A Kölcseyben és az Illyésben kedden folytatódott a polgári engedetlenség

2022. szeptember 13. – 12:59

frissítve

A Kölcseyben és az Illyésben kedden folytatódott a polgári engedetlenség
A budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban kedden folytatódott a polgári engedetlenség – Fotó: Rácmolnár Milán

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban és a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban folytatódott a polgári engedetlenség.

A Tanítanék Mozgalom nemrég gördülő polgári engedetlenséget javasolt. Törley Katalin, a Kölcsey tanára és Tollner József, az Illyés tanára korábban azt mondták: ez azt jelenti, hogy minden héten másik napon ne vegyék fel a munkát a pedagógusok. A tanárok a polgári engedetlenséggel munkakörülményeik javítását, egy jobb, szabadabb, demokratikusabb oktatási rendszert szeretnének kiharcolni.

Ezen a héten a kedd következett, miután múlt héten hétfőn volt a két intézményben polgári engedetlenség. Kedden a Kölcsey Ferenc Gimnázium nyolc tanára vett részt a munkabeszüntetésben. Az Illyés Gyula Gimnáziumban reggel 8-tól 10-ig tartott az engedetlenség, a diákok molinókat készítettek, amikre például a „Sztrájk alapjog” és „Tanár nélkül nincs jövő” mondatokat írták. Az Illyés pedagógusai mellé állt a diákok többsége, és rengeteg szülő, támogató. Együtt kimentek az utcára, ahol képeket készítettek.

Frissítés: egy olvasónktól úgy tudjuk, több száz szülő és diák aláírt egy ívet arról, hogy támogatják a tanárok polgári engedetlenségét. A megmozdulás után ezeket elvitték a tankerületnek, ahol a tankerület vezetőjének személyesen szerették volna átadni az aláírásokat, de végül egy kollégája vette át őket.

Polgári engedetlenség az Illyés Gimnáziumban 2022. szeptember 23-án – Fotó: Rácmolnár Milán
Polgári engedetlenség az Illyés Gimnáziumban 2022. szeptember 23-án – Fotó: Rácmolnár Milán

Múlt hét hétfőn a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 33 tanára nem vette fel a munkát reggel 8 és 10 óra között, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban a csatlakozó tanárok egész nap nem dolgoztak, délelőtt a Nyugati térre mentek, ahol flashmobot tartottak.

Tollner József, az Illyés Gyula Gimnázium tanára szerint persze erősebb lenne, ha minden iskola ugyanakkor tiltakozna, de az iskolák maguk dolgozzák ki ennek rendszerét, ezt nehéz központilag koordinálni.

Úgy néz ki, központilag nincs is koordinálva a munkabeszüntetés, mert múlt héten mindennap más iskolában volt tiltakozás, volt olyan intézmény, ahol több napig is tartott a polgári engedetlenség.

A pedagógus-szakszervezetek az egységesebb, fenntarthatóbb tiltakozás miatt jövő héttől gördülő sztrájkot javasolnak. Ez azt jelenti, hogy „A” héten hétfőn, szerdán és pénteken, „B” héten kedden és csütörtökön legyen az első egy-két órában munkabeszüntetés. Tollner József lapunknak azt mondta: jövő héttől ők is ezt a menetrendet fogják követni.

A tankerületek szerint a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségének teljesítését. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár levélben már korábban jelezte a pedagógus-szakszervezeteknek, hogy a polgári engedetlenséget erkölcsileg aggályosnak tartja, és a csatlakozó tanárok rossz példát mutatnak a diákoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!