett a munkabeszüntetésben. Ez ugyanúgy múlt hét pénteken történt, amikor minden munkabeszüntetésben részt vevő pedagógust kirúgással fenyegettek a tankerületek. Azóta sorra jelentik be tantestületek, hogy ők is kiállnak megfenyegetett kollégáik és Dezsőfi György, a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese mellett.

Szerdán az ország egy másik nagynevű gimnáziuma, a Trefort 48 tanára is csatlakozott ehhez a szolidaritáshoz. Az Apáczai 22 tanára szerdától polgári engedetlenségbe kezd. Mint a Telexnek is elküldött nyilatkozatukban írják: „egyetértünk az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium által kiadott szeptember 8-ai nyilatkozattal”. Ez volt az a nyilatkozat, amiben a Radnóti tanárai felsorolták a közoktatás legnagyobb problémáit, amik miatt azonnali változásra van szükség, például

  • mert évek óta kevesebb új tanár jön, mint ahányan nyugdíjba mennek;
  • a tanárok többsége megélhetési gondokkal küzd;
  • nem jut elegendő idő a készségfejlesztésre a rengeteg tananyag miatt.

A tanárok a polgári engedetlenséggel munkakörülményeik javítását, egy jobb, szabadabb, demokratikusabb oktatási rendszert szeretnének kiharcolni. Szombaton a pedagógus-szakszervezetek közös közleményt adtak ki arról, hogy megkezdik a gördülő sztrájk előkészítését, majd hétfőn javaslatot is tettek annak rendjére.

A Herman Ottó igazgatóhelyettesét felmentő tankerület szerint a hatályos törvényekben a polgári engedetlenség nem definiált fogalom, a munkabeszüntetés veszélyezteti a tanulók érdekeit. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár levélben már korábban jelezte a pedagógus-szakszervezeteknek, hogy a polgári engedetlenséget erkölcsileg aggályosnak tartja, és a csatlakozó tanárok rossz példát mutatnak a diákoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!