24.hu: Akár 3 milliárddal is többet kell költenie a villanyszámlára a pécsi egyetemnek

2022. augusztus 24. – 09:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A legrosszabb esetben akár 10 milliárd forint nem tervezett kiadást jelenthet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) számára az energiaárak emelkedése – mondta a 24.hu-nak az egyetem rektora. Miseta Attila a lapnak azt mondta, van ígérete az egyetemnek, arra, hogy kap kormánytámogatást.

A lap megkereste a PTE kancelláriáját is, kérdéseikre a kancellária üzemeltetési és beszerzési igazgatója azt válaszolta, „sem az oktatásban, sem pedig a tudományos, kutatási és gyógyítási tevékenységekben nem jelenthet fennakadást a fenntartási költségek változása”. A levélből kiderült, hogy a PTE működési és dologi kiadásainak összege eddig 42 milliárd forint volt, amiből a gáz 1, a villamosenergia 2,5 százalékot jelentett. A 2022-es működési kiadásokból viszont a gáz elvisz 2,5, az áram pedig 10 százalékot.

Ez alapján a 24.hu számítása szerint gázra a következő évben 600 millióval, az áramra 3 milliárddal kell többet költenie az egyetemnek.

A rektor a lapnak azt is mondta, hogy nem készül online oktatásra, azt viszont felméri az egyetem vezetése, hogy a PTE többtucatnyi épülete közül érdemes-e bezárni valamelyiket, ha annak kihasználtsága nem megfelelő, de a fűtése drága. Eddig csak a szekszárdi kar kollégiumának részleges lezárása került szóba.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a július 13-i kormányinfón jelentette be, hogy energia-veszélyhelyzetet hirdet a kormány, amelyet egy hétpontos intézkedéscsomaggal terveznek kezelni. Az egyik pont arról szólt, hogy jelentősen átalakítják a közel egy évtizede politikai csodafegyvernek és emiatt szent tehénnek számító rezsicsökkentést, amely augusztus 1-jétől csak az átlagfogyasztásig jár, az azon felüli lakossági fogyasztásért már a hatósági helyett a piaci árat kell majd fizetni. Egy héttel később megjelent a rezsirendelet, amiből az derült ki, hogy a gázár hétszeresére, az áramár duplájára nő az átlagfogyasztás felett.

Gulyás a keddi kormányinfón bejelentette, hogy a kormány módosít a gázfelhasználásra vonatkozó szabályokon, mégpedig úgy, hogy az 1729 köbméteres éves átlagfogyasztás mellé rendelt fűtőértéket 59 132-ről 63 645 megajoule-ra (MJ) emelik. A miniszter azt mondta, „még a legrosszabb fűtőérték esetében is mindenkinek meg kell kapnia” az átlagfogyasztásként meghatározott 1729 köbmétert, ezért pontosították az átlagfogyasztás MJ-ban kifejezett értékét. Cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy most mi van a megajoule-okkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!